ÚSZTATÁS 11 KÉPBEN

Közel húsz évet vártam arra a bizonyos novemberi reggelre, mikor horgászbottal (még ha kölcsön is) a kezemben, a szentendrei Dunakanyarban horgászhattam. Egy helyi vagy akár a környéken lakó pecás most összevonhatta szemöldökét, hogy miért vártam erre ennyit. Ez a szeszélyes folyam előtte is ott mosta partján a köveket és adott otthont odavalósi, de akár átutazó horgászoknak is. Azt mondják, vannak dolgok, amiket nem kell erőltetni, mindennek eljön az ideje, akkor és amikor kell. Az én esetemben ez teljesen igaz, hiszen egyedül bármikor oda mehettem volna, de én kivártam, a legjobb pillanatig és megérte. 

Szép ívben hajlik a bot

Ezt szeretném most bemutatni, egy tőlem nem szokványos (mondhatni más tollával ékeskedve), rövid és velős beszámolóval,...
...képekkel és a kommentekkel, melyeket Komlós Jani barátom írt hozzájuk közösségi oldalán.

"Tartsd meg!"

"Engedj zsinórt,emeld meg a botot..."

"Bottal kövesd, és készülj..."

"Ott van! Ez az, bravó.."

"Ez az, ez az juhé..."

"Engedd le a botot és nyugi, finoman..."

"Lassan, finoman tekerd..."

"Fordítsd át..."

"Fel a botot..."

"Csúsztasd a lábadhoz..."

"Gratulálok az első szentendrei paducodhoz.:)"

Na, ki kapott kedvet egy vízben állós pecához? Én igen! Kár, hogy nem ilyen egyszerű ez a módszer és a mostani időszak sem kedvez eme hóbortnak, de mint tudjuk, eljön az ideje :)
 

Remélem, nem veszed zokon János, hogy a Te soraidat idéztem ebben a rövid posztban, de annyira magával ragadott és velős volt, nem bírtam megállni. Köszönöm az invitálást és a tanítást, nagyon jól éreztem magam! :)
 

Köszi Marci, hogy megörökítetted nekem az első szentendrei paducom történetét képekben. Míg én Janitól tanultam, addig te kattintgattál a gépemmel.
 

Történetünk teljes verzióját, immár saját szavaimmal megfogalmazva olvashatjátok pár napon belül a blogomon.