EGY NAP, MIKOR KOLBÁSZBÓL VOLT A KERÍTÉS

Sötét volt még, csak a part másik oldalán világított pár lámpa az úttest mentén a gépkocsivezetők örömére, innen nézve csupán halovány fénycsóvák.

Mögöttünk egy kis erdős rész terült el, de az ide vezető úton néhol látni lehetett pár házat, viskót. Nem voltak jó állapotban, ami cseppet sem izgatott, mert nem ingatlanvásárlás végett érkeztünk ide az élő víz partjára, hanem egy jó márnás (és remélhetőleg keszeges) úsztatásban bizakodva.

A pirkadatig hátralevő hatvan-hetven percet reggelizéssel, beszélgetéssel és a víztükör figyelésével töltöttük el. Szerencsénkre aktívak voltak a halak, jelezték, hogy itt vannak, de nem csak ők mutatkoztak.

A fák hulló levelei között egy mókust vettem észre, ahogy egyik ágról ugrott át a másikra, fittyet hányva arra, melyik lombkoronán van épp fent vagy lent. Hát igen, én is másztam fára kölökkoromban, de soha nem voltam ennyire fürge, gyors és könnyű.

Néhol kissé hiányosan, de őszi pompában a part

Marci sztorizni kezdett, hogy tegnap este, a mai napra kevert márnás etetőanyag összekeverése közben szagra mentek a lakók a pincébe, köszönhetően az erős sajtaromának. Hát, érdekes lehetett ezt az intenzív bűzt a másodikon érezni, de nézzük az előnyét, jó a szomszéd szimata és az aroma se idejemúlt, még friss. Azért azt hamar hozzáteszem, örülök, hogy nem vagyok ifjú barátom szomszédja, bármikor nyugodtan kinyithatom az ablakot és az ajtót is, ha friss levegőre vagy szellőztetésre vágyom.

Nyílt a vödör teteje a parton, mit mondjak, nem viccelt az a tömény szag, ami facsarta az orromat. Ezzel a mozdulattal a környék összes hölgy tagját...

ÉLESBEN A DUNÁN

A mai napon több dolgot terveztem élesben tesztelni itt a Duna fővárosi szakaszán. A magas vízállás miatt a jelenlegi helyszínünkön nagyon húzott a víz, ezért kénytelen voltam nagyobb, számomra már szinte „felfoghatatlan” tömegű kosarakat használni. A hömpölygő vizet a lábunk előtt lepakolt kövezés igyekezte a medrében tartani (amennyire csak tudta), még akkor is, ha ezen a szakaszon hamar mélyül a part, nincs hosszan elterülő sóderos lapály, ahol a víz szépen „kiterülne”. 

Kiváló idő, de a kérdés az, hogy remek kapások és fogások is lesz

A rohanó sodrás, valamint a mélység is azt „diktálta”, hogyha rendszeresen ott szeretném tartani a kosaram, horgom, ahova bedobtam, szükség lesz akár százötven grammos kosárra, plusz a benne rejlő finomságok súlyára, még akkor is, ha a meghorgászott táv csupán 15-17 méterre volt a parttól. Mi volt ebben a tesztelés? Leggyakrabban 30-40, esetleg 70 g-os kosarakat szoktam használni, a 150 g már számomra már a „Gyúrunk vaze?” kategória, nem is szólva az ehhez méretezendő felszerelésről. 

Lássuk, hogy mik a határaink

Horgomra friss csontik kerültek, drabális kosaramat is megtöltöttem (mint a libát) barna tónusú etetőanyaggal,...

EGY GYORS HAJNALI ÚSZTATÁS A DUNÁN

Alig több mint két és fél óra alvás után, az éj leple alatt igyekeztem ki az Öreg Hölgy, azaz a Duna partjára horgászni, hogy még ki tudjuk használni barátommal a legjobb időszakot, ami a várható kapásokat illeti, mielőtt beindul a nagy élet. Bár ha az éjszakai járatra visszagondolok, ott is volt élet. Jobbra-balra dőlve aludtak az emberek a bulikból haza igyekezve, a buszon zötyögve, kivéve azokat, akik még ébren voltak, beszélgettek.

Ahogy a rakpartra értem hajnali három óra harminc körül, megakadt a szemem, hiszen nem mindennapos, hogy ilyen idő tájt (vagy egyáltalán bármikor) lássak itt egy megvilágított asztalt, rajta kicsi tükröt, ahol egy hölgyet sminkeltek. Felmerült bennem, itt forgatás lesz, akkor aztán annyi a nyugodt horgászatnak. Körbenézve azt vettem észre, sehol a közvetítő kocsi, a kamera, de a stáb se. Csak ők hárman voltak, a színésznő vagy modell, a sminkes és még egy rendezőszerű emberke, de mit is érdekelt engem, hiszen ebből kiderült, nem lesz nagy hangzavar, nyugodtan lógathatom majd a csalijaim.

Ébredezik a város

A kiszemelt sóderos parton már volt egy kolléga, aki hajnali három óta fenekezett, és a dunai horgászok apró, de falánk rémei közül fogott csak párat. Szerintem a géb csak télen hasznos, mikor menyhalazni szoktunk, mert nagyon jó csali, imádják a menyusok, meg a többi ragadozó is. 

Ebben a koromsötétben nemigen láttam még semmit, az úszómat is nehéz látási viszonyok mellett voltam kénytelen kisúlyozni, hosszú percek alatt. Mire végeztem, már Máté is leért, aki a lehetőségeinket mérlegelve azt tanácsolta, hogy menjünk egy másik szakaszra, ma nem lesz ez a hely annyira jó. Régi motoros már a dunai horgászatban barátom, iszonyatosan sok tapasztalattal rendelkezik, így egy percig se vitattam döntését, és elkezdtem pakolni.

Így már azért könnyebb lesz szerelni

Az új (szintén sóderos medrű) helyszín nem volt messze, ami nem véletlen lett kiszemelve, hiszen ilyen adottságú aljzaton akartuk felcsalizott horgainkat bevetni, ...

DUNAI JÁSZOK ÉS A BAJSZOS

Ismét a fővárosi szakaszon igyekeztünk valami kis finomsággal kedveskedni uszonyos barátainknak, ha kapókedvükben lesznek. Őszintén bevallom, nem számítottam nagy sikerre, hisz tudjuk jól, hogy ezen a részen inkább a magas vízállás a nyerőbb, de nincs mit tenni, nekünk csak ma volt egy kis időnk hobbink hódolására.

Alig múlt el reggel nyolc, máris a parton voltunk - ami nem mondható túl korai kezdésnek – és ha már ilyen szépen sütött a nap novemberben, akkor ki is használtuk, hiszen nem biztos, hogy lesz még idén ilyen szép időnk.

Ha a folyás irányát vesszük alapul, akkor Lajos ült az első helyen, rakós készséggel,...

...majd a bátya következett egy pickerrel.

A harmadik helyre Rafi barátom ült le, egy lágy feeder bottal, majd a sort én zártam.

Nem ültünk le túl távol egymástól, hiszen ha egy sávot sikerül koncentráltan megetetnünk, akkor ez a rövid horgászat is lehet nagyon jó.

Lalinak sikerült hamar összeraknia a szerkót, és a feneket is kitapogatnia maga előtt, így együtt kevertük az etetőanyagot. Mikor mindenki kész lett, jöhetett pár alapozó gombóc, majd a várakozás.

Kapásra várva

 Az első negyedóra lassan és nagyon csendesen telt, így idejét láttam újra csalizni és a kosarat is megtömni. Ahogy a botot a kezembe vettem, éreztem, hogy a szerelékem nem akart velem közreműködni, hiszen sikerült valami akadóba sodródnia. Hát, mit mondjak? Nem kezdődött túl jól a horgászat, de a Dunán ez bármikor benne van a pakliban.

Mire újra szereltem botom, Lajosnál megjelent az első éhes hal. Mondanom se kell, nem dobtam be a cuccom, helyette mentem fényképezni, hisz még nem sokat rakózott folyóvízen, így képeket akartam róla készíteni, legyen mivel büszkélkednie a téli hideg estéken, nézegetve a megörökített emlékeket.

Gumija kicsit nyúlt, ami még izgalmasabbá tette a küzdelem pillanatait. A fárasztás közben kiderült, hogy a csalijára egy igazi dunai sodrófa éhezett meg. Néhány kitörés után elfáradt, és hagyta magát, hogy a merítőbe terelje Lali. 

Bajszos a merítőben

Sajnos nem annyira éles a kép

Dunai pikkelyes

Élmény volt a fárasztása

Na, ebben a pillanatban mindenki elkezdte legszebb horgászkalandjait szőni. Magamról nem is beszélve, hisz én ültem a sor végén, így bízhattam a sikeres napban. Meg is legyintettem botom, de csak finoman, figyelembe véve a közeli etetési sávot.

Alig telt el pár perc, Péter szisszent fel egy jobb kapásnak köszönhetően. Mire odafigyeltem, már csak azt láttam, ahogy görbül a botja, és fárasztja horgára akadt halát. Ennyire jól kezdődik ez a nap? Szuper! Már nyúltam is a fényképezőgépem után, majd ismét kattintgattam párat, mert szerencsére volt miről. 

Mit rejt a háló?

Igazán szép, 1, 76 kilógrammos jaszkó

Irány a mélyvíz

C&R

Adrenalin hiányban nem szenvedtünk, ezért még jobban koncentráltunk. Árgus szemekkel figyeltük botjaink spicceit, Lali pedig a lassan sodródó úszójának pici antennáját.

A fényképezéssel eltöltött hosszú idő miatt ismét friss csalizásra adtam a fejem, melyet gyorsan végre hajtottam, és már repült is vissza a szerelékem a vízbe. Miközben spiccem rezdülésére vártam, fél szemmel konstatáltam, hogy Rafi barátomat összehozta a sors egy igazi folyóvíz szörnyeteggel. Ebben a pillanatban elkezdtem aggódni. Mi lesz, ha beállnak tömegesen az etetésre a gébek? Neeeeee! Nem akarom!

A géb miatt nem kellett a féken lazítani

A sorsnak, vagy bárminek is köszönhetően, de Lalinak kapása volt. Mire oda értem, már a fárasztás utolsó periódusa zajlott, mikor tolta hátra a rakóst és rövidített. 

Ezúttal egy jaszkót fogott itt, a parti sávban.

Hibátlan, szép jász

Mérlegeléskor derült ki, hogy egy kicsivel kisebb, mint az előző, amit Péter fogott, melynek súlya 1,76kg volt. 

Miután őt is visszaengedtük, ismét botom mögé ültem. A csendet egy újra dobással akartam megtörni, de ismét leakadtam, így a könnyen kitekert damilomra egy új szereléket készíthettem.

A gyors kezdeti sikereinket hamar felváltotta a csend és a rezzenéstelen spiccek bámulása. Lajosnál se hozott eredményt az újra etetés, de az se, ha néha meg-megtartotta a szerlékét, vagy akár úsztatta. A nap még kellemesen sütött minket, de mit bántuk volna is, ha a bandázó jászokból sikerült fogni még párat. 

Sajnos nem így lett, ezért nem maradt más, mint a pakolás és közben a napi peca elemzése.

És mi a horgászatunk summája? Én voltam a mai nap a sereghajtó, de remélem, hogy legközelebb már szerencsésebb leszek.

AZ ELSŐ DUNAI BAJSZOS

Este kilenc óra múlt, mikor a fővárosi tömegközlekedés egyik csodálatos szerelvényén zötyögtem a Corvin plázába, hátamon az ólmokkal, horgokkal és csalival pakolt táskámmal, kezemben két feeder bottal. Elég abszurdnak tűnhet így elsőre a történetem, hol és mit akarok fogni egy bevásárlóközpontban az éj leple alatt? Na, lássuk a csavart a sztoriban!

Rafi (szül. neve Zsolt) és Tibi voltak ott, mert salsa órát tartottak tízig, majd terveink szerint onnan indulva vetjük bele magunkat a város éjszakai életébe. Aha, de akkor miért írom ide, egy horgász blogra a soraim? Azért, mert nem egy szórakozóhelyen akartuk eltölteni kevéske szabadidőnk, hanem a csodálatos, kiszámíthatatlan és kihívásokkal teli Öreg hölgy partján. Igen, horgászni indultunk. Két barátom nem igazán nevezhető folyóvízi pecásnak, de ez mit sem von le az est hangulatából. Rafi és az én éves engedélyem bőven elég lesz a ma estére, mert Tibi csak a bandázás és a „vérszívás” kedvéért tartott velünk. Két botra állítottam össze gyorsan egy-egy szereléket, melyet a tavi horgász haverjaim csak pislogva néztek, bár tudjuk, hogy nem egy nagy durranás a "nagyhurkos" végszerelék.

Az egyik horogra csonticsokor került, míg a másikra két kicsi sajtkocka. Míg e falatok a meder fenekén várták az éhező halakat, addig gyorsan egy kis "magyarázkodás" következett, mert barátaim a gyakori kapásokhoz és eredményes pecákhoz vannak szokva. Ezzel szemben a Duna nem ilyen bőkezű és nagyvonalú, sőt mi több, gyakorta igen fukar és szeszélyes. Talán ezért is annyira izgalmas és szép ez a folyóvízi horgászat. Soha nem lehet tudni, hogy mit ad (ha egyáltalán ad) nekünk a folyó, illetve soha nincs két ugyanolyan nap.

Talán már el is könyvelték, hogy itt az ég egy adta világon semmit sem fogunk fogni, mire a spiccem erős mozgásba kezdett. A kapást és a botom vízbe esését a határozott bevágásom szakította meg. Oh, ez jó hal lehet! Nem is hezitáltam tovább, átadtam botom Rafinak, hogy bármi is legyen a cájgon, az legyen az ő érdeme (és persze volt ebben némi marketing is). Rafi is érezte, ennek most a fele se tréfa. Fárasztás közben többször is kirohant hala, majd mikor már azt érezte, hogy a felszerelés nem mozdul, csak egyhelyben áll, elkönyvelte, hogy a pikkelyes kifogott rajta. Alkalmi botjával kicsit közelebb ment a folyóhoz, majd a zsinórt kicsit megtekerte. Ennek hatására a felszerelés ismét visszanyerte szabadságát, mi pedig a jó hangulatunkat.

Nem véletlen az öröm, hisz barátom ismét érezte a ficánkolást a sodrásban. Határozottabbra vette a fárasztást, örvendezve, hogy most végre nem vacak géb van a horgán, mint a hetekkel ezelőtti alkalommal. Közel nyolc perc is eltelt, mire partra terelte élete első komolyabb folyóvízi halát. Csillogó ruházata és hosszúkás teste jól festett a parton, majd Rafi kezében. Barátom, soha rosszabb kezdésed ne legyen, mint egy szép, sérülésektől mentes dunai bajszos! Fotózás után már úszhatott is tovább a barbus, majd gyorsan újra csaliztunk, mert friss csontikat akartunk a horgunk szárára húzni, hátha van még ott hal, ahonnan ez jött. :) Örültem barátom sikerének, mert így élőben láthatta, van itt hal, nem is akármilyen! Persze, nem a gébekre gondolok!

51cm és közel kettő kilogrammos volt

Az éjszaka ajándéka

Beszélgetés közben a bot spicce ismét táncba invitálta pillantásom. Apám! Ez már döfi! Gyors reakciómnak köszönhetően már éreztem is botomon az ellenfelem menekülését. Most is át akartam adni a lehetőséget Rafinak, de mondta, hogy ezt most én "oldjam" meg. Oké! Akkor tovább figyelek vízi partneremre, mert úgy tűnt, van meg benne kraft. Nem adta könnyen magát, így csak arra koncentráltam, nehogy most is a mélybe ússzon, és elakadjon a felszerelésem. Izgalmas percek végén partra tessékeltem őkelmét, majd "nyakon" ragadtam. Fényképezés végén ő is visszanyerte szabadságát, tovább úszhatott a márna.

Úúúúútálom a vakut!

Még egy búcsúdobás fért bele az időnkbe, mert már hajnali egy óra volt. Több kapás ugyan nem jött, mégis boldogan pakoltam össze motyómat, mert tudtam, barátomnak is nagy élmény volt ebből a nagy és titokzatos vízből kifognia márnáját. Egy rossz szavunk sem lehetett, mert másfél óra alatt fogtunk két szép dunai torpedót, jó társaságban és kiváló helyen.

ELSŐ MÁRNÁIM

A képeimet nézegetve, az jutott az eszembe, hogy itt az ősz Én meg alig horgásztam a Dunán az idei évben. Az éves területi engedély,a víz és a halak adott,adottak. Hogy mi kellhet még? A kérdés jó. Egy fontos tényező hiányzik, a helyismeret!

Találtam pár nagyon jó cikket a neten, melyek nagyon jók voltak, tele információkkal. Az írásokban „érezni” lehetett, hogy az író szereti a halakat és a természetet is.

Gyorsan felhívtam Sanyamestert, hogy ismeri-e, mert felvenném Vele a kapcsolatot, hátha elkisérhetném egy,két alkalommal horgászni, hogy tanulhassak Tőle. Hogy mi volt a válasza? Nyugodtan írj Neki, biztos segíteni fog!

Másnap este el is küldtem a levelet. A következő reggelen már a válaszát olvastam, hogy „Természetesen szívesen segítek, de az esetek többségében elég rövid időre

(2-3 órára) szoktam/tudok csak lemenni, horgászni, hétvégén is legfeljebb 4-5

órát tart egy-egy peca.”, majd arra lettem figyelmes, hogy a sok levélváltásban pörögtek a napok, és egyre jobban vártam az első közös pecát.

Egy péntek esti horgászatban egyeztünk meg, amelyről egy kis munkahelyi gikszer miatt sikerült elkésnem. Beszélgettünk, dobtam 3-4-et, majd elindultunk haza, és lefixáltuk, hogy holnap lent találkozzunk a parton.

Szombaton már nem késtem el, és hogy mi történt?

 

Bagolykeszeg (alias: Máté) aznapi első márnája

Nekem az életem első márnája!:)

 

Nem nagy (26cm), de én akkor is boldog voltam

 Imádják a márnák a csontit

Ő már 28 centis

Peca közben megérkezett Gábor, majd míg keresgéltem egy picit, megkértem, hogy fogja meg a botot.

Nem tétlenkedett sokáig. Megfogta első márnáját!:)

Gratula, te mázlista:) jókor, jó helyen:)

Gondoltam, hogy kipróbálom a sajtot, ha már hoztam magammal

Ez a szépség 41 centis volt!!!

És nem tudott ellenállni a sajtnak

  A negyedik márnám 36 centis volt

Természetesen Máté sem unatkozott, Ő is fogta a Macikat

Pont a 40 centis határ alatt, de a mérés fontos a statisztikájába

Sajnos nagyon hamar eltelt ez a délutáni kellemes és sikeres horgászat!

Összesítve a mai pecát: Gábor egyet, Máté hármat, Én pedig négy márnát fogtam!:)

Sötétedéskor boldogan pakoltam, mert egy régi álmom teljesült, sikerült marcikat fognom!:)

Köszi minden segítséget Máté!