GYEREK FEEDER KUPA MACONKÁN!

Kora reggeli érkezés, álmos gyerek és szülői arcok voltak láthatóak a Maconkai-víztározó partján gyülekezett tömeget végig nézve.Talán ezek a pillanatok jutnak elsőre eszembe, ha a múlt hétvégi horgászverseny reggeli momentumaira gondolok vissza. A következő jelenet talán az, amikor elkezdődik a köszöntő és egybegyűlik a huszonhét nevező, plusz a kísérők.

 

Anyukák, apukák, nagypapák és testvérek, hogy a sorsolás előtt a verseny szabályait, a felmerülő kérdéseket vagy a szabályzatban esetleg számukra nem egyértelmű részeket újra átbeszéljék.  Lassan én is ébredeztem, talán a két bőrönd is eltűnhetett a szemeim alól, amit az alig három óra alvásnak köszönhetek. Jelen helyzetemben ez nem nagyon zavart, mert nem én voltam a fókuszpontban, hanem a gyerekek. Ezeket a tényeket figyelembe véve elővettem fényképezőgépemet és a kis lyukon át igyekeztem megörökíteni a nap eseményeit és legalább az egyik szemem eltakarni, míg tart a táskás időszakom. Na, de térjük vissza a versenyhez.

Nem csak én, ők is a hajnali napsütésben sütkéreztek

A köszöntőt követően kezdődik az eligazítás

Korán indult a nap, ...

...mindenki koncentrált.

Hamar kiderült, hogy ki hova fog...

...ülni a parton a verseny ideje alatt.

A halőrháztól sétálva közelítettem meg a partszakaszt, ahol a fiatalok már serényen rámoltak, keverték csalogató etetőanyagaikat és még hosszasan sorolhatnám. 

ÚJRA A DRÁVÁN!

Most valami igazán figyelemfelkeltő bekezdéssel kéne előrukkolom, hogy itt tartsam mindenkinek a figyelmét a bejegyzésemen. Ezt nem teszem meg, mert a Dráva partján töltött kilenc nap alatt nem sikerült „Big fish-t” fognom, pedig milyen jó lett volna, persze hamar kijelenthetem, pikkelyes lett a kezem és örömöm is leltem a fogásaimban. Partra terhelhettem kedvenc halam és az arany hasú pikkelyesek közül is, tehát elmondhatom, hogy nem volt betlis a túra, ha ez csak és kizárólag halfogás szempontjából nézzük.

Mivel az idei évben nagyon sokat dolgoztam, kicsit másképpen készültem az idei túrára. A horgászaton túl sok pihenés és az új gépemmel való ismerkedés voltak a főbb céljaim. A siker érdekében a gyakran eredménytelen nappali horgászatokat több alkalommal próbálkoztam felváltani éjszakaira, hátha bátrabban táplálkoznak majd az uszonyosok, sokszor még a helyszínt is megváltoztattam. Mivel az új fényképezőgépem a túra indulása előtti napokban tudtam megvenni, nem volt rá alkalmam, hogy itthon teszteljem, ezért aztán maradt hát az éles bevetés. Ezt figyelembe véve ez a bejegyzésem inkább egy képes beszámolónak tekinthető, néhány szavas vagy mondatos kiegészítésekkel, de szerintem semmit nem von le az értékéből.

Egy egész nyarat el tudnék így viselni a Dráva partján!

AZ UTOLSÓ NAPOK!

Szíveket megdobogtató a Dráva látképe

Már csak pár hét és újra a festői környezet, illetve István vendégei leszünk barátaimmal a titokzatos, gyors folyam partján, a Dráván. Lassan egy éve, hogy ott jártunk, de azóta is sokszor eszembe jut, mert sok jó és pár borzasztó élmény is mélyen megragadt bennem. Igen, volt rossz érzésem is, de ez is hozzá tartozik az igazi kalandtúrákhoz, nem csak a jó.

Pár hete találkoztunk Sanyával és Marcival, hogy megbeszéljük, mire lesz szükségünk az idei túrán. Ki mit hoz, hogy ne legyenek felesleges cuccaink, elvégre ma már senki nem megy nyaralni pótos IFÁ-val, hogy mindent el tudjon magával vinni. Miután hazajöttem, ismét átnéztem a képeket, amiket Marci gépével kattintgattunk és arra gondoltam, írok egy bejegyzést, amiben ezeket a képeket használom fel. Amolyan hangolódás képpen. A történet apropója, hogy a felvételek többsége pont nem olyan, amit az ember szívesen mutogat magáról, de most mégis kivételt teszek. Miért? Jó a kérdés! Nem az imázsközpont javasolta, illetve az önéletrajzomba se raknám bele, de ez is én vagyok. Szerintem érdemes lesz velem tartani.

A TITOKZATOS DUNAKANYAR

Mostani kalandomban kicsit elrugaszkodtam a Duna fővárosi szakaszától és új szakasszal ismerkedtem meg. Abszolút nem bántam ezt, mert fő a változatosság és jó lehetőségnek ígérkezett. 

A titokzatos Dunakanyar látképe fogadott minket

Két remek horgászt kísértem el, míg ők kedvenc hobbijuknak hódoltak, addig én őket figyelve tanultam. Miért tettem ezt? Azért, mert tőlük sokat okulhatok az úsztatásról. Igen, már „megint” ez a téma. Az idei évben nagyon rákaptam, sőt, mondhatni fanatikusan tanulni akartam ezt a remek és szép horgásztechnikát, ennek fényében minden lehetőséget megragadtam amíg tartott a szezon.

Évek óta járok úsztatni Ördögh Máté barátommal  a fővárosi szakaszra (egy közös történetünkről itt olvashatsz), de a sokszor áradó vagy apadó víz, illetve a sűrűn közlekedő hajók miatt a mélybe húzódó halakat már nem tudjuk a part szélén tartani, elég kevés alkalmunk adódik a jó lehetőségekre. Amennyiben melles csizmával rendelkezünk, a lehetőségeink kitárulnak...

ÉLESBEN A DUNÁN

A mai napon több dolgot terveztem élesben tesztelni itt a Duna fővárosi szakaszán. A magas vízállás miatt a jelenlegi helyszínünkön nagyon húzott a víz, ezért kénytelen voltam nagyobb, számomra már szinte „felfoghatatlan” tömegű kosarakat használni. A hömpölygő vizet a lábunk előtt lepakolt kövezés igyekezte a medrében tartani (amennyire csak tudta), még akkor is, ha ezen a szakaszon hamar mélyül a part, nincs hosszan elterülő sóderos lapály, ahol a víz szépen „kiterülne”. 

Kiváló idő, de a kérdés az, hogy remek kapások és fogások is lesz

A rohanó sodrás, valamint a mélység is azt „diktálta”, hogyha rendszeresen ott szeretném tartani a kosaram, horgom, ahova bedobtam, szükség lesz akár százötven grammos kosárra, plusz a benne rejlő finomságok súlyára, még akkor is, ha a meghorgászott táv csupán 15-17 méterre volt a parttól. Mi volt ebben a tesztelés? Leggyakrabban 30-40, esetleg 70 g-os kosarakat szoktam használni, a 150 g már számomra már a „Gyúrunk vaze?” kategória, nem is szólva az ehhez méretezendő felszerelésről. 

Lássuk, hogy mik a határaink

Horgomra friss csontik kerültek, drabális kosaramat is megtöltöttem (mint a libát) barna tónusú etetőanyaggal,...

BÉKÉS KONTRA RAGADOZÓK

Az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy szeszélyes az időjárás, szinte teljesen kiszámíthatatlan. Aki pontosan tudna előre jósolni úgy, hogy az meg is valósul, annak lottóznia kéne. Napokig kellemes napsütéses órákat élhetünk meg, majd hirtelen annyi eső esik rövid idő alatt, mint normális időszakban egy-két hónap alatt. A változó légnyomásról és a szélről már nem is beszélve. Teljesen rapszodikus.

A blogomon most lezárt szavazatokból egyértelműen kiderült, hogy a voksolók 42%-a nem szeret szélben vagy viharban horgászni. Második helyen holtversenyben a tartós vagy heves esőzés és a fagy végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a tikkasztó kánikulát jelöltétek.

Érdekes vagy sem, de ami engem a legjobban bosszant horgászat közben, az a szél és az erős vihar, ami a szavazók többségét is, függetlenül attól, hogy úszós, vagy fenekező módszerrel horgásznak-e.

Köszönöm, hogy szavaztatok.

Itt az ősz, és ilyenkor igazán érdemes tovább horgászni, nem a pincébe vagy a garázsba pakolni horgász felszereléseinket, hiszen gyakran ilyen tájt lehet nagyobb példányokat fogni a békés halak közül, és a rablóhalas szezon is most indul. 

Őszi horgászat, lenyűgöző színekben

Paduc és csonti a horgon

A folyóvizek sodrófája

Ritka dunai fogásom

A következő kérdés merült fel bennem ezzel kapcsolatban:

Ha időd engedi,...

ÜNNEP ÉS KÖLTÖZÉS

Igen! Ez az! Te most a Figura horgász blogján vagy. Üdv!

Kicsit megváltozott a köntös, ugye? Én is szerettem a régit, de úgy gondoltam, itt az ideje a változásnak. Hosszú tesztelések után jutottam el ide, mire a végleges, most látható dizájnt megtaláltam, de szerintem… jó lett. Tudom, ez elég nagyképűen hangzott, de ha nem így lenne, nem mutatnám meg. Lesz még majd pár változtatás, ami reményeim szerint még kezelhetőbbé és barátságosabbá, illetve mobiltelefonon követhetőbbé teszi az itt eltöltött perceidet.

Hosszú idő után lecseréltem a blogom témáját, hátterét és URL címét is

El se hiszem, hogy már öt éve annak, mikor első bejegyzésemet írtam a blogomra. Abban az időben, mikor regisztráltam, nem voltak hosszú távú terveim, sőt, olyan célom se volt, mint amit az állásinterjún kérdeznek: „Mik a későbbi tervei, három, öt vagy tíz év múlva?”

 

Az alapötletet az adta, hogy elkezdtem a fővárosban az élő Dunán horgászni (tettem ezt mindazért, mert nagy keszegeket, mi több, lapátdévéreket akartam fogni) és a vén folyam messze híres a sok és gyakorta termetes halairól. A „termetes” és a „sok” szubjektíven értendő, és igen, helyesbítenék, azért itt se fenékig tejfel az élet. Rengeteg tényezőnek kell klappolnia, hogy sikeresek lehessünk, de ezt most nem részletezném, talán majd máskor.

Tudom, hogy vannak nagyobbak is, ezért sem adom fel

Térjünk vissza oda, hogy miért is vágtam bele a fejszém a blogolásba. Hosszú évekig szinte az egész országot bejártam,...

ÁRVÍZI KALANDJAIM VIDEÓ FILMJE

A változékony, hol csapadékban gazdag, máskor pedig szegény, szinte teljesen kiszámíthatatlan időjárásnak köszönhetően, nem csak a vérnyomásunk, de folyó vizeink magassága is ingadozik. Lássuk be, ez nem az igazi és nem csak azért, mert nem lehet tervezni, de iszonyatosan sok kárt és nélkülözést kíván az emberektől. Kilakoltatások, folyamatos készenlét, ügyeletek, szivattyúzások és még sorolhatnám. Talán a legnagyobb rajongói az ilyen helyzeteknek a szúnyogok, hiszen nekik ez az ideális élettér.

Ezekben a napokban nem juttatottam ki a Dunára horgászni, így újra olvastam az Árvízi kalandjaim cikkeimet, mikor az első nap (klikk ide)csak reménykedtem a jó helyekben,  a másodikon mikor kemény küzdelem árán elindultam egy igazán veszélyes részen és vissza kellett fordulnom (klikk ide), de találtam egy igazán vadregényes helyszínt, ahol rengeteg sikeres kapásom volt. A harmadik részben már Rezső barátom is velem tartott, így együtt gázoltunk át a térdig érő vízben és sokszor dagonyáztunk a sárban, mire kijutottunk a vízpartra melyet ide kattintva olvashatsz el.

Mivel nem csak a fényképezőgép volt velem a három nap, de a videó kamerám is,...

...készítettem egy bemutatót a kalandomról, kalandunkról.  Remélem, vissza tudja adni Nektek azokat a pillanatokat, amiket átéltem, sokszor életveszélyes helyzetekben is.

                              
                     


Üdv,
Figura                                                                                                                                                                         

ÁRVÍZI BARANGOLÁSAIM A DUNA PARTON III.rész

Történetem harmadik, egyben utolsó napjához érkeztem, de nem egyedül, mert a mai napon Rezső barátom is szerencsét próbált. Nem véletlenül, hiszen tegnap nagyon szépen ettek a keszegek, és egy igazi pörgős horgászaton voltam túl. Előző nap még áradt, mára azonban apadásnak indult a Duna vize a fővárosi szakaszon.

Egy száraz területen levettem utcai cipőm, és felvettem a műanyag „surranóm”, amiben óvatosabban kellett közlekedni a fellazult talajon, majd a térdig, néhol combig érő vízben haladtunk tovább a spicc felé. 

Én már papucsban vagyok, indulásra készen

Rezső is, akkor hajrá!

A vízi séta szerencsére nem tartott sokáig. Kisvártatva már csak a sárban kellett dagonyáznunk ahhoz, hogy oda érjünk a tegnapi horgászhelyemre (az erről szóló beszámolót ide klikkelve olvashatod el). Rezső barátom kicsit megszeppenve közelítette meg a sziget csücskét, mert szerintem nem gondolta komolyan, hogy ilyen körülmények közepette juthatunk el ide, de...
... a látvány mindenért kárpótolta, még akkor is, ha aznapra bő harminc centit apadt a víz.

Horgaink felcsalizva a vízben, kezdődhet a horgászat

Horgomra a tegnapi napon a legsikeresebb csalinak nyilvánított trágyagilisztát húztam, majd tőlem balra körülbelül tizenöt méterre dobtam be.

Míg a kapásokra vártunk, kicsit körbenéztünk, hogy milyen remek kis helyen vagyunk most. Elhatároztuk, hogy ezen a részen alacsonyabb vízállásnál is kísérletet fogunk tenni, hiszen az öböl tele lehet halakkal, nem csak most.

Botom spicce sok apró pöccintéssel jelezte, valami falánk kis halacska éhezett meg a gilisztára. Miközben orsóm dobjára tekertem fel a damilt, éreztem, hogy nem lesz szükség a merítő fejre, reptethetem is halam. Kis bagoly keszeg volt új alkalmi barátom, a fotózás után már engedtem is vissza és közben bizakodtam a szép folytatásban.

Itt vannak! Jó jel, arra hogy ma sem fogunk unatkozni.

Kamerám felraktam az állványra, hogy tudjak közben készíteni némi nyersanyagot, és ha fogunk még halat, már csak el kelljen indítani a masinát.

Nem volt rossz döntés, hiszen még ha sokkal ritkábban is, mint tegnap, de néha-néha fogtunk egy-egy kisebb-nagyobb keszeget. 

A tegnapi nap legjobb csalija a trágyagiliszta volt

Úgy néz ki, ma is ők válnak be a legjobban

Rezső se unatkozott, neki is öröm volt a közös horgászat

Apadáskor is érdemes próbát tenni

Érezhető volt a kapások gyér számából, nem tett jót, hogy ilyen hirtelen ennyit apadt a Duna vízszintje, mert nem táplálkoztak annyira jól a halak, mint előző nap. Rezső barátommal egyszer csak azt vettük észre, hogy jól eldumáltuk a délutánt, mert kezdett alkonyodni, így a mai napra szánt horgász időnk a végéhez közeledett. Hamar összepakoltuk felszereléseinket, majd ismét nekivágtunk a mocsaras kis ösvénynek, hogy ismét járhatóbb útra térjünk.

Szinte nyakig sárosan jutottunk ki, de egyben biztosak voltunk, ide még visszajövünk, mert több lehetőség van ebben a helyben, mint amennyit ma sikerült kihoznunk belőle. 

Hasznos volt a papucsot felvenni

Úgy néztünk ki, mint a malacok. Még jó, hogy maradt egy kis ivóvíz a palackban, hogy megmosakodjunk :)
 

Szerdán megnézhetitek a kalandomról szóló videót, azokkal a felvett snittekkel, melyeket a három nap alatt forgattam a Duna partján.    Akkor is várlak benneteket :)

 

ÁRVÍZI BARANGOLÁSAIM A DUNA PARTON II.rész

Új nap, új lehetőség! Én is ezt remélem, mert az előző cikkemben (klikk ide) szinte semmit nem fogtam, viszont sok értékes információval gazdagodtam, ami sokat érhet a későbbi horgászataim alkalmával.

Az áradó dunai vízállásban nehezen lehetett megközelíteni a mai napra kiszemelt helyemet, de megpróbálkoztam vele, hátha. 

Itt se lehet horgászni, de sebaj…

Az erdő szélén egy kőrakás tetején húztam fel utcai ruhámra a melles csizmám, majd szinte mindent visszapakoltam a hátizsákba, hiszen innen még közel száz métert kellett sétálnom a néhol derékig érő vízben, felszerelésemmel a hátamon, botokkal és kamerával a kezemben. Nem tűnt egyszerűnek, de sose voltam normális. Ugye, ilyenkor szokott az elhangzani, hogy senki se csinálja utánam, mert életveszélyes az, ami most fog következni. És tényleg!

Itt még azt hittem, hogy nem lesz nagy feladat végigmenni a kőgáton

Azt terveztem, hogy egy kőgát tetején sétálok végig a fák között bujkálva, szlalomozva egészen a Duna...
...fő ágáig, ahol már jól húz a víz, és ott van egy visszaforgó, reményeim szerint tele éhes halakkal. Miért fontos ez? Azért, mert tőlem balra egy kis öböl van, ahol tegnap horgásztam szinte kapás nélkül, és jobbra az ártérben egy összegyűlt, száraz ágakkal teli kis tavacska alakult ki, és én nem itt szeretnék próbát tenni. Azzal tisztában voltam, hogy ha lelépek a kőgátról, azzal komoly bajba is sodorhatom magam, mert a magas vízállásnak köszönhetően itt mellettem már akár két és fél, de akár három méter mély is lehet a víz. A melles csizma sok dologtól megvéd, de az ilyen esetekben már nem. Ha befolyik az ágakkal teli víz, akkor ott nincs kiút, éppen ezért igyekeztem a lehető legóvatosabban közlekedni a köveken. Kezembe vettem egy hosszú száraz fadarabot, amivel az előttem lévő medret igyekeztem feltérképezni haladásom során. Hamar kiderült, a botjaimat a fákra kell akasztanom, ennyi cuccal életveszélyes a közlekedés. Apró léptekkel tovább masíroztam, de a fák kerülgetése is tovább lassította kis expedíciómat.

Botom egy faágra akasztottam, mert egyszerre kellett kapaszkodnom és a medret tapogatnom

Az adrenalin szintem elég magasra szökött, de igyekeztem koncentrálni, hogy mihamarabb kitapasztalhassam, járható-e ez az út. Menet közben észre se vettem, hogy a hátizsákom egynegyede már a vízben lubickol. Oh! Bakker! Nem fog ez így menni! Ha táskát kint kell hagynom, nincs értelme az egésznek. Megálltam egy pillanatra, és mérlegeltem a lehetőségeimet. Az út feléig se jutottam még el a botok nélkül, és máris rengeteg időm ment el. A horgászat végén a sötétben sem fogok tudni visszajönni, ezért nem maradt más hátra, feladtam. Megnéztem egy másik útvonalat, hátha onnan ki tudnék menni a visszaforgóhoz.

Fák és ágak között bukdácsolva igyekeztem vissza a fára akasztott botjaimért, majd tovább a partra, ahol végre nagyobb biztonságban sétálhattam, mint az ártérben. Pár lépéssel távolabb egy kis erdei ösvény fogadott. Hoppá! Itt az új lehetőségem, talán mégis összejön az, amit szerettem volna.

Bízok abban, hogy ha követem az ösvényt, akkor találok egy kis száraz területet

Látszott, hogy normál vízállásnál gyakran jártak erre a sporik, mert ki volt taposva a csapás a gazok között. Ezen a helyen csak comb közepéig ért a Duna vize, így bátrabban sétáltam. Nem sokkal később ismét magasra nőtt dzsungelben voltam, ahol megint jól jött a „tapogató” fa, amivel az előttem lévő részt pásztázhattam. Rövid gyaloglást követően még mindig combig érő vízben értem ki a Duna pillanatnyilag láthatatlan partjára. Normális vízállásnál itt szokott lenni a part, ahol sétálunk és innen mélyül a meder 4-5 méteres mélységig. Követtem a partoldalt és mi történt velem? Szinte teljesen kijutottam oda, ahova az elején szerettem volna. Jessz! Csak egy baj volt: ott is annyira magas lett a víz, hogy állnom kellett volna végig a horgászat alatt, méghozzá úgy, hogy összes cókmókomat is a kezemben fogom, mert civilizáció híján arrafelé sehol nem akadt kabátakasztó fogas, tároló szekrény, vagy ilyesmi. Így jártam! Hátra arc, kerestem valami új helyet, mert már nagyon horgászhatnékom volt!!!

Mivel a közelben volt még egy kis öböl, arra gondoltam, kimegyek a spiccére, és onnan fogok pecázni. Pár perc séta után már ott is voltam, igaz nyakig sárosan, de kit érdekelt? Horgászni jöttem!

Itt lesz kihívás

Konkurenciára nem számítottam

Újra kellett szerelnem a pálcákat, ezért a lágy feeder botomra egy gubancgátló csövön fűztem át a 20-as főzsinórt, aminek a karabinerében fityegve egy 50 grammos ólom adta majd a súlyt. Ütközőnek egy gumi gyöngyöt húztam, majd egy mini forgó zárta a sort, amibe tizenhatos előkére egy tizenkettes horgot kötöttem. Csalizás után reményekkel telve repült a csonticsokor egy vízben ázó bokor bal oldalához közel. 

Vadregényes táj

A picker gyűrűin tizenhatos damilt bújtattam át, majd egy harmincöt grammos kis súly következett, amit szintén egy gumi gyönggyel akartam megütköztetni a mini forgó előtt. Hosszú előkémre egy tizenhatos horgocskát közöttem, amire csak három szem csontit húztam fel. Ezt a szereléket magam elé dobtam, hogy nagyobb területet ismerjek meg. 

Vajon lesznek kapásaim? Én bízok benne!

Alig kellett várnom az első - meglehetősen vehemens - kapásra. A bevágást követően hamar partra terelhettem első keszegem, akinek igazán örültem. 
 

Szép és egészséges keszeg, kell ennél több?

Alig volt időm újra csalizni, mert a másik botom spicce úgy remegett, mint a kocsonya. Egy határozott bevágást hajtottam végre és jöhetett a merítő fej. Soha rosszabb kezdet ne legyen, persze csak akkor, ha az első két órás életveszélyes barangolásaimat nem számoljuk most bele. Kapást kapás követett, alig tudtam fényképezni, kamerázni, köszönhetően annak, hogy menet közben leváltottam a csontikat trágyagilisztákra. A keszegek átlagmérete is csali váltáskor nőtt meg jó tenyeresre, mert csontkukacra csak a kisebb „falevelek” jöttek. 

Bagoly portré

Soha rosszabb kezdés ne legyen

Megérte ennyit barangolni a keszegekért

Csííz és már úszhatsz is tovább :)

Igazán nagy élmény volt végre úgy horgászni, hogy szinte dobásonként fogtam halat, és nem csak a tájat néztem, még akkor is, ha az most valóban vadregényes volt, amit jobban értékelek, mint a betonokkal körbe öntött, rideg környezetet.

Giliszta fel, bot lendít, ráfog, lerak. Kicsit megfeszítettem a damilt, miközben a szemem sarkából azt láttam, hogy a másik botom spicce már-már a vízbe lógott. 

Gyönyörű dévérkeszeg

Gyors fotó, mert...

...kapásom van :)

Minden kifogott halam boldogan úszhatott tovább, mert visszaengedtem őket

Nem volt idő a fejfájásra, de a fényképezésre se nagyon. Rohant az idő és mire észbe kaptam, arra lettem figyelmes, hogy beesteledett. Ideje volt hazaindulni, séta közben rácsörögni a haverra, hátha ő is ráér holnap egy jó kis keszegezésre.

A cikk utolsó része hamarosan olvasható :)