...hogy az antenna ismét eltűnik. Na! Na! Már azt hitték, hogy szabadon garázdálkodhatnak? Nem. Megbokrosodott halam rövid fárasztást követően a parthoz közel érve árulta csak el magát, Hát ez hihetetlen, de igaz! Ismét egy gyönyörűséges széles kárászhoz volt szerencsém. Boldogságomat csak az tudta árnyékolni egy kicsit, hogy ideje lett hazafelé indulni.
Természetesen jött a belső hang, hogy mi van, ha itt egy nagy aranykárász raj, én meg csak hazamegyek? Nem! Az nem lehet, majd kitalálok valami kifogást, mert nem maradhat el a búcsúdobás sem. Szerencsémre nem váratott sokat magára őkelme sem,...
(A cikk előző részét ide kattintva tudod elovasni) vele is hamar partot értünk. Megnyugtató halnak nevezném az utolsó Mohikánt, mert ő is kárász volt, csak a fényesebbik fajtából. Miért? Ha ismét aranykárászt fogtam volna, még most is ott ülnék, kikapcsolt telefonnal, és csak akkor mentem volna haza, ha már embert kellene ennem az éhségem csillapítása végett.
Izmos Pötrétei ezüstkárász
Máté barátom szerintem még napjainkban is ott ülne, fogdosná és fényképezné őket. Apropó fényképezés. Elraktam pár nagyobbacska halat a nagy haltartómba, amikről úgy gondoltam, ildomos lenne valami csoportképet készítenem, ha már ennyire türelmesen vártak. A mai nap 16 dévért, 1-1 bagoly- és vörösszárnyú keszeget, 2 ezüst és 2 aranykárászt zsákmányoltam, amiket a dokumentálás után vissza is engedtem, hogy másoknak is örömöt okozzanak, szaporodjanak és növekedjenek ebben a csodálatosan szép vízben.
A reggeli koncertben részvevő békák egyike
Csodálatos fogás egy gyönyörű vízen
Egy fantasztikus horgászatban volt részem, melyre szívesen emlékszem majd vissza, függetlenül attól, hogy halaim egyike se volt rekordlistás.
