VÉGRE NYOLC FOKOS!

Március elejét írunk, és a nappali hőmérséklet már a 17 fokot is eléri, ami nagyon kellemes, a tavaly ilyenkor emlékezetes időjáráshoz képest.




Sokan kaptak ilyen üzenetet 

Sajnos nem volt ennyire vicces a helyzet

A víz is kezd már melegedni, persze most nem a strandszezonra gondolkodtam, csak arra, hogy ha eléri a nyolc fokot, a halak is jobban elkezdenek táplálkozni. Elméletben.



Most sokan a fejükhöz kaphatnak, miközben arra gondolnak, hogy ebben a történetben biztosan nem fog szó esni nagy fogásról vagy rekordlistás halakról. Jól tippeltél, kedves Olvasó! De csak majdnem! A sztorimban lesz esemény, még hal is, de csak nagyon szerényen. Ha ennek ellenére tovább olvasod, megígérem, hogy nem lesz benne termékmegjelenés, magyarul, reklám.

Kicsivel hat óra előtt érkeztem meg a partra,...... oda, ahol buliszezonban nagyon sok szeszes üveg, csikk és még sorolhatnám, mi minden hulladék szokott lenni. Most nem ez történt, két okból is kifolyólag. Egy, hogy most nincs buli, kettő, az egész Hajógyári szigetet bezárták az oda dolgozni vagy szórakozni vágyó közösség elől, mert bontás, aztán építkezés lesz. Oh, azért hiányozni fog az ottani „éjszakai” élet, hiszen rendszeren jártam pénteken és szombaton is oda, a salsa bulikba.



Éveken át jártunk ide
 

Party time:)

Te atya ég, ha most kiszámolnám, hogy hány órát táncoltam ott… De ez már a múlt. A sziget bezárt, így több időm marad horgászni, táncolni meg sok helyen lehet még, ha nagyon szeretnék menni. De térjünk vissza a jelen pecára.

A mai napra is két feeder botot hoztam magammal, mert azt terveztem, az egyik szereléken használni fogok kosarat (hátha hamarabb megtalálják a halak a horgom és a rajta felkínált csalit a finom etetőanyag illatának-ízének köszönhetően), míg a másikra csak valami gyári ólmot teszek.

Ma nem voltak kajakosok



Kapásra várva

A második dobásra ért oda a partra Máté barátom, aki úgy gondolta, üljünk arrébb egy kicsit, mert itt nagyon húz most a víz. Míg rá figyeltem, a csontijaim elcsábítottak egy dunai szörnyeteget, melynek kapásából semmit sem vettem észre.

Ki fogott már ennél kisebbet?

Mi másnak lehet hívni ezeket a gébeket, amik szinte minden csalit felzabálnak? Azt csak mellékesen jegyzem meg, mérete a vicc kategóriába volt sorolható. Miközben átsétáltunk a következő helyre, kicsit sztorizgattunk, hiszen többször is előfordult már velünk az, hogy itt márnát fogtunk. Titkon ma is ebben reménykedtünk, hiszen ideje lenne már végre valami izmos, termetes hallal elkezdeni az idei horgászszezont, jól elfelejtve a gébes bosszúságokat.
     
Horgaink már felcsalizva bent várták az arra úszkáló halakat, mi meg a botjaink spicceinek mozgását. Nem is kellett sokat várni az első kapásomra, de a meder mélyén úszó halnak nem volt ínyére a felkiált lakoma, ezért faképnél hagyott.

Szerencsére a szomszéd pecásnál nem ez történt, neki be is fejeződött az akció. Tekintetem a tenyerére szegeztem picit, melyben egy bucó pihent meg.

Bucó és a tuti csali

Hamar jött a tanács, a harmatgiliszta a tuti. Miközben egy kis illatos kaját gyúrtam a kosárba, Máté barátom nem tétlenkedett sokáig. Már a második bucója kapott szabadságot, hisz máris engedte vissza, a Dunába. Persze hamar meg is jegyezném, hogy nem véletlenül, hiszen mi is tudjuk, védett hal, és komoly pénzbírság is jár azért, ha nem kap amnesztiát. A jó tanács most se maradt el, de úgy gondoltam, bíznom kell a csonti sikerében. Elszántságom és kitartásom bizonyítást nyert, kapásom lett. Na, ugye, tudtam én! Halam súlyát már a kifelé tekerés közben meg tudtam volna tippelni, ha lett volna értelme. De nem volt. A szokásos "porszívó" jutott nekem, egy géb. Még tízig se számoltam fejben, mikor szólt a szomszéd: - A harmatgiliszta a tuti!

Elegem lett a gébekből

Éreztem, nem szabad tovább várnom, eljött az ideje, csalit kell váltanom. Mondanom se kell, míg a giliszta felfűzésével foglalkoztam, Máté már a harmadik bucóját terelte a part felé.



Szomszédom jól szelektált

Nem is haboztam sokáig, lendítettem is a botom, bízva valami gébnél értékelhetőbb fogásban. Persze, tudom, ő se annyira haszontalan hal, hiszen a hideg téli hónapokban, mikor menyhalazni járunk, nagyon sok esetben ezek a tarka halak a legjobb csalik, de most nem volt ennyire felhőtlen az örömöm, lévén se tél, se hideg, se menyhal.

Egyik horgomon továbbra is csontik mozgolódnak (csak azért is), míg a másikon a mázlista szomszédtól kapott „tuti” giliszták igyekezték a halak figyelmét felkelteni. A kapások azonban nálam és Máténál is megszűntek, így jobbnak láttuk, ha pakolunk, hiszen az idő is későre járt, holnap pedig jönnek a munkával töltött (csodás) hétköznapok. A víz már nyolc fokos volt ugyan, de ezen az estén a keszegek és a márnák nem erre keresték a táplálékot. Legközelebb talán jobb lesz!

Képek forrása: Dj Alan, Ördögh Máté, Figura, Internet

DUNAI JÁSZOK ÉS A BAJSZOS

Ismét a fővárosi szakaszon igyekeztünk valami kis finomsággal kedveskedni uszonyos barátainknak, ha kapókedvükben lesznek. Őszintén bevallom, nem számítottam nagy sikerre, hisz tudjuk jól, hogy ezen a részen inkább a magas vízállás a nyerőbb, de nincs mit tenni, nekünk csak ma volt egy kis időnk hobbink hódolására.

Alig múlt el reggel nyolc, máris a parton voltunk - ami nem mondható túl korai kezdésnek – és ha már ilyen szépen sütött a nap novemberben, akkor ki is használtuk, hiszen nem biztos, hogy lesz még idén ilyen szép időnk.

Ha a folyás irányát vesszük alapul, akkor Lajos ült az első helyen, rakós készséggel,...

...majd a bátya következett egy pickerrel.

A harmadik helyre Rafi barátom ült le, egy lágy feeder bottal, majd a sort én zártam.

Nem ültünk le túl távol egymástól, hiszen ha egy sávot sikerül koncentráltan megetetnünk, akkor ez a rövid horgászat is lehet nagyon jó.

Lalinak sikerült hamar összeraknia a szerkót, és a feneket is kitapogatnia maga előtt, így együtt kevertük az etetőanyagot. Mikor mindenki kész lett, jöhetett pár alapozó gombóc, majd a várakozás.

Kapásra várva

 Az első negyedóra lassan és nagyon csendesen telt, így idejét láttam újra csalizni és a kosarat is megtömni. Ahogy a botot a kezembe vettem, éreztem, hogy a szerelékem nem akart velem közreműködni, hiszen sikerült valami akadóba sodródnia. Hát, mit mondjak? Nem kezdődött túl jól a horgászat, de a Dunán ez bármikor benne van a pakliban.

Mire újra szereltem botom, Lajosnál megjelent az első éhes hal. Mondanom se kell, nem dobtam be a cuccom, helyette mentem fényképezni, hisz még nem sokat rakózott folyóvízen, így képeket akartam róla készíteni, legyen mivel büszkélkednie a téli hideg estéken, nézegetve a megörökített emlékeket.

Gumija kicsit nyúlt, ami még izgalmasabbá tette a küzdelem pillanatait. A fárasztás közben kiderült, hogy a csalijára egy igazi dunai sodrófa éhezett meg. Néhány kitörés után elfáradt, és hagyta magát, hogy a merítőbe terelje Lali. 

Bajszos a merítőben

Sajnos nem annyira éles a kép

Dunai pikkelyes

Élmény volt a fárasztása

Na, ebben a pillanatban mindenki elkezdte legszebb horgászkalandjait szőni. Magamról nem is beszélve, hisz én ültem a sor végén, így bízhattam a sikeres napban. Meg is legyintettem botom, de csak finoman, figyelembe véve a közeli etetési sávot.

Alig telt el pár perc, Péter szisszent fel egy jobb kapásnak köszönhetően. Mire odafigyeltem, már csak azt láttam, ahogy görbül a botja, és fárasztja horgára akadt halát. Ennyire jól kezdődik ez a nap? Szuper! Már nyúltam is a fényképezőgépem után, majd ismét kattintgattam párat, mert szerencsére volt miről. 

Mit rejt a háló?

Igazán szép, 1, 76 kilógrammos jaszkó

Irány a mélyvíz

C&R

Adrenalin hiányban nem szenvedtünk, ezért még jobban koncentráltunk. Árgus szemekkel figyeltük botjaink spicceit, Lali pedig a lassan sodródó úszójának pici antennáját.

A fényképezéssel eltöltött hosszú idő miatt ismét friss csalizásra adtam a fejem, melyet gyorsan végre hajtottam, és már repült is vissza a szerelékem a vízbe. Miközben spiccem rezdülésére vártam, fél szemmel konstatáltam, hogy Rafi barátomat összehozta a sors egy igazi folyóvíz szörnyeteggel. Ebben a pillanatban elkezdtem aggódni. Mi lesz, ha beállnak tömegesen az etetésre a gébek? Neeeeee! Nem akarom!

A géb miatt nem kellett a féken lazítani

A sorsnak, vagy bárminek is köszönhetően, de Lalinak kapása volt. Mire oda értem, már a fárasztás utolsó periódusa zajlott, mikor tolta hátra a rakóst és rövidített. 

Ezúttal egy jaszkót fogott itt, a parti sávban.

Hibátlan, szép jász

Mérlegeléskor derült ki, hogy egy kicsivel kisebb, mint az előző, amit Péter fogott, melynek súlya 1,76kg volt. 

Miután őt is visszaengedtük, ismét botom mögé ültem. A csendet egy újra dobással akartam megtörni, de ismét leakadtam, így a könnyen kitekert damilomra egy új szereléket készíthettem.

A gyors kezdeti sikereinket hamar felváltotta a csend és a rezzenéstelen spiccek bámulása. Lajosnál se hozott eredményt az újra etetés, de az se, ha néha meg-megtartotta a szerlékét, vagy akár úsztatta. A nap még kellemesen sütött minket, de mit bántuk volna is, ha a bandázó jászokból sikerült fogni még párat. 

Sajnos nem így lett, ezért nem maradt más, mint a pakolás és közben a napi peca elemzése.

És mi a horgászatunk summája? Én voltam a mai nap a sereghajtó, de remélem, hogy legközelebb már szerencsésebb leszek.

NŐNAP

Minden kedves hölgy Látogatómnak szeretnék boldog nőnapot kívánni, ezzel a csokor tulipánnal, bár őszintén remélem, hogy nem itt ültök a gép, vagy a telefon előtt, hanem a vízparton vagytok és horgásztok.

 

Görbüljön és szép napot kívánok :)