HALTARTÓ HELYEK KERESÉSE A DUNÁN

Te atya ég! Nem vagyunk normálisak! Ezek a jelzők jutottak elsőre eszembe most, hogy újra átgondoltam múltkori napunk eseményeit, amit Jankovics Krisztián barátommal töltöttünk el a Duna parton. Miért? Mert hordtunk köveket, fákat, de arra is volt példa, hogy másznunk kellett. Ha ez nem lenne elég, barátom alig három hetes iPhone telefonját hagyta ott a parton a kövek között, amit a srác... 

Elég barátságtalan és veszélyes

Az eseményekben és az izgalmakban eltelt pár óránk itt koránt sem ért véget, de talán kezdjük az elején. 

Rövid kalandunk egy szép, napsütéses napon esett meg, amikor már végképp nem bírtunk tovább otthon ülni és kalandra, vagy arra vágytunk, picit halszagúak legyenek kezeink. Figyelembe véve a Duna hőfokát, a mai helyszínünk csak valami mély pálya lehet, abban reménykedve, hogy a halak még ott bandáznak és vermelnek. Miközben a tervezett helyszínünk fele tartottunk, megbeszéltük, hogy a mai nap igyekszünk a lehető legtöbb információt összegyűjteni az új helyről. Mennyire megközelíthető? Milyen a partszakasz? Hol vannak visszaforgók és gödrök?

Hamar észrevettük, nem lesz egyszerű lejutni a partig, mert annyira védték ezt az objektumot (régen katonai laktanya lehetett), hogy csak hosszú sétálás után találtunk rést a pajzson. Jól látszódott, gyakran járnak erre pecások, hajléktalanok és persze kutyák is.  Miután további rongálás nélkül is könnyedén át tudtunk menni a nyíláson, felszerelés nélkül elindultunk egy kis terepszemlére, hogy lássuk, mire számítsunk majd a továbbiakban.

Sajnos már messziről jól látható volt, a vízállás magasabb, mint azt szerettük volna. A kőrugany nem volt folyamatosan vízmentes, mert akadt olyan három méteres rész, ahol a víz zabolázatlanul áttört, megkeserítve a terveinket, hogy minél távolabb juthassunk a parttól. Mikor oda értünk, láttuk, hogy két lehetőségünk van. Egy, csődöt mondunk és haza megyünk. Kettő, átpakolunk pár követ oda, ahol átbukik a víz és már mehetünk tovább. Mind a ketten a második variációra szavaztunk, ezért aztán elkezdtük szorgalmasan hordani a nagy köveket. 

Kell még kő! Hozhatod! :)

Nem azért dagadt az arcom, mert megcsípett a méhecske

Alakul a gátunk

A pakolás közben rendesen kimelegedtünk, ami jó volt az erős szélben, bár kabát nélkül nem volt túl átgondolt döntés részemről ennyire lezseren öltözve ezt csinálni.  Ezt még azzal spékeltem meg, hogy a nagy kövek cipelése és lerakása közben két alkalommal is sikerült szinte bokáig állnom a vízbe, mert annyira csúszott a bakancsom a köveken a sártól, örültem, ha talpon bírtam maradni. Természetesen Krisztián is kivette a részét, akarata ellenére ő is áztatta lábait picit a hideg vízben, ezért érdemes lett volna egy kis házi bajnokságot csinálnunk hülyeségeinkből.

Kitartásunknak köszönhetően elkészült az alkalmi gátunk, ideje volt hát megkockáztatni az átjutást a rugany vége felé. Elsőnek indultam neki és azt érzetem, egyik lábam jobban billegett a köveken, mint a másik, illetve a vastag faágak sem adták meg azt a biztosságot, amit vártam. De ez már a múlt, mert elsőként én jutottam ki a ruganyra. Barátom jól látta, hogy nem egyszerű a kijutás, ezért úgy döntött, a parton hagyja három hetes új telefonját, nehogy valami baja legyen, mert nem volt zárható zsebe, amiből nem eshetne ki. Körbenéztünk és láttuk, valahol messze van egy pecás, rajta kívül sehol senki, vélhetően semmi baja nem lesz a telónak. Az ötlet jónak bizonyult, hogy a parton hagyta, mert ő sem kelt át annyira egyszerűen a rögtönzött gátunkon.

Nem egyszerű az átjutás a nedves fán, sáros cipőben

Így könnyű, de hol a hullahopp karika?

Akkor folytassuk kalandunkat, ha már itt vagyunk. Alig léptünk párat, egy hatalmas száraz fa teste volt ráborulva a ruganyra, meg egy daru (vagy munka hajó) vas szerkezetének darabja. Az akadályt átmásztuk és végre megpillanthattuk a kőrugany elejét, amit annyira vártunk.

Figura, menni fog?

Hamar a spiccre mentünk és a lehetőségeket konstatáltuk. Merre lehetnek nagy mélységek, hol vannak visszaforgók, stb.

Könnyen rájöttünk, hogy ez a hely nagyon nehezen közelíthető meg, és sok hátránya van még, ha esetleg most itt is lennének a halak. Mire ide kijut az ember, …

Végigbeszélve a lehetőségeket arra jutottunk, visszamegyünk, mert fázunk és nincs nálunk semmi cucc.

Távolba merengő kép

Tisztán látszik, hogy itt a madarak rendszeres látogatók

Sikerrel jártunk, mert...

...kijutottunk a kőrugany elejéig :)

Szép kupac fa gyűlt itt össze

Nem egyszerű a helyzet

Jöhet a gyors átkelés

Menet közben csináltunk pár képet egymásról a telefonommal, majd átmászva az akadályt, Krisz azt vette észre, egy srác sétál az erdőben tőlünk távolodva. Mire átmásztam az akadályon és a kritikus ponthoz értem, barátom már a túloldalon volt és a telefonját kereste a kövek között, de nem találta. Kért, hogy csörgessem meg, mert attól félt, ellopták az új iPhone-ját. Gyorsan újrahívtam a számát és fülemhez emeltem halljam, ha kicseng. Szerencsére hallani lehetett a csörgést, de hosszú másodpercekig nem történt semmi, ami ilyenkor nagyon terjedelmes perceknek tűnnek, ezért Krisztián már a srác után futott az erdőbe, gondolva, hogy nála van, hiszen csak őt láttuk itt, senki mást. Én is átkeltem a kis tákolt kövezésünkön és az erdő felé vettem az irányt. Alig léptem párat, mire felvették a telefont.

- Szia, Krisztiánt keresem – mondtam, majd csönd következett.

- Tudok beszélni a barátommal?

- Nem az ő telefonját hívtam? – kérdeztem, hátha picit feltartom és időt nyerünk, míg odaér barátom. 

- Ott találtam a kövek között a telefont, de mivel nem látott minket, ezért felvettem, mert azt gondoltam, hogy már a kocsinál vagytok és ott felejtettétek, ennek következtében utánatok akartam vinni. - mondta egy idegen hang.

Kértem, hogy forduljon vissza, mert még a parton vagyunk, de már elindultunk felé és akkor visszaadhatja nekünk a telefont. Picit szkeptikus voltam, mert sajnos a mai világ nem ezt az arcát mutatja, de reménykedni mindig kell és ugye vannak azért kivételek is.

Mire felértem a partoldalra az erdőn át, már azt láttam, Krisztián és Peti úgy beszélgetnek, mintha mi se történt volna. Jó volt látni, hogy minden a legnagyobb rendben volt, mert Krisz megkapta telefonját és boldogan kapkodott tovább a levegő után, de én is :)

Több mint fél órát csevegtünk horgászatról és közben az is kiderült, Peti tényleg nem akarta elvinni a telefont, hanem utánunk hozni, mert amikor a ruganyon voltunk a vas, illetve a fa hordalék kitakart minket, mire ő azt hitte, a kocsihoz mentünk és a parton felejtettük.

Köszi Peti, nagyon korrekt voltál :)

Minden jó, ha vége jó, most az volt. Tanulság van bőven, nem csak az értékeinkre, de a réteges ruházkodásra is jobban kell koncentrálni, nem lehet félvállról venni.