2014. december 31., szerda

AZ UTLOSÓ NAP EBBEN AZ ÉVBEN!



Kapásokban és halakban gazdag boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!


Üdvözlettel,
Figura

2014. december 23., kedd

ÜNNEPEK / HOLIDAYS

Minden kedves olvasómnak békés, szeretetben gazdag ünnepeket kívánok!

Merry Christmas to all of my readers! 

Figura



2014. december 12., péntek

A TITOKZATOS DUNAKANYAR

Mostani kalandomban kicsit elrugaszkodtam a Duna fővárosi szakaszától és új szakasszal ismerkedtem meg. Abszolút nem bántam ezt, mert fő a változatosság és jó lehetőségnek ígérkezett. 

A titokzatos Dunakanyar látképe fogadott minket
Két remek horgászt kísértem el, míg ők kedvenc hobbijuknak hódoltak, addig én őket figyelve tanultam. Miért tettem ezt? Azért, mert tőlük sokat okulhatok az úsztatásról. Igen, már „megint” ez a téma. Az idei évben nagyon rákaptam, sőt, mondhatni fanatikusan tanulni akartam ezt a remek és szép horgásztechnikát, ennek fényében minden lehetőséget megragadtam amíg tartott a szezon.

Évek óta járok úsztatni Ördögh Máté barátommal  a fővárosi szakaszra (egy közös történetünkről itt olvashatsz), de a sokszor áradó vagy apadó víz, illetve a sűrűn közlekedő hajók miatt a mélybe húzódó halakat már nem tudjuk a part szélén tartani, elég kevés alkalmunk adódik a jó lehetőségekre. Amennyiben melles csizmával rendelkezünk, a lehetőségeink kitárulnak...

2014. december 3., szerda

EGY NAP, MIKOR KOLBÁSZBÓL VOLT A KERÍTÉS

Sötét volt még, csak a part másik oldalán világított pár lámpa az úttest mentén a gépkocsivezetők örömére, innen nézve csupán halovány fénycsóvák.
Mögöttünk egy kis erdős rész terült el, de az ide vezető úton néhol látni lehetett pár házat, viskót. Nem voltak jó állapotban, ami cseppet sem izgatott, mert nem ingatlanvásárlás végett érkeztünk ide az élő víz partjára, hanem egy jó márnás (és remélhetőleg keszeges) úsztatásban bizakodva.
A pirkadatig hátralevő hatvan-hetven percet reggelizéssel, beszélgetéssel és a víztükör figyelésével töltöttük el. Szerencsénkre aktívak voltak a halak, jelezték, hogy itt vannak, de nem csak ők mutatkoztak.

A fák hulló levelei között egy mókust vettem észre, ahogy egyik ágról ugrott át a másikra, fittyet hányva arra, melyik lombkoronán van épp fent vagy lent. Hát igen, én is másztam fára kölökkoromban, de soha nem voltam ennyire fürge, gyors és könnyű.

Néhol kissé hiányosan, de őszi pompában a part
Marci sztorizni kezdett, hogy tegnap este, a mai napra kevert márnás etetőanyag összekeverése közben szagra mentek a lakók a pincébe, köszönhetően az erős sajtaromának. Hát, érdekes lehetett ezt az intenzív bűzt a másodikon érezni, de nézzük az előnyét, jó a szomszéd szimata és az aroma se idejemúlt, még friss. Azért azt hamar hozzáteszem, örülök, hogy nem vagyok ifjú barátom szomszédja, bármikor nyugodtan kinyithatom az ablakot és az ajtót is, ha friss levegőre vagy szellőztetésre vágyom.
Nyílt a vödör teteje a parton, mit mondjak, nem viccelt az a tömény szag, ami facsarta az orromat. Ezzel a mozdulattal a környék összes hölgy tagját...