FEEDEREZÉS A DUNA FŐVÁROSI SZAKASZÁN (VIDEÓ)

A betonnal kiöntött és rendezett partot a hátam mögött hagyva ma egy kicsit természetesebb, zöldebb területen tettem próbát. A part menti meredek kövezést szegélyező fasorban egy olyan helyet fedeztem fel, ahol kényelmesen elférek és lesz elég területem a szerelékem bedobásakor. Miután felszereltem botom, csontit tűztem horgomra, majd megtömtem etetőanyaggal a kosaram, már repült is a vízbe a bot annak rendje és módja szerint, körülbelül húsz-huszonkettő méterre. Kíváncsian vártam az első kapást, mert ezen a helyen még soha nem volt alkalmam horgászni. Mindössze annyi információm volt, hogy itt a nagy sodrásban és mélységben sok a paduc és a márnák is tiszteletüket szokták tenni.

Irány vissza a mélybe!

KÖZEL HÚSZ ÉVE VÁRTAM ERRE A PILLANATRA

A múltkori Dömösi kalandunkról (ide klikkelve olvashatod el) tartottam épp hazafelé, mikor kaptam egy meghívást Janitól, hogy szeretne engem is vendégül látni szokásos három napos évadzáró horgászatának valamelyik napján, ami számomra is megfelelő az egyik kedvenc helyén. Örömmel fogadtam a meghívást, hiszen már régóta várok arra a lehetőségre, hogy valaki megmutassa, miképp érdemes horgászni Szentendrén. 

Megérte megvárni a legjobb pillanatot

Gyermekkorom óta járok ebbe a kis városba, hol bringával, hol autóval, de az utóbbi időben HÉV-vel. Az esetek kilencven százalékában két helyre biztos elmegyek. A főtérről nyíló kis sikátorba, hogy egy finom - országosan híres - sajtos-tejfölös, és ha aznap nincs buli, akkor fokhagymával megkent lángost egyek. Igaz, most sokan a töltött káposztára esküdnek, mint én is, de az a lángos, hmm....

A másik örök helyszín ahova elmegyek, ha esik, ha fúj, az a szentendrei Dunakanyar. Magával ragadó ahogy a gáton állok és szemem előtt elterül az öreg folyam. Ilyenkor mindig megfogadom, egyszer nem csak a hasam jövök ide megtömni, de horgászfelszerelést is hozok. Gyakran látok itt horgászokat, ilyenkor aztán jobban elkap a vágy egy kellemes szentendrei pecához. 

Végre horgászni jöttem, nem lángost enni!

A jeles napot nagy várakozás és készülődés előzte meg, bár nem kellett túlzásba esnem, ami a pakolást illeti. Persze ez is elég volt ahhoz, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljek. Mire gondolok?

Például arra,...

ÚSZTATÁS 11 KÉPBEN

Közel húsz évet vártam arra a bizonyos novemberi reggelre, mikor horgászbottal (még ha kölcsön is) a kezemben, a szentendrei Dunakanyarban horgászhattam. Egy helyi vagy akár a környéken lakó pecás most összevonhatta szemöldökét, hogy miért vártam erre ennyit. Ez a szeszélyes folyam előtte is ott mosta partján a köveket és adott otthont odavalósi, de akár átutazó horgászoknak is. Azt mondják, vannak dolgok, amiket nem kell erőltetni, mindennek eljön az ideje, akkor és amikor kell. Az én esetemben ez teljesen igaz, hiszen egyedül bármikor oda mehettem volna, de én kivártam, a legjobb pillanatig és megérte. 

Szép ívben hajlik a bot

Ezt szeretném most bemutatni, egy tőlem nem szokványos (mondhatni más tollával ékeskedve), rövid és velős beszámolóval,...

A TITOKZATOS DUNAKANYAR

Mostani kalandomban kicsit elrugaszkodtam a Duna fővárosi szakaszától és új szakasszal ismerkedtem meg. Abszolút nem bántam ezt, mert fő a változatosság és jó lehetőségnek ígérkezett. 

A titokzatos Dunakanyar látképe fogadott minket

Két remek horgászt kísértem el, míg ők kedvenc hobbijuknak hódoltak, addig én őket figyelve tanultam. Miért tettem ezt? Azért, mert tőlük sokat okulhatok az úsztatásról. Igen, már „megint” ez a téma. Az idei évben nagyon rákaptam, sőt, mondhatni fanatikusan tanulni akartam ezt a remek és szép horgásztechnikát, ennek fényében minden lehetőséget megragadtam amíg tartott a szezon.

Évek óta járok úsztatni Ördögh Máté barátommal  a fővárosi szakaszra (egy közös történetünkről itt olvashatsz), de a sokszor áradó vagy apadó víz, illetve a sűrűn közlekedő hajók miatt a mélybe húzódó halakat már nem tudjuk a part szélén tartani, elég kevés alkalmunk adódik a jó lehetőségekre. Amennyiben melles csizmával rendelkezünk, a lehetőségeink kitárulnak...

ELSŐ DUNAI BRINGÁS KALANDOM

Egyik reggel kerékpárral indultam a fővárosi szakasz egy számomra még szinte teljesen ismeretlen területére horgászni. Az első utam során nem akartam nagyon eltávolodni a HÉV vonalától, azzal az elgondolással, hogyha ha valami gikszer lenne a bringámmal, még legyen esélyem hazajutni egy nagyobb szakaszon tömeg közlekedés használatával is, mert nem érezném túl viccesnek, ha több, mint tíz kilométeren át tolnom kéne hazáig a horgászmotyókkal felpakolt drótszamarat.

Reggel kitoltam az ajtón a zsúfolásig terhelt kétkerekűt, és ekkor rögtön azt éreztem, ez túlzás. Ekkora tömeget nem fog elbírni ez a két vékony kerék és a felni (mondom ezt úgy, hogy a nyeregben se voltam még akkor). Ez a szerkezet nem a nagy terhek cipelésére lett kitalálva, ezért újratervezés következett. Egy feeder, a kamera (és állványa) került le a csomagtartóról, majd az oldaltáskából is pár kiegészítő. Nincs mese, ezek otthon maradtak.

Az első párszáz méter után is érezhető volt, jó döntést hoztam, mert több cuccal már nem bírt volna el a szinte virsli-vékony gumi, meg az alu felnik.

Hamar a partra értem. Ismerkedtem az út területtel, miközben a lehetséges horgász részeket kerestem.

Hangulatos erdős rész

Első lehetőségnek egy spori által javasolt kis ruganyt kerestem fel, ahol letámasztottam a bringám, és felszabadítottam a temérdek felszereléstől. Szinte hallottam, ahogy felsóhajtott a „canga kanca” a megkönnyebbüléstől.

Fenekező botomat hamar felszereltem, majd miután horgára három szem csontit tűztem, már repült is a rugany vége alá a végszerkó a csendesebb részre, ahol nem hömpölyög a víz annyira.

Kicsit vad a környezet, de nem bánkódtam miatta

Kapásra várva

Szerencsére nem kellett sokat várnom az első kapásra,...