2015. május 1., péntek

NYOMTATOTT VS. DIGITÁLIS?

A napokban a bringám rég elfeledett lámpáját keresgéltem a lakásban elrejtett dobozokban, miközben sárga cetlikkel megjelölt horgászújságjaimra találtam, melyeket mostanság nem igazán lapozgattam. A parkettára ültem, magam mellé raktam a nyomtatott sajtó pár kiadását és lapozgatni kezdtem, hajtott a kíváncsiság, vajon mik érdekeltek egy vagy akár öt-hat évvel ezelőtt. Miért raktam el akkor ezeket az újságokat? Mit találtam a későbbiekben is oly fontosnak, hasznosnak? 
Te melyiket olvasod?
Az első újságot kézbe véve már a jelzéshez is lapoztam, így hamar kiderült, hogy abban a lapszámban Walter Tamás világbajnok titkaiba avatták be az olvasókat, még 2007-ben, amit valljuk be, nem ma volt. A többi hasábon találtam bolognai módszerről, menyhalazásról, valamint a dévérek ívásáról tudósító írásokat is. A következő pár újságba berakott jelzéseimen se lepődtem meg, hiszen Alan Scotthorne iszonyatosan szépen és jól horgászott a velencei-tavi 2008-as horgász világbajnokságon. Szerintem sokan voltunk kíváncsiak szerelékére és technikájára, melybe kicsi betekintést engedett Szarka Laci kiváló cikke. Az utóbbi időben egyre többet foglalkoztató...
...folyóvízi úsztatásról is találtam a házi archívumomban egy-két jó publikálást, melyet Gyulai Ferike tollából is olvashattam. Miközben az újságokat lapozgattam, azt vettem észre, hogy az idő folyamán egyre nyitottabbá váltam más horgász technikákra.

Kedvenc horgászom és halam egy újságban, naná, hogy megvásároltam :)
Rutinos "Rókák" és fiatal horgászok beszámolói a házi archívumomban
Napjainkban legtöbbet a dunai vagy folyóvízi beszámolókat, cikkeket keresem a polcokon
Természetesen nem sorolom reggelig, melyik újságban mi érdekelt akkor, és az is tény, sok jó horgász van hazánkban azok között is, akik nem feltétlenül ragadnak tollat, billentyűzetet és nem versenyszerűen űzik ezt a sportot.

Felmerült bennem a kérdés, van-e még ma értelme ezeket a régi, olykor poros, gyűrött, szakadt újságokat ilyen nagy becsben őrizgetni? Tudom, amikor még szinte csak a Magyar Horgász volt a piacon, sok pecás félre rakta, akár még be is köttette a példányait, és hosszú évekig, évtizedekig őrizte őket nagy becsben.

Már olyan sokat változott, fejlődött a világ! Persze, sokáig lehetne azon vitatkozni, hogy előnyére vagy hátrányára, de a tény akkor is tény marad. Napjainkban már egyre több horgász újság kapható a boltokban, ezzel szemben egyre népszerűbbek és költséghatékonyabbak az online magazinok, a blogok, és a közösségi oldalakon való publikálás. Tény, hogy a virtuális magazinoknak van még hova fejlődniük, de ami 3-5 vagy esetleg nyolc-tíz éve újdonság volt, az vajon még most is megállja-e a helyét? Ott kell keresni a halakat és úgy, ahogy akkor? Ennyi idő alatt változott a technika, a módszer és sok más kiegészítő is. A társadalom is sokat fejlődött, hiszen egyre többen és gyakrabban használnak pontymatracot, bölcsőt és sok más eszközt, amik a kifogott halak védelmét szolgálja. Nem beszélve a lágyabb, vékonyabb botokról, rugalmasabb és vékonyabb damilokról, stb. 
Ferenczy Dénesbá cikkeit is szeretem még olvasgatni, azoknak mindig olyan jó hangulata van és sok kép illusztrálja beszámolóit.

Reklám! Egyszer egy szép napon történt meg velem az eset, amikor írásom jelent meg...
...egy újságban, aztán rövid időn belül megszűnt a lap. Mondjuk ehhez semmi közöm nem volt, de sajnáltam.
Szerintem annyi minden változott, hogy ezeket a magazinokat időről-időre érdemes lesz átnéznem és szanálni őket vagy esetleg egy számomra hasznos, esetleg nagy becsben tartott újságot emlékbe elrakni a többitől pedig megválni. Elegem van a sok reklámból, az erőltetett beszámolókból és egyre kevesebb számomra az értékes és hasznos információ. Kevés az a cikk, amit kényelmesen, egy jó tea vagy kávé mellett elolvasva azt mondanám, hogy ezért a történetért megérte elmenni az újságoshoz. Lehet, hogy bennem van a hiba, de jobban szeretem az igazi horgász kaland beszámolót, mint amikor az arcomba nyomják, hogy szinte csak és kizárólag ezzel a csúcs szuper bottal, orsóval, csalival vagy termékkel lehet halat fogni. Tudom, hogy kell a reklám az újságok kiadásához és rezsi is van, de talán más módja is lehetne a termék eladásának. 
Ennél több újság van itthon, az újságosoknál pedig még nagyobb a választék
Érdekelne, hogy kinek mi a véleménye, a napjainkban kapható újságokról. Mennyire vagytok elégedett velük és talán a legfontosabb kérdés, Ti is őrizgettek még horgászújságokat?

11 megjegyzés:

  1. Helló :-)

    Nekem kritikán aluli véleményem van a "horgász"újságokról. 2011-ben tértem haza 15 év után és megrendeltem az Eurohorgász magazint, Sporthorgászt(6 hónapra akció) és a Pecavilágot(az addig megjelent 3-4 számával egyetemben). A Sporthorgászt gyorsan le is mondtam júniusban.Az Eurohorgász megszûnt, majd jött helyette a Fishing & Hunting Magazion, de az sem ért meg 1 évnél többet (sajnos). Kicsit sok volt a reklám, de volt benne vadászat is, változatos cikkek, szép képek. Aztán csndben, fû alatt mind több reklámírás, de még a fájdalomküszöbömet nem érte el. A Sporthorgász nevetséges(szánalmas?). Annyira kék, hogy már szinte "sötét". Dôl belôle a haldo, ráadásul a cikkek nagyrésze neten megtalálható. Reklámújság, melyben vannak hellyel-közzel cikkek a horgászattal kapcsolatosan. Minden cikk valamelyik márka istenítésére íródott, borzalmas. Bele-bele kukkantottam a Pontyvilágba is, dettó. A Pecavilág csak azért maradt meg, mert nekem is kedvencem Martin Bowler. Amúgy túl sok reklám, túl sok kép, alig tartalom. Az írások borzalmasak. Millió helyesírási hiba, szóismétlések, frázisok és fogalmazásból egyes alá. Kínszenvedés bárit is elolvasni. Engem is a folyóvízi, márna és dévérhorgászat, bolognai, match, a töltögetôs kosaras feederezés érdekelt, de csak reklámcikkek olyanok tollából, kik írni sem tudnak magyarul. Persze ez hatalmas kritika az újság lektorainak is, ha létezik még manapság egyáltalán ilyen.Aztán történt, hogy megemelkedett a lapszám, ha jól emlékszem 32 oldallal, amibôl 21 volt reklám(megszámoltam), s világos, hogy drágább lett. Tehát nagyobb reklámfelület és még én fizetek többet. Nevetséges.A "finomszerelékes" szócska eltûnt, jött helyette harcsás, csukás, süllôs téma szakmányban. Irodalmi értékû cikket nagyítóval sem lehet találni. Ezt is lemondtam, ma már egyetlen horgászújságot vásárolok. Horogra akadva a címe, 180 pénzért, gagyi papírra nyomva, kevés képpel, kevés cikkel(6-8), de azok tartalmasak. Irodalmat itt sem várok(azt beszerzem a régiektôl). Régebben egyetlen jó újsággal találkoztam. Körös Horgász. Klassz újság volt. 5-6 éven keresztül futott, de gondolom csôdbe ment. Igaz leginkább az látta hasznát, ki arrafelé élt, de sok mindent át lehetett ültetni más vizekre is. Nekem megvan az összes szám, néha elôveszem ôket, olvasgatom, "nosztalgiázok":-)
    üdv rapa

    VálaszTörlés
  2. A neten kapásból fel tudok sorolni 5-6 blogot, melyek tartalomban, minôségben, helyesírásban, érdekességben külön-külön verik az összes újságot együtt véve.
    Eltûntek az olyan írók, mint Zabos Géza, Szász Imre, Dr. Keszthelyi Jenô, Matula Gy. Oszkár, Székely Ádám, Dr. Hunyadi Attila, Vígh József, Székely Zoltán stb, a teljesség igénye nélkül. Bármelyikük kisujja többet ért(ér) az összes ma publikáló "möchte gern" horgászírónál.
    Blogot olvasok: Czender Miklós("bogyó" szobapeca.blog), Figura:-), Szári Zsolt(pelsologia), nézegetem Jankovich Krisztián márnás, paducos filmjeit, meg nézek Martint, Chris Yates-t, Bob Roberts-et. Halkan jegyzem meg, hogy általánosban egy tanárnôm elnevezett figura jancsinak, ami késôbb figuráva szelidült.Két éven át ez volt a becenevem a suliban, aztán "kaptam" jobbat:-)
    Tömören: a mai horgászsajtó mélyrepülésben van és ezt semmi nem állítja meg többet. Egyetlen érték létezik manapság, a PÉNZ. Ha szeretne is valaki egy újságot megjelentetni, nívós írásokat beletenni, reklám nélkül elfogadható áron, akkor az újság hónapokon belül tönkremegy, attól függôen, mennyi tôke áll mögötte. Mûkôdni ma már csak kismillió gusztustalan reklámmal lehet, az meg az értelmesebbjénél kivágja a biztit. Más meg nem vesz újságot, ahogyan könyvet is alig olvasnak ma már a magyarok, mint ahogy borítékban levelet csak akkor adnak fel, ha adóbevallásuk van.
    A legnagyobb gond az, hogy ki írna az újságokba? Megoldhatatlan. A horgászújságot mint olyat, lassan el kell felejtenünk.
    KB ennyi. Lehetne errôl értekezni órákon, napokon át, de megoldás csak egy van.
    Non Profit újság kell bértollnokok nélkül. Nem kell 64 oldal sem 99. Legyen 30, legyen benne havonta 5-6 cikk, de az értelmes emberek tollából. Nem divatújságot kell gyártani és menni a stream után. Hihetetlen, de ma 10 feederes cikkre esik (esetleg)egy match, spicc, rakós vagy bolognai szösszenet. Feeder, bojli, pellet nano, ul spin ez folyik a csapból is. Ha jól belegondolok, az elmúlt 5 évben talán nem is olvastam lapos úszós bolognais írást 2-nél többet. Waggleres match van néha-néha de egyetlen cél vele hogy eladják a marosmix kaját, vagy a tubertini akármit.Spiccbotos cikk is volt 5 év alatt vagy 2. És itt most én vagy 5-6 újság 60-60 számáról beszélek. Kétségbe ejtô.
    Aki szereti a nyomdából frissen kijött újság szagát, az itt éhen veszik.
    üdv rapa

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Köszönöm, hogy kifejtetted véleményed és elnézést a késői válaszomért. Olvasva a soraid, szinte teljesen egyet értek Veled. Sokat változott a világ, amiben van jó és rossz is, de az ömlesztett reklámok még mindig ijesztőek, lásd Sporthorgász. Sajnos azt érzem, hogy napjaink féder, bojli és pergető „mániája” és fejlődése is elnyomja az úszós horgászat iránt kedvelő horgászokat. Egyre kevesebb teret kapnak, bár régebben is inkább a rakós botos beszámolók és termék bemutató írások voltak olvashatók. Igen, az élmény peca történetból nem lehet megélni az újságoknak, ezért csak a mérték a kérdés. Napjainkban az a termék fogy a legjobban a boltokban, amiket a reklámokból látnak, láttak. Én is vettem már így terméket, de nem azért, mert a kék oldalon ezt láttam és akkor az tuti jó.
    Mint írtad, sokáig lehetne erről beszélgetni, de ha nem tudunk mit tenni ellene, akkor jobban járunk, ha kimegyünk a partra és addig is horgászunk egy jót. Persze a lehetőség még előttünk áll, hogy egy-egy régi horgász újságot vagy könyvet elővegyünk, illetve blogot olvasva tegyük színesebbé a szabad perceinket.
    Üdvözlettel,
    Figura

    VálaszTörlés
  4. Helló :-)

    Nem kell szabadkoznod. Nem is gondoltam, hogy kapok választ, csak mivel buzdítottál a hozzászólásra, nem tudtam magamban tartani. Na igen. Nekem van sok régi, fôleg könyvek. Azokból minden megvan, ami valamit is számít és beszerezhetô.Magyar Horgász teljes évfolyamaim is voltak a 80-as, 90-es évekbôl, de mindet elajándékoztam Gönczi Gyuri bácsinak, a Balatonalmádi Halász és Horgászmúzeum számára. Van elég filmanyag is a régi idôkbôl. Ami leginkább értéket képvisel, egy kurriózum, a 80-as évek második felében a magyar tv leadott sok fimet megyék horgászvizeirôl. Megvan Somogy, Vas, Zala, Veszprém, Gyôr-Moson-Sopron, Baranya és Csongrád megye horgászvizei. A filmek hossza átlagosan 30 perc körüli. Nagyon klasszak :-) Azóta sem találkoztam ezekkel a filmekkel sehol. Semminemû utalás, nulla. Nekem VHS-en volt meg és évekkel ezelôtt digitalizáltam ôket. Nem egetrengetô minôség(természetesen), de bôven nézhetô, élvezhetô kategória.Ha esetlegesen felkeltette az érdeklôdésedet, csak jelezd itt, s szíves-örömest megosztom veled. Van egy oldal: "toldacuccost" a neve. Oda fel tudom tölteni, te kapsz róla egy linket mailben és töltheted a linkrôl gond nélkül. A fájlok AVI kitejesztésüek, 3-4-500 megásak. Ha tehát úgy gondolod, tegyél be ide egy élô mailcímet és mennek fel a filmek. Úgy emlékszem napi 3-at enged, azaz 2-3 nap alatt megkaphatod mindet. Angol filmekbôl 1 kivételével megvan az összes Martin Bowler és Hiánytalanul Chris Yates filmjei. Amire még fáj a fogam, az Bob Robertson márnás DVD-i "Barbel Days and Ways" 1-4 és szintén övé 2db dupla DVD Caught in the Act. 1.DVD tavasz és compó, 2.DVD nyár és a márna horgászatára van kihegyezve. 3.DVD ôsz és sügér. 4.DVD tél és a csuka.Martin Bowler színvonalú filmek, csodálatos képek, remek, visszafogott zenék, klassz halak. Persze lehet, te már ismered ezeket, talán nálam is jobban, de ki tudja? Van még egy kedvencem. Martin Maták. A szlovák feederválogatott tagja, bronzérmes csapatban Írországban tavaly és egy hónapja sincsen, hogy itt nálunk nemzetközi versenyt nyert Döme, Erdei, Novák, Vidó & co elôtt. Van 2 DVD-je és havonta megjelentett 1-2 rövidebb(12-20) perces filmet. Csak természetes vizeken pecázik, csatornákon, finom feederszerkókkal, legfôképpen nagy dévérekre, jászokra, karikára. Pontyra ritkán célzottan, az inkább csak beesô nála. Most töltöttem le tegnapelôtt a 86. filmjét. Nem tévedés! 86.Valmennyire értem is amit mond, mert anno a hokimeccsek miatt nagyon sokat néztem a besztercebányai adón a cseheket(akkor még így hívtuk a csehszlovákokat :-) Az összes filmrôl találsz trailert a youtube-on. Maták filmek ingyen letölthetôek.Remélem nem untattalak nagyon. üdv rapa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Martin Bowler munkásságát ismerem, persze biztos nem láttam minden filmjét. Chris Yates videóit még nem néztem meg, ott nagyobb hiányosságim vannak. Szeretem a folyóvizi pecákról szóló filmeket, főleg a keszeg és márna pecásokat. Sokat lehet tanulni tőlük, illetve nagyon szeretem a bemutatott felvételek és helyszínek hangulatát. Olyankor kikapcsolok :)
      Haza filmeket tekintve már kevesebb a lehetőség, de itt is találni néha. A régi filmeknek nagyon jó hangulatuk van, ezeket is érdemes újra megnézni. Sajnos nagyon kevés ilyen felvétel szerezhető be. Ha nem gond, örömmel fogadnám a felvételeidet a figura.blogja@gmail.com -ra. Nagyon szépen köszönöm :)
      Üdv,
      F

      Törlés
  5. csak annyi javítás, hogy csak sikerült elírnom :-)
    Martin Maták cseh válogatott, nem szlovák...

    VálaszTörlés
  6. Helló :-)

    Szépen sorjában mennek fel a fájlok. Már 3-4 darab fenn van. Ma este mind odaér.
    Írod, hogy a régi filmeknek jó hangulata van, csak kevés szerezhetô be. Melyik(ek)re gondolsz. Sok, sok filmem van. Régiek is. Ha tudatod velem, talán segíthetek.

    üdv rapa

    VálaszTörlés
  7. Szia, igen, megkaptam őket :)
    Szerintem most megnézem ezeket és utána jelentkeznék, ha Neked is megfelel és áll még a lehetőség. Jó így?

    Üdv,
    Figura

    VálaszTörlés
  8. Helló :-)

    Esetlegesen sikerült megnézni a filmeket?

    üdv rapa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      még nem sikerült mindet megnéznem. A zalaiba néztem bele, az nagyon bejött :)
      Üdv,
      Figura

      Törlés

Mi a véleményed a cikkemről?