2015. augusztus 8., szombat

GYEREK FEEDER KUPA MACONKÁN!

Kora reggeli érkezés, álmos gyerek és szülői arcok voltak láthatóak a Maconkai-víztározó partján gyülekezett tömeget végig nézve.Talán ezek a pillanatok jutnak elsőre eszembe, ha a múlt hétvégi horgászverseny reggeli momentumaira gondolok vissza. A következő jelenet talán az, amikor elkezdődik a köszöntő és egybegyűlik a huszonhét nevező, plusz a kísérők.
 
Anyukák, apukák, nagypapák és testvérek, hogy a sorsolás előtt a verseny szabályait, a felmerülő kérdéseket vagy a szabályzatban esetleg számukra nem egyértelmű részeket újra átbeszéljék.  Lassan én is ébredeztem, talán a két bőrönd is eltűnhetett a szemeim alól, amit az alig három óra alvásnak köszönhetek. Jelen helyzetemben ez nem nagyon zavart, mert nem én voltam a fókuszpontban, hanem a gyerekek. Ezeket a tényeket figyelembe véve elővettem fényképezőgépemet és a kis lyukon át igyekeztem megörökíteni a nap eseményeit és legalább az egyik szemem eltakarni, míg tart a táskás időszakom. Na, de térjük vissza a versenyhez.


Nem csak én, ők is a hajnali napsütésben sütkéreztek
A köszöntőt követően kezdődik az eligazítás
Korán indult a nap, ...
...mindenki koncentrált.
Hamar kiderült, hogy ki hova fog...
...ülni a parton a verseny ideje alatt.
A halőrháztól sétálva közelítettem meg a partszakaszt, ahol a fiatalok már serényen rámoltak, keverték csalogató etetőanyagaikat és még hosszasan sorolhatnám. 

Biztos sok olvasóm volt már horgászversenyen vagy pecázni, sok teendő van ilyenkor. Most sem volt ez másképp. Jó volt látni, ahogy a kísérő szülők is kivették a részüket az előkészületekből, hogy kevesebb teher legyen a csemetéken. 


Séta közben eltévedtem egy picit :)
Mindenki a gáton horgászott
A készülődés közben végigsétáltam a szakaszt és lencsevégre kaptam egy-egy pillanatot
Lassan helyére került az etetőanyag
Hol van a ...?
Gyors reggeli a verseny kezdés előtt
Sok a teendő, jól jön a segítség
Apa és lánya horogelőke választás közben. 
Az utolsó percek voltak hátra az előkészületekből, ...
 ...hiszen a limit ellenőrzés elkezdődött. 
Zsófi volt az egyetlen lány versenyző, de ez nem szegte kedvét, mindent beleadott!
Apa a gáton, ahogy a damilt fűzi az apró gyűrűkön át
Nem sok idő telt el, a versenyt jelző kürt határozott hanggal jelezte, hogy hajrá srácok, elkezdődött a verseny! Miközben Gáborral, a főszervezővel beszélgettünk picit, a töltés alján ülő versenyző csemetének kapása jelentkezett. Sajnos én semmit nem láttam belőle, de Gábor jelezte, hogy itt a verseny első hala, ha képet szeretnék róla, akkor most menjek oda. Mire leértem, már felkönnyebbült a lurkó botja, sajnos elment a hal.

Alig telt el egy perc, a szomszédban fárasztás volt látható. Hamar ott teremtem és kattintottam pár képet az ifjú titánról, a verseny első halát megfogó gyermekről.

Szép darabos. Vajon több is lesz még?
Végig sétáltam a teljes versenyszakaszt és jó érzés volt látni, ahogy a gáton ülő, napozó izgatott kisérők buzdítják csemetéiket. Azt nem tudom, hogy a gyermek és az ifjúsági kategóriában indult versenyzők mennyire izgulhattak, de jó volt látni, mennyire ügyesen horgásznak a féder technikával.

Elkezdődött a verseny, a szülőknek pedig a gáton kellett helyet foglalniuk 
Sokan most jártak első alkalommal versenyen és izgultak,...
...de volt aki igazán nyugodtnak tűnt.
A gátról szinte teljesen látható volt, ha a szektorban valaki halat fogott
Szurkol az egész család!
Apa nem bízza a véletlenre, igyekszik minden pillanatot megörökíteni!
Sokan gondoltak az erős napsütésre és...
 hoztak magukkal napernyőt.
Úgy nézett ki, minden a terv szerint halad. Én azért jöttem, hogy a fényképezést és a videózást gyakoroljam, a fiatalság pedig hogy egy jót horgásszon verseny körülmények közepette és a végén a legtöbb halakat fogók között kisorsolt kupákkal és nyereményekkel boldogan távozzanak. 

Teljes a koncentráció!
Hamar megéheztek a keszegek
Maconka,...
hát nem gyönyörű?
Sajnos nem szemléltetem jól a kagyló méretét, de ekkorát még soha nem láttam!
Elengedhetetlen volt a pontos dobás
Dominik sem bízta a véletlenre,...
...igyekezett gyors és pontos lenni.
A mai csali favorit, a tűzőszúnyog volt!
Gyakran fogtak darabos dévéreket :)
A dobás pillanata
Neki sem kellett félni az ifjúságtól, hiszen szinte mindenki a partközeli sávot horgászta meg 
Repül a ...!
Szép lassan a mérlegelés ideje is elérkezett és kiderült, mit sikerült fogniuk a versenyzőknek ezen a szép, napsütéses szombati napon Maconkán. 

Sokan vártuk a mérlegelést, hogy kiderüljön, mennyi halat zsákmányoltak a versenyzők
Gyönyörű, fél kilós széles kárász
Ej, de betyár szép, 400 grammos vörösszárnyú keszeg!
C&R
Jó volt látni, hogy ennyire ügyesen és sikeresen horgásztak a gyerekek!
Mindjárt nálad vannak a mérlegelők, csak... 
...még készítenek pár képet.
Hoppá! Ritka szép zsákmány!
Egyedüli lány versenyző, de a fiúk közt is dobogóra állhatott volna!
Türelmetlen dévérkeszeg a fogott halak között
Dominik mosolya nem véletlen, megnyerte a gyermek kategóriát!
A zsákmányának összsúlya 8625 gramm volt
Az egyetlen ponty, közel két és fél kilós méretben
Sok izgalmat tartogatott a mérlegelés
Gyakran elkelt a segítség, most meg aztán pláne!
Ez igen! Megvan az abszolút győztes az ifi kategóriában!
Szép terítékfotó, izgő-mozgó keszegekkel
Krisztiánt fogása a dobogó harmadik fokára repítette fel
Hegedűs Zsófi a gyermek/lány kategória győztese, 6925 grammal!
Boldogan vették át a kupákat és...
 ...a nyereményeket.
Készültek a képek és videók
Az ifi kategória győztese, Tenke Tamás lett, 14350 grammal!
Boldogan álltak a fényképezőgépek kereszttüzébe,...
...majd én is megtaláltam a zavartalan fényképezéshez szükséges helyemet.
A gyermek és lány kategória győztesei, és...
...az ifi-s bajnokok is szívesen összeálltak egy képre!
Haverok! Buli! Fanta!
Zsófi egyedüli lányként indult a versenyen, derekasan helytállt, gratulálok neki!
Gratulálok mindenkinek, aki indult  a versenyen, hiszen komoly megmérettetés volt számotokra. Büszkék lehettek magatokra, mindenki ügyesen szerepelt!  
A verseny részleteiről és a pontos eredményekről bővebben a Haldorádó oldalán is olvashatsz, mivel én csak kedvtelésből voltam jelen az eseményen. A bejegyzésemben bemutatott és kihagyott képeket erre a linkre kattintva töltheted le eredeti méretben, augusztus 31-ig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a véleményed a cikkemről?