Figura Horgász Blogja: SOPRONTÓL PÖTRÉTÉIG, 1 nap, II. rész

Pötrétei kalandunk első napjának a második részéhez érkeztünk el végre, miután feltérképeztük valamelyest éjjel a tavat, és etettünk is egy kicsit. Lássuk, akarom mondani, olvassuk tovább a folytatást.

Igazán hangulatos bejáró, a most még nem látható csónakokhoz

Komoly feladat a sűrűn benőtt tavirózsák között kievezni

Kisvártatva, immár engedéllyel a zsebünkben, gyorsabb fokozatra kapcsolva haladt csónakunk az ideális, másodjára kinézett helyre. Mikor kellő közelségbe kerültünk a célponthoz, Szittyen még megfontoltabb és csendesebb lapátolásba kezdett. A meghorgászni kívánt hely felett halkan átcsorogtunk,...

... de közben dobtunk még rá egy kis szemest, így legalább pontosabban tudtuk beszórni az alapozásra szánt adagot, valamint nem kellett csúzliznunk sem egy darabig, ha már itt a csónak. Társam a kölcsön kapott ladikunkat keresztbe állította, majd a vele szinte szemben lévő nádfalat kezdte el megdobálni, miután leszúrtuk a rögzítő karókat. Mielőtt elkezdtem volna horgászni, behelyeztem a vízbe a haltartót, gondoltam, jó lenne a peca végén egy csoportképet készíteni, amolyan terítékfotót a szép halakról. Jómagam a hozzám képest kicsit jobbra és mondhatnánk, egy sorral távolabb lévő nádasban elterülő tavirózsás részt igyekeztem a lehető legpontosabban meghorgászni.

Első dobásomat követően nagy örömömre máris egy szép bodorkát fogtam.

Igazság szerint az első napon nem is vártam nagy (vagy titkon remélt kapitális) halakat, de bennük azért bíztam.

Újabb csonti csokrot tettem fel az aprócska, 16-os horgomra, és rögvest repült is be a kiszemelt pontra a felszerelésem. Illetve csak majdnem, mert sikerült az egyik rózsa levelére landoltatnom a horgot, amit szerencsére egy pici rántással már a vízbe is tudtam terelni, így folytatódhatott a horgászat. Érzékeny, 6 grammos úszómból csak a vékony antenna állt ki a vízből, ugyanis a főzsinórra csak hat darab kettes ólmot helyeztem el (naná, a finom, apró kapásokat is észre akartam venni). Nyilván ilyesféle akadós, vízinövényes helyen sokan erősebb felszerelést használnának, de mivel ez volt az első napunk (és alapjáraton csak apróbb halak fogását terveztem), nem kívántam vastagabb zsinórt használni.

Több napos etetés után, vagy ha rendszeresen horgásznák ezt a helyet a helyiek az ide szoktatott komolyabb uszonyosok reményében, akkor ajánlottabb lenne erősebb, durvább készséget használni, de ennek hiányában maradt a finomabb összeállítás. Tudtam, hogy a 14-es előkezsinórom szakítószilárdsága nem a testesebb halak fárasztására és sikeres megfogására lett kifejlesztve, de hát pont ezekre a csodaszép pötrétei apróságokra „gyúrtam” ezen a napon. Ha erről a vízről mesélek, írok, vagy csak rá gondolok, akkor elsősorban ezek a mások által csak „nyüzüge” halak jutnak először eszembe. Olyan csodálatosan szép a vörösszárnyú, bodorka, küsz, karika dévér - és szerencsére még sorolhatnám – utánpótlás-állománya van ennek a két tó rendszernek, hogy élvezem a kifejezettem rájuk történő, kapásokban dús horgászatot.

Ennek ellenére Szittyen ismét fonott zsinórt használt, méghozzá direktben, bízva a kóbor nagytestű halakban. A tavirózsás helyen, pillanatokon belül fogtam még pár bodorkát és két vörösszárnyú keszeget, de ezek hossza nem haladta meg az egy araszt, ahogy az várható volt. Az első harminc percben sok halat sikerült horogra csábítani, majd valami oknál fogva, megritkultak a kapások. Aha, akkor itt a nagy tesó! Jöjjön, aminek jönnie kell!A csontik még fitten mozogtak, hiszen az előző dobás előtt cseréltem le őket.

Tekintetem az úszóm alig kilátszó részére összpontosult, miközben szívem egyre hevesebb ritmusba kezdett. Mindeközben társam nem talált rá a nagy halakra, mert neki is az aprajából jutott, folyamatosan húzva őket. Nálam az első húsz perces csendet egy újabb tíz perces kapástalan időszak követte, ennek eredményeként lelkileg megtörtem. Na, csak azért nem hívtam fel a lelki segélyt, mert orvosolni tudtam a bánatomat. Az előttem elterülő rövidebb nádfalat kezdtem el én is vallatóra fogni, ahova sporttársam már menet közben váltott.

Az első dobást jól sikerült kiviteleznem, mert elég közel landolt a horgom a nád falához. Alig telt el pár másodperc, úszóm teteje már a víz alá is gázolt, jelezvén, hogy halat foghatok, ha résen vagyok. Ott is voltam, láttam, bevágtam, győztem. Rövid fárasztást követően egy csodaszép vörösszárnyút fogtam, ami ugyan nem volt kapitális méretű, de én ettől függetlenül nagyon értékeltem.

Nem kapitális, de én így szeretem

Szittyen is fogott belőlük, néha egy-egy bodrival megspékelve. Egy merész elhatározással horgomra két szem búzát raktam, hiányolván a dévéreket.

Szerencsémre most sem telt el sok idő a kapásig, elég határozott jelzésnek lehettem szemtanúja. A horog a halam szájának a legszélébe akadt - kiderült, hogy jókor cselekedtem. Őkelme már szinte nagyobb volt, mint a tenyeres fogalom, aminek igazán örvendtem, mert bodorkából ez már jónak számít errefelé. Ismét búzaszemeket húztam horgomra. Alig raktam le a botot, máris kapásom lett.

Természetesen nem hagytam, hogy csak úgy lelopja a csalit, ezért ismét bevágás következett. Lám, megint egy szebb, maroknál nagyobb bodrit fogtam. Igen, innentől ki lehet találni a történetem folytatását, mivel csak búzát tettem a horgomra. Szittyen még mindig nem fogta meg álmai halát. Én még annyit változtattam, hogy ismét csonti csokrot tűztem a horgomra, de akkor már nem tudtam nagyobb bodrikat horogra csalni, inkább csak az apraját. Megint visszaváltottam a búzás csalizásra, kíváncsian várva, milyen hatása lesz. Szerencsére megvártak a nagyobbacska halak, és újfent nagyon értékelték szemes kínálatom, amit a horgászat alatt is folyamatosan lőttem nekik. Észre sem vettük, hogy mennyire elszaladt az idő, csak azt éreztük, hogy egyre fáradtabbak vagyunk, lévén, hogy kihagytuk az éjszakai alvást, és ez azt jelentette, hogy több mint 24-26 órája fent voltunk.

Persze, volt még egy probléma, miszerint a Nap is elég rendesen tűzött már, és mivel nem állt módunkban a káros sugarak elől árnyékba menekülni, jószerével rá kellett jönnünk arra, hogy ideje partra térni, haza menni, megpihenni a hűvös szoba rejtekében, aludni is egy kicsit, hogy a folytatást is bírjuk majd.

Mielőtt a csónakot kiszabadítottuk volna a karó és a kötél fogságából, idejét láttuk a terítékfotó elkészítésének, méghozzá csak azokról a szebb halakról, amiket érdemesnek tartottuk lencsevégre kapni. A nap során nagyon felmelegedő, majdnem 30 fokos vízben egy ideje már nem gyűjtöttük a nagyját sem, hogy ne legyenek túlságosan összezsúfolva az ilyenkor különösen kényessé váló védenceink, hiába hagytunk elegendő teret az amúgy kellően tág, 5 méteres haltartóban.

A szák kiemelése közben éreztem, hogy nagyon könnyen emelkedett ki a vízből. „Ennél azért több halat kéne rejtenie!” – gondoltam rossz sejtelemmel. Döbbenten szembesültem azzal, hogy tele van lyukakkal a haltartó, bizony néhány ideiglenes fogoly megtalálta a kiutat, és szabadon tovább úszhattak. Sebaj, úgyis mentek volna vissza.

Ez hát a C&R „b” verziója!

Akik nem tudtak "olajra" lépni, azokat gyorsan lencsevégre kaptam, majd figyelembe véve a nagyon meleg vizet, mihamar szabadon engedtem őket ebbe a csodálatos tóba, hogy mások is örömüket lelhessék bennük.