KAPITÁLIS PONTYOK A DRÁVÁN

Egy vad és lakatlan sziget partján várom, míg Laci kiszabadítja pontyzsákjából a nemrég fogott bajszosát. Nem csak én, hanem a kutyája is izgatottan érdeklődött, aki ott sürgött-forgott gazdija lábainál.

Ezt az időt kihasználva kicsit körbenéztem, mert jó pap is holtig tanul alapon soha nem lehet tudni, milyen információval tudok gyarapodni ott a helyszínen. Azt már megfigyeltem, hogy a sziget ezen oldalán nem húz annyira a víz, mint a túloldalon, köszönhetően a kanyarnak, de mint közben kiderült, mélységben itt sincs hiány. A magas vízállás miatt itt előttünk egyből 4-5 méteres a mélység, ami elég ahhoz, hogy a helyi aranyhasúak bátrabban kijöjjenek a partoldalhoz némi finomságért, hisz ezen a szakaszon lassabban áramlik a víz, így a kényelemszerető pontyoknak kisebb ellenállást kell kifejteniük a helyben maradáshoz, előre jutáshoz. Ideális hely a nagyhalfogáshoz, hisz kicsit kell dobni, és nincs szükség a folyóvízen sokszor használt több száz grammokhoz sem.

Ha most becsukom a szemem, még magam előtt látom azt a képet, amikor Laci a csónakban állva csorog a sodrásban, miközben botja úgy hajlik, mint a „filmekben”. Miután egyre jobban távolodott tőlünk, annak ellenére, hogy a túlparton volt, jól lehetett látni, mikor adja ellenfelének a zsinórt, majd a másik pillanatban azt visszalopva igyekezett feltekerni orsója dobjára. Ezt a műveletsort hosszan ismételgette,..





Ki szeretne most pontyozni?



... mialatt kamerám lencséjén keresztül figyelve izgultam végig a fárasztást, végül a szákolás minden mozzanatát. Hiába a nagy zoom, ebben a távolságban már nem lehetett jól kivenni, hogy mit fogott, de abban biztosak voltunk, nem kétnyaras uszonyost emelt be a csónakjába. Beindította ladikja motorját, és míg visszaért a szigetre, a spiccemre tekintettem és kicsit tovább kalandoztam, hátha egyszer én is…..
…oh, itt vagyok, tedd ide a megnedvesített matracra- mondom Lacinak, miközben „felébredek” gondolataimból. Huh! Tudtuk, hogy nem apró halat fogtál, de ez valami elképesztően szép és hatalmas folyóvízi bajszos. A mérlegelésnél hamar kiderült, hogy 9 kilós!



Megérte csónakba szállni és hosszú percekig küzdeni vele

 

A boldog horgász és gyönyörű fogása



Hiábátlan és sérülésmentes száj

Laci szerelékét tanulmányozva sokat lehet tanulni, miképpen lehet itt a Dráván megfogni a pontyok közül párat. A fonott zsinóron nem voltam meglepődve, de a 80 grammos ólmon igen. A rövid előke és a számomra oly megszokott 16-10-es horgoktól elérően itt most egy jóval nagyobbat vehettem szemügyre. Érthető, hiszen én inkább a keszeghorgászat örömeit keresem, ott meg szükségtelen az ekkora „kampó”. Csalinak két-három kukoricát szokott felfűzni, közé egy kis hungarocell golyót tesz az előkére. 



Jól jön a kávé, ha elfárad a horgász



Ilyen a szabályos pihenőhely a nemzeti parkban

 

Egy megbízható fényforrás az éjszakában, ha fényre van szükség. Jól jön a kis fogyasztású lámpa, hiszen aki éjjel horgászik, kötelező valami világítást használnia.

Miközben igyekeztem gyorsan elkészíteni a képeket, észrevettem, hogy a hatalmas hal nem találkozhatott még horoggal, hiszen szája sértetlen volt. Ez is azt igazolja, nehéz becserkészni ezeket a folyami „torpedókat”.

Aki azt hiszi, hogy a történet ennyivel véget is ér, rosszul hiszi. Persze, hamar meg is jegyezném, már nem húztam sokáig az időt, mert elég rendesen beborult az idő, és lassan pakolnunk kellett, ugyanis utaztunk haza. Na, de előtte még akadt valami.

Miközben én az igazak álmát aludtam már-már hajléktalanokéra hajazó szállásomon az éjjel, addig Istinek is volt egy szép, amolyan botvivős kapása. Ezzel kapcsolatban csak annyit tudok, hogy a szereléke a Dráva és a Fekete-víz összefolyásánál volt bevetve, kukoricával, aminek ez a nagyon szép és egészséges potyka sem tudott ellenállni. Isti tudta, hogy majd szeretnék írni a Dráván töltött napjaimról a blogomra, ezért megkérte a Lacit, tegye be egy pontyzsákba, hogy nappali fények mellett tudjak majd pár képet készíteni, hisz méltán nagyon büszke a fogására. Mivel Istinek Pestre kellett utaznia, ezért adta oda Lacinak, így őt kértem meg, fogja meg a halat, míg lövök pár képet. A mérleg mutatója 8.5 kg-nál állt meg, így érthető volt, mitől fáradt el a Laci keze ilyen hamar, hiszen egymás után két nagy hallal kellett pózolnia, hogy megörökíthessem őket. Miközben visszakerült ez a káprázatosan tekintélyes pikkelyes a matracra, hamar kiderült, egy koca fotós vagyok. Sok képem nem tudja visszaadni azt az igazi élményt, melyet ott érezhettem. A beállítások, de a fények sem lettek az igaziak, még akkor se, ha menet közben kedvezően beborult az égbolt.

Folyóvízi torpedó, mely zsákkal együtt, kereken 9 kiló volt

A halak visszaengedéséről készült képeim nem lettek sikeresek (sőt), melyet nagyon sajnáltam, mert azokat fel szerették volna használni a Dráva népszerűsítésére, hogy minél több (és sportszerű) horgász látogasson el ide, megismerve az itteni vadvízi horgászat örömeit, és a benne élő halakat.