2015. június 30., kedd

ÚJRA A DRÁVÁN!

Most valami igazán figyelemfelkeltő bekezdéssel kéne előrukkolom, hogy itt tartsam mindenkinek a figyelmét a bejegyzésemen. Ezt nem teszem meg, mert a Dráva partján töltött kilenc nap alatt nem sikerült „Big fish-t” fognom, pedig milyen jó lett volna, persze hamar kijelenthetem, pikkelyes lett a kezem és örömöm is leltem a fogásaimban. Partra terhelhettem kedvenc halam és az arany hasú pikkelyesek közül is, tehát elmondhatom, hogy nem volt betlis a túra, ha ez csak és kizárólag halfogás szempontjából nézzük.

Mivel az idei évben nagyon sokat dolgoztam, kicsit másképpen készültem az idei túrára. A horgászaton túl sok pihenés és az új gépemmel való ismerkedés voltak a főbb céljaim. A siker érdekében a gyakran eredménytelen nappali horgászatokat több alkalommal próbálkoztam felváltani éjszakaira, hátha bátrabban táplálkoznak majd az uszonyosok, sokszor még a helyszínt is megváltoztattam. Mivel az új fényképezőgépem a túra indulása előtti napokban tudtam megvenni, nem volt rá alkalmam, hogy itthon teszteljem, ezért aztán maradt hát az éles bevetés. Ezt figyelembe véve ez a bejegyzésem inkább egy képes beszámolónak tekinthető, néhány szavas vagy mondatos kiegészítésekkel, de szerintem semmit nem von le az értékéből.

sátorozás a Dráván
Egy egész nyarat el tudnék így viselni a Dráva partján!
Kalandozás közben az akciókamerám is teszteltem az ivadék halakon és ha jól sikerültek a felvételek, a későbbiekben csinálok belőle valami jó bemutatót. Az ideiglenes gátat a felvétel végén természetesen elbontottam!

  
Tavaly annyira magas volt a víz, hogy nem tudtam itt sétálni
A nagy erdős területen szabadon garázdálkodhatnak a hódok
Séta közben találkoztam egy békával, akivel itt még szemezünk, majd picivel később...
...már az ugrásának pillanatára koncentráltam. Van még mit gyakorolnom  :)
Változatos mederviszonyok és akadók sora...
...illetve homokpad tárult elém.
Rég láttam ennyire tiszta és egybefüggő homokos partot. Kiváló lenne horgászni és fürdeni is ebben a nagy hőségben!
Itt kell észnél lenni, mert az a tábla az országhatárra figyelmeztet!
A nemzeti parkban gazdag madárvilág honos
Naplemente más szögből. Megjegyzem, hogy soha nem szeretnék ekkora lábakon élni!
Az éjszakai pecát kipihenve csak dél körül kerültek elő a botjaim újra, még csörgővel a spicceken.
A mai ebéd főtt búza és kukorica lesz a halaknak!
Míg odaszoknak a halak, elmentünk egy kicsit barangolni
Micsoda kényelmes horgász beállás! :) 
Igazán ígéretes pálya lehet itt
Egyik alkalommal itt, szinte kapás nélkül ültem végéig az éjszakát hajnalig, majd aludtam át a maradék kis időt míg nem pirkadt
A táborunk helyszínén továbbra sem voltak kapások, hát felkaptam a gépem és újabb nyomokra bukkantam.
Na jó, itt lebuktam! Ezek már az én lenyomataim a forró homokban.
Sekély víz, bedőlt fák és ágak. Ideális haltartó helyek picit magasabb vízállásnál.
Persze nem csak a halak, de a vaddisznók is jól érezhetik magukat a nemzeti parkban. 
Nagyon örültem ennek a vízállásnak, mert sok helyet be tudtam járni, amire tavaly nem volt lehetőségem
Hasznos eszköz az éjszakai peca során, persze nem itt, a fára akasztva
Megnyugtató és szórakoztató is egyben, mikor "beszélgetni" kezdenek  
Idén se úsztuk meg eső, felhőszakadás nélkül, ...
...ezért aztán bőven volt mivel "játszanunk"! Itt már második alkalommal húztuk partra István csónakját, hogy majd lekezelje a lyukakat.
Idő  közben a belvíz is egyre gyarapodott!
Laci szomszédunk bottartója, mely igazán remek találmány, hiszen faág bőven akad
Ilyen kilátás fogadott, ha nem szakadt az eső. Bárcsak most is ezt látnám :)
A nagy találkozás! Amikor a Fekete-víz a Drávába csatlakozik.
Igazán jól látni, mennyivel lejjebb volt most a víz, mint tavaly, amikor itt aludtunk.
Sajnos nem egy nap esett az eső, de ez benne van a pakliban. A zöld sátorban voltunk mi, amit jól körbe ölelnek a fák.
A felettünk lévő hosszú homokpad, igazán lehengerlő látvány, ha esik, ha fúj :)
Mondtam, hogy nem rekordlistás halakat fogtunk, de ha nehezen is, ki lehetett varázsolni egy-egy szebb példányt a Drávából.
Itt a következő kapásra vártam!
Sokat kísérletezgettem a kaját illetően a túra idején. A mai napon bézik csirketápot, hozzá epres aromát, kukorica és búza hozzáadásával dúsított etetőanyagot használtam.
Egyik kedvenc felszerelés kombóm látható a képen
Míg a kapásokra vártam, Isti mérlege,...
...a nadrágom,...
...a sátrunk,...
...és hálózsákjaink is száradni kezdtek.
Laciék sátrát is megviselte a sok eső, ezért míg száradt, ők fogták magukat és....
...beálltak a nagy sodrásba horgászni, hátha majd ott több kapás is lesz ez idő alatt.
Hurrá nyaralunk! De milyen jól jött a tűz melege és az a finom csirke paprikás is, amit Sanya otthonról hozott :)
Ez a bottartó csak egy kép erejéig volt használatban, mert ugye étellel nem játszunk, de nem lehetett kihagyni :)
Szerencsére azért akadt olyan nap is, amikor a keszegek elkezdtek enni!
Idén is úgy hozta a sors, hogy a túra végén fogtam meg a legnagyobb keszegem! 
Sajnos lassan pakolni kell, de tudom, hogy a Dráván eltöltött napok számából és kalandokból ennyi nem elég! :)
Ideje elköszönni a szomszédtól is, ...
...bár pakolás közben Neki is hasznos a csörgő, mert ugye sokan ilyenkor reménykedünk még egy szép búcsúhalban.
Csörgő és kukorica. Két alap, melyek elengedhetetlenek az itteni horgászatokhoz.
Szerencsére kellemes időjárás volt az utolsó nap, még a béka is süttette a hátát, bezzeg tavaly!
Remélem, hogy idén még vissza tudok menni és kicsit több halat foghatok majd :)

Sajnos nem sikerült minden kép tökéletesen, de remélhetőleg a sok gyakorlás és az idő meghozza majd a várt eredményt a következő bejegyzéseim alkalmával és már érezhetőbb lesz a fejlődésem. 
Mostani bejegyzésemben többször emlegettem a tavalyi túránkat, amelyről több cikket is írtam, de ha nem szeretnéd őket végigolvasni, ide klikkelve megnézheted az összefoglaló videóm.
A bejegyzés elején ponty fogásra céloztam, ami valós, de mivel csak videó készült róla, majd egy későbbi alkalommal mutatom meg.
Köszi Isti a túravezetést és a srácoknak a jó társaságot:) 

Fotó: Nyika Sándor, Futó Márton, Tóth József - Figura

3 megjegyzés:

  1. Szevasz Józsikám! Remek kedvcsináló.

    VálaszTörlés
  2. Szia

    Tényleg remek kedvcsináló...
    Baranya melyik részén található a Dráva ezen szakasza?
    A barna sátras kép merre található? Drávaszabolcs és környéke?

    VálaszTörlés

Mi a véleményed a cikkemről?