2015. július 31., péntek

BAJNOKOK A PARTON!

Tőlem szokatlan, hosszú útra pakoltam be táskám Miki barátom autójába, hogy a város zaját és a vén folyamot magunk mögött hagyva, egy igazán színvonalas horgászverseny helyszínére igyekezzünk. Bátran állíthatom, mindkettőnkben benne volt a megmérettetés miatt a drukk. Nem nagyon emlékszem már rá, hogy mikor éreztem utoljára ezt a fílinget, de jó volt. 

Szerencsére nem kellett sokat autókázni mire Rétimajorba érkeztünk. Oh, azok a régi szép idők, mikor rendszeresen jártunk ide télen, hogy a karácsonyi menühöz friss halat vigyünk haza, illetve a másik indok, amire emlékeztet, azok a jó hangulatban eltöltött baráti pecák. Ezek a horgászatok voltak általában az évzáró baráti happeningek akkoriban.

Figura
Mint látható, a horgászatban is nagyon eredményesek
Na, de nincs több időm nosztalgiázni, hiszen sorra érkeztek a meghívott vendégek és a reggelit, majd a sorsolást követően mindenki a partra igyekezett, hogy mihamarabb elfoglalja a helyét és előkészüljenek a versenyre.
Én is ezt tettem, kamerám és fényképezőgépem izzítottam be, hogy legyenek snittjeim ezekről a pillanatokról is. Igen, a mai napon nem botokkal, horgokkal és illatosabbnál-illatosabb etetőanyagokkal érkeztem, hanem csak a technikám hoztam magammal. Ezen a VIP horgászversenyen az én feladatom az volt, hogy a részvevőkről videót készítsek, követve az egész nap cselekményeit és izgalmait. 

Gyerünk a partra!
Petra fogta a legtöbb halat a csapatban a verseny idején :)
Egy kattintás és már úszhatott is tovább ez a gyönyörű pikkelyes
Figura
 Mielőtt elindultunk volna haza, még egy közös fotózás is belefért a bajnokkal!
Figyelembe véve, hogy ez az esemény egy zártkörű, meghívásos rendezvény volt, a teljes filmet nem tudom közkincsé tenni, de így is érdekes pillanatokat láthattok a versenyen 2. helyezést elért csapatról – Czene Attila Olimpiai Bajnokról, feleségéről a csodálatos Bánhidi Petráról és a Halmágnes Team oszlopos tagjáról Cseh László olimpiai ezüstérmes, világ és Európa-bajnokról, aki nem mellesleg a magyar horgászat nagyköveti címmel is büszkélkedhet.



Videó hamarosan! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a véleményed a cikkemről?