2015. augusztus 8., szombat

GYEREK FEEDER KUPA MACONKÁN!

Kora reggeli érkezés, álmos gyerek és szülői arcok voltak láthatóak a Maconkai-víztározó partján gyülekezett tömeget végig nézve.Talán ezek a pillanatok jutnak elsőre eszembe, ha a múlt hétvégi horgászverseny reggeli momentumaira gondolok vissza. A következő jelenet talán az, amikor elkezdődik a köszöntő és egybegyűlik a huszonhét nevező, plusz a kísérők.
 
Anyukák, apukák, nagypapák és testvérek, hogy a sorsolás előtt a verseny szabályait, a felmerülő kérdéseket vagy a szabályzatban esetleg számukra nem egyértelmű részeket újra átbeszéljék.  Lassan én is ébredeztem, talán a két bőrönd is eltűnhetett a szemeim alól, amit az alig három óra alvásnak köszönhetek. Jelen helyzetemben ez nem nagyon zavart, mert nem én voltam a fókuszpontban, hanem a gyerekek. Ezeket a tényeket figyelembe véve elővettem fényképezőgépemet és a kis lyukon át igyekeztem megörökíteni a nap eseményeit és legalább az egyik szemem eltakarni, míg tart a táskás időszakom. Na, de térjük vissza a versenyhez.


Nem csak én, ők is a hajnali napsütésben sütkéreztek
A köszöntőt követően kezdődik az eligazítás
Korán indult a nap, ...
...mindenki koncentrált.
Hamar kiderült, hogy ki hova fog...
...ülni a parton a verseny ideje alatt.
A halőrháztól sétálva közelítettem meg a partszakaszt, ahol a fiatalok már serényen rámoltak, keverték csalogató etetőanyagaikat és még hosszasan sorolhatnám. 

2015. augusztus 4., kedd

BAJNOKOK A PARTON 2. (VIDEÓ)

Jó idő és a gondozott tó látványa fogadott minket, benne rengeteg ponttyal. A sikeres szerepléshez egy jól működő taktikára volt szüksége a Halmágnes Team-nek, hogy dobogóra állhassanak fel a verseny végén. Tudjuk, a horgászatban a szerencsére is szükség van, amiből szintén nem szenvedtek hiányt a csapat tagjai, ennek is köszönhetően elég hamar jelentkeztek az első kapások, vehemens kirohanásokkal megspékelve a fárasztásokat.
Rég jártam itt, de jól emlékszem erre a táblára
Irigylésre méltó fogás!

2015. július 31., péntek

BAJNOKOK A PARTON!

Tőlem szokatlan, hosszú útra pakoltam be táskám Miki barátom autójába, hogy a város zaját és a vén folyamot magunk mögött hagyva, egy igazán színvonalas horgászverseny helyszínére igyekezzünk. Bátran állíthatom, mindkettőnkben benne volt a megmérettetés miatt a drukk. Nem nagyon emlékszem már rá, hogy mikor éreztem utoljára ezt a fílinget, de jó volt. 

Szerencsére nem kellett sokat autókázni mire Rétimajorba érkeztünk. Oh, azok a régi szép idők, mikor rendszeresen jártunk ide télen, hogy a karácsonyi menühöz friss halat vigyünk haza, illetve a másik indok, amire emlékeztet, azok a jó hangulatban eltöltött baráti pecák. Ezek a horgászatok voltak általában az évzáró baráti happeningek akkoriban.

Figura
Mint látható, a horgászatban is nagyon eredményesek
Na, de nincs több időm nosztalgiázni, hiszen sorra érkeztek a meghívott vendégek és a reggelit, majd a sorsolást követően mindenki a partra igyekezett, hogy mihamarabb elfoglalja a helyét és előkészüljenek a versenyre.

2015. június 30., kedd

ÚJRA A DRÁVÁN!

Most valami igazán figyelemfelkeltő bekezdéssel kéne előrukkolom, hogy itt tartsam mindenkinek a figyelmét a bejegyzésemen. Ezt nem teszem meg, mert a Dráva partján töltött kilenc nap alatt nem sikerült „Big fish-t” fognom, pedig milyen jó lett volna, persze hamar kijelenthetem, pikkelyes lett a kezem és örömöm is leltem a fogásaimban. Partra terhelhettem kedvenc halam és az arany hasú pikkelyesek közül is, tehát elmondhatom, hogy nem volt betlis a túra, ha ez csak és kizárólag halfogás szempontjából nézzük.

Mivel az idei évben nagyon sokat dolgoztam, kicsit másképpen készültem az idei túrára. A horgászaton túl sok pihenés és az új gépemmel való ismerkedés voltak a főbb céljaim. A siker érdekében a gyakran eredménytelen nappali horgászatokat több alkalommal próbálkoztam felváltani éjszakaira, hátha bátrabban táplálkoznak majd az uszonyosok, sokszor még a helyszínt is megváltoztattam. Mivel az új fényképezőgépem a túra indulása előtti napokban tudtam megvenni, nem volt rá alkalmam, hogy itthon teszteljem, ezért aztán maradt hát az éles bevetés. Ezt figyelembe véve ez a bejegyzésem inkább egy képes beszámolónak tekinthető, néhány szavas vagy mondatos kiegészítésekkel, de szerintem semmit nem von le az értékéből.

sátorozás a Dráván
Egy egész nyarat el tudnék így viselni a Dráva partján!

2015. május 31., vasárnap

VÁLTOZÁS!

Ennek az ideje is eljött! Sokáig nem gondoltam volna, de az utóbbi időben egyre többet és többet gondoltam rá, majd átgondolva az elkövetkező éveket és terveket, rá kellett jönnöm, itt az ideje, rá kell szánjam magam a változásra. Alig egy hónap telt el, hogy döntésem következményeit viselem, de azt gondolom, hosszú még az út, hogy minden tökéletes vagy legalább majdnem az legyen.

Ez volt a kedvenc naplementém vele