DRÁVA, MERT ÉN ÍGY SZERETLEK! (VIDEÓ)

A Dráva a Duna jobb oldali mellékfolyója, 40 095 km²-es vízgyűjtő területtel és 749 km-es hosszal Magyarország és Horvátország határfolyója. A hat mellékfolyója közül mi a Fekete-víz torkolatnál és ahhoz közel horgásztunk három csodálatos napot, miközben horgaink felcsalizva a sebes folyású vízben várták uszonyos barátainkat.

Mit megadnék azért, ha most ott lehetnék...

A partot ártéri ligeterdők kísérik, ahol fehér fűz, fehér nyár és fekete nyár a lombkoronaszint fái. A dús aljnövényzet védett harasztjai a páfrány és a téli zsurló, mely helyenként tömeges előfordulású. Hazákban csak itt él a hármaslevelű szellőrózsa és a hármaslevelű fogasír, valamint a pofók árvacsalán. A ligeterdők és a dús aljnövényzettel gazdagon benőtt nemzeti parkban a löszfal ideális helyet biztosít a parti fecskéknek, gyurgyalagoknak, de fészkelnek itt jégmadarak és búbos bankák is. A fokozottan védett dunai galóca, a magyar bucó, a pénzes pér és a sima tok, halaink ritka képviselői is kedvelik a Dráva folyását.

E terület értékeit szerencsére még tovább is sorolhatnám, akit bővebben is érdekel a dolog, kattintson ide.

A nemzeti parkban szabályok betartása mellett lehet csak horgászni, így ezeket érdemes elolvasni, mielőtt útra kelünk.

A mostani vízállás elég magas, de nem annyira, mint 1972-ben, amikor 596 cm volt.  Ettől függetlenül, ha egy másfél méterrel alacsonyabb lenne, akkor sokkal több ideális hely lett volna horgászni, nekünk ebből kell kihoznunk a maximumot. 

Erre a három napra Sanya és Marci barátommal utaztunk el, melyre Isti invitált minket.  A fokozott hangulatot és várakozásunkat csak tovább növelte, amikor megláttuk a tájat.
Na, de nem ragozom tovább, íme, ...
...a túránkról készített kis videóm, mely nem adja teljesen vissza azt az élményt, amivel ott gazdagodtunk, de talán másnak is kedvet csinál, hogy odautazzon megismerkedni a tájjal és az ottani horgász lehetőségekkel. Nem utolsó sorban a széles halfaunával, egy-egy szebb példány kifogásával akár.



                         


Üdv,
Figura

BRUTÁLIS ÉBREDÉS A VÍZPARTON

Arra ébredtem, hogy fázok és tudtam, vannak fogaim, mert, ahogy vacogtam, össze-összeértek. Nem túl ideális, de aki a szabad ég alatt alszik, azzal ez történhet meg. Sajnos nagyon lehűlt az idő éjszaka és a hajnali pára, vagy a fák koronáiról csepegő víz, mely az ernyőmre esett, eláztatta a hálózsákomat. Mondanom se kell, így érthető volt, hogy fáztam. Ezen rossz érzéseimet már csak az tetézte, hogy Sanya mozgásérzékelős lámpája párszor bekapcsolt az éjszaka alatt és pont felénk világított. Isti is ezt kezdte le mesélni, immár a tűz mellett melegedve, melyet hihetetlen, de Marci csinált. Igen, jár a jó pont neki. Bakker, ez a lámpa, azt hittem, már a 24 kilencedik évadában szerepelek és épp Jack Bauer vallat. Már majdnem bevallottam, hogy nem fizettem még be az esedékes gázszámlám, de nem tettem.  Volt tartásom.

Erre nagy szükség volt hajnalban

 A tűzben a fák ropogtak, a közérzetem egyre jobb lett és ismét elő kerültek a nyársak, miközben tervezgettük a napi horgászati lehetőségeket.  A reggelit követően mindenki elindult, hogy felcsalizza horgait és újra bevesse őket.

Marci és Sanya elmentek...
...pergetni a Fekete-folyón, mi ketten Istivel ott maradtunk. Kicsi idő múlva beugrott hozzánk Balázs, hogy feljebb látta a dévéreket fordulni.  Micsoda? Már mehetünk is.

Isti igyekezett nyugtatni, hogy míg nem jönnek vissza a srácok, csak sétáljunk fel és nézzük meg milyen a pálya, egyáltalán van-e értelme ott is megpróbálni horgászni. Kamerát és fényképezőgépet ragadtam, majd indulhattunk az erdőn át a tuti helyre.
 

Itt fürödtek a dévérkeszegek

Mire oda értünk már nem láttuk mozogni őket, így tovább sétáltunk ahol egy kis öblöt pillanthattam meg. Csak ámultam, mert annyira vadregényes volt és számomra új hely.  
Pár kép után visszaindultunk a táborhelyünkre, de közben egy kis tóra bukkantunk az erdő közepén. Mondom én, egy igazi kincses bánya ez a Dráva Nemzeti Park. Egy cserkelő horgász itt teljesen elveszne a lehetőségekben és a látványban is.



Csend, nyugalom, madár csicsergés

Itt jót lehetne relaxálni

Vajon hova vezet ez a híd?

Figura hullámos portréja

Önarckép

Ni, ni! Itt vannak a lábaim

De sok a szösz

Azért itt is jó lenne egyszer horgászni, ha...

...lenne rá elég időnk.

Tovább horgásztam, mert bíztam a keszegekben, hogy éhesek lesznek, de most a parttól öt méterre dobáltam, hiszen a medertörés lehetővé tette és Isti is ezt tanácsolta. Tudom, tegnap beljebbre mondtam, de itt is volt egy.  Jöhetett pár gombóc kaja, némi szemes és a remény, hogy ebben a nagy áradásban éhesek lesznek a halak. Sanya és Marci is visszaértek a pergetésből és ők is elkezdtek feederezni.  A csapat legfiatalabb tagja egy elég lágy picker botot hozott magával, de ez nála már a vég, hiszen inkább az úszós módszert részesíti előnyben. Dobtunk kicsit balra, aztán velünk szembe oda, ahova a srácok horgásztak tegnap és a torkolat felé is. Pár apróbb keszeget sikerült fogni, de ami érdekesebb volt, most is látni lehetett, hogy nem egy ívásúak voltak a halak, ugyanúgy, mint tegnap este.  Sajnos a víz felszínén egyre jobban összegyűltek a fákról leeső száraz termések és a pöszme, így egyre nehezebb volt a jó helyeket meghorgászni.  

Sanya már a Dráva felé néz a fényképezőgépjén keresztül

Be kellett látnunk, helyet kell változtatnunk, hiszen a várható kapások és a halak mennyisége is nagyon alul maradtak a "vártnál", ha számszerűsíteni szeretnénk.

Szép a táj, de talán jó lenne tenyeresnél nagyobb keszegeket is fogni. Jöhet a pakolás és a költözés.

A FEKETE-VÍZBEN HORGÁSZTAM

De jó lenne ezt a képet látni minden nap, mikor felébredek és kinyitom az ablakom

Kora délután volt, mikor elérkezett az ideje annak, hogy kocsiba üljünk és elinduljunk megismerkedni ezzel a szeszélyes, gyorsan folyó vízzel, a Drávával. Menet közben meg kellett állni Istire - ő volt a mi túravezetőnk- várnunk egy kicsit, így a kiesett időt igyekeztük hasznosan eltölteni. Marci hamar kipattant a verdából és az alattunk keresztben átfolyó kis patakot vette szemügyre. Milyen jól is tette, hiszen szép és nagy pontyokat láthatott fentről lenézve a vízre, a fák és ágasok tövében bújva, illetve a napozni vágyó halak közül. Hamar észrevette, hogy a horgászatunkhoz hiányzó köveket itt a patak partján is össze tudnánk szedni, melyek a későbbiekben csontival és kővel töltött fém kosarunkba kellenek majd.

Egyszer itt is rá kéne próbálni

Vigyázz! Dobom!

Gyorsan megjegyezném, hogy olyan dróthálókat hoztunk, melyek 1-2 hét alatt teljesen le is bomlanak, ha a horgászat végén nem tudjuk kivenni őket a vízből.

Még egy táska kő is bekerült a sok cuccaink közé a kocsiba

Ezek után kocsiba ültünk és a gáton haladtunk tovább, majd telefonos segítséget kapva hamar kiderült, hogy annyira siettünk, továbbmentünk, mint kellett volna. Persze sietve hozzáteszem, nekem teljesen egyforma volt minden, egy-két lejárót eltekintve. Mondanom se kell, azok meg semmi információval nem szolgáltak nekem. De mindegy is, hiszen visszafordultunk és már jobbra is fordultunk az erdős rész felé. Kanyarodtunk jobbra, majd balra is ebben a kis szűk, fákkal gazdagon benőtt területen.  A madarak hangosan jelezték, hogy valami nagy felhajtás van itt, az ő életterükben és jól érezték, hiszen két kocsi igyekezett a partra.

Az utolsó és egyben legmeghatározóbb jelenet az volt,...
... mikor a kocsi szélvédőjén kitekintve ismét megláthattuk a Drávát. Miközben elmerültem a táj szépségében, Sanya verdája már orral lefelé haladt, hiszen itt egy kicsit alacsonyabb volt a szint, ezért volt érezhető az, mintha a dombról hajtanánk le. Motor leáll és nyílnak az ajtók. Ebben a pillanatban azt éreztem, hogy megérkeztem. Valami igazi szabadság mámor lett úrrá rajtam, mert tudtam, hogy három napig ezt a gyönyörű tájat fogom látni, na meg a Marcit is.

06-90......

Ez csak egy kis piszkálódás volt, amit már megszokott, hiszen kapott rendesen ebben a pár napban, míg ott voltunk, hiszen ő volt a legfiatalabb a csapatban, azt meg tudjuk, mivel jár. Most legalább sokan sajnálni fognak és a pártodat fogják majd az írásomba, bár, az igazi barátaid talán most azért szurkolnak, hogy ne hagyjam abba. Nyugalom! Nem ígérek semmit, talán lesz még ilyen rész is.

Egy álmom válna valóra, ha nekem is lenne egy csónakom a kedvenc vizemen

Most is magam előtt látom, amit akkor ott megfigyeltem. A lábam előtt három csónak áll. Az egyik, a leghosszabb az Istváné volt, melybe a cuccainkat pakoltuk, de ne rohanjunk ennyire. Az is előttem van, ahogy a Dráva folyik tizenkettő óra felől, kicsi kanyarodással tovább, körülbelül hét óra felé. 

Mesébe illő táj

De nem volt ilyen egyszerű, sokkal több volt ebben a képben, mert jobbról, három óra irányából a Fekete-víz torkolt bele ebbe nagyon sebesen folyó, hömpölygő folyamba.  A kis folyású víz teteje egy nagy szakaszon tele volt pöszmével, a nyárfa virágjával. A fák koronái változó zöldes színben pompáztak, az ég szép kék és tiszta volt, a folyó pedig kicsit zavaros, hiszen áradás volt. Talán ez adta a legnagyobb nehézséget nekünk, mert a számunkra oly kedvező vízállás másfél méterrel alacsonyabb lett volna. Micsoda gondok, mi? Itt a Dunán örömtáncot járnánk, ha végre jönne egy kis víz.

Marci! Segítenél?

Íme a Görög isten, Kummantosz:)

Otthon maradt valami?

Na, kezdjünk el kipakolni, mert ebből soha nem lesz horgászat. Egy táska, meg még egy. Szatyor, vödrök, hálózsákok, botzsákok, etetőanyagok, csontik és még hosszasan sorolhatnám, Sanyamester mennyi mindent el tudott nekünk pakolni, igen tudom, az „1m3-es” csomagtartóba. Mindenhol a mi cuccaink voltak a földön, ezért hamar rá kellett jönnünk arra, nagy csónak ide vagy oda, ebből két kanyar lesz. Láncba álltunk és egymásnak adogattuk a dolgainkat, majd indultak is az első adaggal arra a kis csücsökre, mely a Dráva és a Fekete találkozásánál volt. Ez a kis félsziget csücsök nagyon jól nézett ki és reményeink szerint emlékekkel teli horgászatokban lehet majd részünk itt.

Miközben készítettem pár képet és videó anyagot, a srácok már visszafele jöttek a maradék cuccokért és értem. Bár ha Marcit kérdeznék, neki jobb lett volna, ha ezen az oldalon maradok. Ugye?
 

Isti csónakja volt a mi teherhajónk

Táborhelyünk a kocsitól húsz méterre volt, ami nem nagy táv, de jó, hogy van csónak, melynek segítségével már oda is értünk a csücsökre és kipakolhattuk a második adagot. Igazi Pötrétei, vagy mondhatni, hogy Tüskevár érzésem volt. Fa csónak és anyagában azonos lapáttal evezés – bár most István tette meg - és szép táj. Ami különbözik a bennem felbukkanó élményeimben, hogy ott álló vízen történtek az események. Ahogy a táskákkal a kezemben haladtam felfelé a kicsi dombon, az első lehetőségnél Sanya fél sátrán akadt meg a szemem, ami félkész állapotban volt. Marci sátra következett, ami szintén nem volt teljes, mert a természetvédelmi szabályok szerint csak olyan sátrat lehet felállítani, melynek minimum egy oldala nyitott és nem lehet alja.

Sanya rezdenciája

Bár, a túra végén hallottam, hogy lehet venni sátorozási engedélyt, évi 6000 forintért, de ennek nem néztem utána, bár ez most nem is fontos már nekünk. Két társam közel a fákhoz verték le „sátraikat”, nem maradt más hátra, én egy kicsit tovább mentem és a vízhez közelebb alakítottam ki a kis szállásomat. Azért nem raktam a fákhoz, mert ott volt már egy kialakított tűzrakó hely, arra pedig szükség lesz a későbbiekben.

A srácok már elkészültek, kezdődhet a peca

Nem lesz melegem éjjel

Minden készen áll és semmi sincs útban

Kempingezéshez nincsenek még meg a teljes felszereléseim és fél sátram sincs. Otthon kellett hagynom a négyszemélyest, mert az nem nyitott, de szerencsére kölcsönbe kaptam egy kinyitható ágyat, melyet gyorsan kicsomagoltam és üzembe helyeztem, majd hozzá igazítva leszúrtam a nagy ernyőm tartóját a földbe és bele is raktam. Hamar kiderült, ha esni fog, lesz egy húszcentis rész, melyet nem fedi majd semmi. Hm, lesz, ami lesz. Szépen kialakult mindenkinél, mit hova pakol, majd elkezdtünk szerelgetni. István közben szebbnél-szebb történeteket mesélt, melyekre már őszintén azt gondoltam, hogy ha csak a fele igaz, fogásokban gazdag napok elé nézünk. Persze tudtuk, hogy ez a magas vízállás és a fákról hulló pöszme se kedvez nekünk. De most tudunk itt lenni, nem egy vagy két hét múlva. 

 

Csontiból nem lesz hiány

Elővettem a botzsákból két rezgőspicces botomat. Egy lágy és egy kicsit gerincesebb feedert raktam be, melyekre gyorsan szerelékeket kötöttem. Ágasokat leszúrtam a földbe, etetőanyagot Sanyától nyúltam, mert nekem még nem volt bekeverve. A parttól tíz méterre találtunk egy medertörést, azt igyekeztünk meghorgászni. Kezdésnek dobtunk be pár gombóc etetőanyagot és kukoricát is, hogy hamarabb ide tudjuk csalni uszonyos barátainkat. Míg a kapásra vártam, tovább pakolgattam, hogy éjjel ne essek el semmiben és minden kéznél legyen. Közben valami csepegett, kinyitottam az ernyőm. Nem az eső volt, valami a fákról.  Bárhogy raktam az ágyam, akkor is maradt egy kis rész, ami nem volt lefedve. Éreztem, érdekes lesz, ha elkezd esni az eső, de tovább nem foglalkoztam most ezzel a kérdéssel, majd alakul. Marci hozott magával egy kis stéget, melyre majd úsztatáskor fogunk pakolni mindent, de mivel nagyon magas a víz és ezen a helyen nincs erre a módszerre helyünk, elkértem tőle és a továbbiakban asztalként funkcionált. Majd leültem egy pillanatra az ágyamra, de tényleg csak annyira - mert a Lali direkt megért, hogy ne üljek rá -, és annyira magával ragadott a táj szépsége, egészen meg is feledkeztem arról, hogy a spicceim figyeljem.

Sanya is ült, két botját figyelte, Marci viszont egy kis magányra vágyott vagy izgalomra, ezért hóna alá kapta pergető botját és elindult felfedezni a Fekete-vízet.

Míg mi a tábori helyünket alakítottuk ki, addig Isti elugrott valamit intézni és ő is elhozta a horgász cuccait, azokat, amire szüksége lesz éjszaka. Hozott pár botot, három vödröt és egy, a katonaságban használt hálózsákot.

Beszélgetés közben fogtunk pár keszeget, melyekre már annyira nem is emlékszem, hiszen nagy volt még az újdonság és sokat beszélgettünk. Arról nem is beszélve, hogy nem is éreztem a halak hiányát, hiszen annyira jó volt végre a parton lenni, hogy mindenért kárpótolt a táj és a barátok. 
 

A Fekete-víz

 Ebbe az irányba dobtam a szerelékeim

Lassan eljött az alkonyat ideje, Marci is „haza” talált, majd egy kis fát kerestünk, hisz jó lenne este a tűz mellé ülve beszélgetni, közben szalonnát, hagymát és krumplit sütni.

Jó volt a tűz mellett beszélgetni és enni

 A madarak is szépen elhalkultak, a nap is nyugovóra tért, megjelentek a csillagok, bár a felhők azért elbújtattak párat.  Előkerültek a világító patronok a botok spicceire és mindenki a tűzhöz ült. Elkezdtük forgatni a nyársainkat, melyeken Sanya által hozott és előre elkészített finom húsos szalonnák kerültek, ennek köszönhetően pazar kiszolgálásban volt részünk.

A parázs fölé emeltem a szalonnám, majd a kenyérre csepegtettem a zsírját és ezt a cselekvést ismételgettem, miközben helyi bort kortyolgattam.

Az este hátralevő részében sok izgalomra okod adó esemény nem történt. Marcit se dobtuk be a vízbe, tán kiderül, úszni se tud, akkor meg csak a baj lett volna vele. Már látom, az olvasók egy része biztos elkezdte sajnálni az ifjú titánt és talán már a pártján is állnak, mint a régi népmesékben.  De nincs mit tenni, ilyen helyzet is volt, mikor kapta a vérszívást, persze csak módjával, mert nem akartam egész éjjel a zokogását hallgatni, de gyorsan megjegyezném, Isti és Sanya beszélgetései is így működtek néha, hiszen ők aztán jobban ismerték egymást és nagyon sok közös történetük van. Most eszembe jutott Sanyamester egyik jó tanácsa, „amit Isti mond, oszd el kettővel.”  Szép kilátások elé nézünk az elkövetkező napokban, de majd kiderül az igazság.

Egyre későbbre járt az éjszaka, már a sakál, vagy más néven a nádi farkasok hangjai is csitultak, mi is egyre jobban elfáradtunk. Én is alig tudtam nyitva tartani a szemeim, hiszen a hajnali kettő órás ébredés már rég volt, illetve az előtte való éjszaka is csak négy órát aludhattam.  

Befeküdtem ágyamra terített hálózsákomba, ernyőm kicsit lejjebb engedtem, majd a partra pakolt botjaimra pillantottam, mintha még be lennének dobva csalizott horgaim, de ez már csak reflex volt, hiszen a vacsora kezdetekor kivettem a készségeim a vízből. Sanya felrakta a nyitott sátra oldalára a mozgás érzékelős lámpát, hisz jól jön az éjjel, ha esemény van. Marci befeküdt a sátrába, melyből a virgácsai – lábai – egy része kilógott, mivel valami gyerekeknek tervezett szállással készült. Isti ledobta hálózsákját a földre, belebújt, majd elaludt. Hát, nem szenvedett annyit, mint én, az egyszer szent.

Ez a mai nap inkább az utazásról, a szemétszedésről és a hely megismeréséről szólt, melyet a paducok, jászok és karikák szinesítettek meg nekünk, illetve a sok jó horgász történet, melyeket nem csak a tűz mellett beszéltünk át újra.

Na, de itt az ideje aludni, mert lassan itt az új nap, új kalandokkal.