ELSŐ DUNAI BRINGÁS KALANDOM

Egyik reggel kerékpárral indultam a fővárosi szakasz egy számomra még szinte teljesen ismeretlen területére horgászni. Az első utam során nem akartam nagyon eltávolodni a HÉV vonalától, azzal az elgondolással, hogyha ha valami gikszer lenne a bringámmal, még legyen esélyem hazajutni egy nagyobb szakaszon tömeg közlekedés használatával is, mert nem érezném túl viccesnek, ha több, mint tíz kilométeren át tolnom kéne hazáig a horgászmotyókkal felpakolt drótszamarat.

Reggel kitoltam az ajtón a zsúfolásig terhelt kétkerekűt, és ekkor rögtön azt éreztem, ez túlzás. Ekkora tömeget nem fog elbírni ez a két vékony kerék és a felni (mondom ezt úgy, hogy a nyeregben se voltam még akkor). Ez a szerkezet nem a nagy terhek cipelésére lett kitalálva, ezért újratervezés következett. Egy feeder, a kamera (és állványa) került le a csomagtartóról, majd az oldaltáskából is pár kiegészítő. Nincs mese, ezek otthon maradtak.

Az első párszáz méter után is érezhető volt, jó döntést hoztam, mert több cuccal már nem bírt volna el a szinte virsli-vékony gumi, meg az alu felnik.

Hamar a partra értem. Ismerkedtem az út területtel, miközben a lehetséges horgász részeket kerestem.

Hangulatos erdős rész

Első lehetőségnek egy spori által javasolt kis ruganyt kerestem fel, ahol letámasztottam a bringám, és felszabadítottam a temérdek felszereléstől. Szinte hallottam, ahogy felsóhajtott a „canga kanca” a megkönnyebbüléstől.

Fenekező botomat hamar felszereltem, majd miután horgára három szem csontit tűztem, már repült is a rugany vége alá a végszerkó a csendesebb részre, ahol nem hömpölyög a víz annyira.

Kicsit vad a környezet, de nem bánkódtam miatta

Kapásra várva

Szerencsére nem kellett sokat várnom az első kapásra,...

ÚJRA A NYEREGBEN

Sokan gondolják azt, hogy a horgászat könnyű sport, hiszen nem kell hozzá sok eszköz, csak egy bot és még néhány kacat. Hát, kérem szépen, akkor azok figyelmébe ajánlok pár pecást, akik nem ritkán egy egész kombi autót is meg tudnának tölteni a felszereléseikkel és a kiegészítő motyókkal. Na, de mindenki a saját háza táján sepregessen. Lássuk, én mit csinálok.

Már nem sok szabad hely maradt a kocsiban

Az utóbbi időben szinte mindig tömegközlekedéssel közelítem meg a vízpartot, ezért igyekszem minimalizálni a horgászathoz nélkülözhetetlen felszerelések mennyiséget, ha ismerem az aznapra kiszemelt helyet és adottságait.  

Ritkák azok az alkalmak, mikor leszállok a buszról, villamosról, és pár lépés után már a kiszemelt részen vagyok. Persze, ezeket a frekventált pályákat nem is szeretem annyira a nagy zaj miatt. Tehát marad a néha több kilométeres séta a sok felszereléssel, ha nem sikerül leredukálni a feleslegesnek vélt dolgokból eleget.

Pár hónapja azon morfondíroztam, hogy elő kéne vennem szinte feledésbe merült bringám, a több mint három éve rárakodott port is le kéne pucolni, és majd ha működőképessé vált, hadba fogni. Idestova lassan húsz éve is van már annak, hogy utoljára a nyeregbe pattantam, és nem a boltig tekertem el vele. Hát, az nem ma volt.

Első utam barátomhoz vezetett, egy műhelybe, ahol szinte csodájára jártak a retro kerékpáromnak. A gyári váz, kormány, fék, de még a váltó is a futószalagon rászerelt francia darab volt. 

Ha piros, akkor tilos! Az első közlekedési lámpám menet közben

Furcsa érzés volt ismét nyeregben lenni, és tekerni a mókuskereket, mert karbantartás hiányában bármi közbe jöhetett volna az út közben, de szerencsére nem történt semmi extra, leszámítva a tucatnyi élményt, amik között voltak szépek és csúfosak is. 

Régi sérülések nyomai a kormányon. A történet vége műtét és gipszelés volt

Tehát Peti átvizsgálta a szamarat, és a következő kérdéssel állt elő: - Mi a...