MEGSZÁLLTUNK EGY SZIGETET A DRÁVÁN

Költözünk a szigetre, ezért az Isti csónakját is jól megpakoltuk és,...

...Laci segítségére is szükség volt.

Egyik horgomra három csontit tűztem fel, míg a másikra berki gilisztát, kosaraimba folyóvízi kaját raktam, kukoricával és kis búzával keverve. A távolság most sem volt nagy, annak köszönhetően, hogy ennyire fent volt a víz és előttünk is több mint 3,5-4 méter volt a mélység.

Kapásra várva

Etetőanyag, csalik, horgok és egyéb kiegészítők vannak a kezem közelében

Székemen ülve azon gondolkodtam, miként lehetne mégiscsak megpróbálni az úsztatást.  Legalább dobnék párat, hogy nyugodt legyek. Nem hagyott nyugodni a kudarc szele. Jól tettem, mert az jutott az eszembe, ha a sodrásnak keresztbe állnánk a csónakkal, akkor csak le kéne engednünk a szereléket és mehetne a tanulás. Jesssz! Megvan a megoldás! Mondom a Marcinak a frankót, amiért nem volt annyira lelkes, persze én mit se törődtem vele. Benne volt a rutin és a realitás, bennem a hihetetlen vágy, hogy megvan a rés a pajzsion, bárhogy is lesz ezután. Össze is raktam match botomat, rajta egy 4,4 grammos úszóval, ólommal és egy 14-es horoggal. Viszonylag könnyű dolgom volt, mert Marci már tegnap összerakta a szerelékét a félszigeten és tett is egy-két próbát a spiccen, ezért szinte csak koppintanom kellett a dolgokat. 

Bevetésre várva

Sanya nem tétlenkedett, hamar kideült, hogy itt vannak a halak

Miközben fogdostuk a tenyeres vagy annál kisebb paducokat, szilvákat, jászokat és más keszegeket, nem hagyott nyugodni, hogy ne próbáljunk rá az úsztatásra. Miután Marci is hallotta a hangos gondolkodásim e témában, jobbnak látta, ha teszünk egy próbát, aztán végre befogom a szám. A csónakba pakolásból éreztem, hogy két lehetőség van. Egy, nagyon jó lesz, és ...

...addig úsztatunk amíg ránk nem esteledik, kettő, fél óra múlva már fát keresünk a vacsora elkészítéséhez. Lehet tippelni, hogy mi történt.

Mesterem egy match botot rakott be a csónakba és ezzel letudta a felkészülést. Mondtam én, a pakolásból sok kiderült. Én raktam be etetőanyagot, csontit és minden mást, amire szükségünk lehet. Ilyen egy lelkes amatőr. Vagy nem?

Remélem, hogy minden itt van az úszatáshoz

Bepattantam a fa ladik végébe, majd Marci meglökte a csónakot és beugrott. Őszinte leszek, most nem azért izgultam, hogy a parton maradjon, sőt, akár még vissza is jöttem volna érte. Ja, érdekember vagyok. Lehet. Persze az is hozzá tartozik, hogy a túra előtti két-három hétben nagyon sokat dumáltunk és vásároltunk az úsztatáshoz nekem, hogy hasznos dolgokat vegyek, amik tényleg jók lesznek és ha jó lesz a víz, itt lesz időnk kicsit engem tanítgatni.  Közben már a kiszemelt helyre eveztem, a csónakot egy vízben álló fához kötöttük ki és jöhetett a régen várt álmom megvalósulása. Én a meder felé, míg társam a part felé közelebb ült a ladikban. Minden a kezünk közelében volt, ami csak szükséges lehet, „indul a mandula”.

Türelmesen vártam és figyeltem minden mozdulatát mesteremnek, a jelre vártam, mikor jön el az én időm.

Marci a botját lendíti, a víz felett majd a szerelékének a végével a meder alját keresi. Aztán jön a kérdés.

- Fenékmérőt hoztál?

- Igen, tessék – válaszoltam.

Újabb dobás következett, majd a pontos mélység megmérése. Aha, itt mélyebb a víz, mint a bot teljes hossza és a fix úszózás kivitelezhetetlen lenne. Alakul. Szép kilátások. Kicsit a part felé terelte szerelékét, ahol talált egy sávot, melyet egy leheletnyivel jobban meg tudott horgászni. Második úsztatásra már volt is kapása. Oké, jöhetnek a gombócok és a kukorica. 

Marci alapozik

Tartalmas kaját készítettünk

Néztem, ahogy vastag úszójának antennája a csónakhoz közel kilátszik a vízből, majd folyamatosan távolodik. Már jó tizenöt, húsz méterre lehetett a kis piros bóbita, mikor eltűnt és egy határozott bevágásnak köszönhetően fáraszthatta első drávai úsztatott halát, mely egy szép tenyeres leánykoncér volt.

Dráván fogott koncér

Marci első leánykoncérja a Dráván

Gyors fotózást követően már úszhatott is tovább a vízben.

Aztán eljött a pillanat, mikor én is a vízre tehettem a kis papír hajómat, akarom mondani, hogy szerelékem süllyedését vártam, majd finoman adagoltam a zsinórt. Úszatok!!! Micsoda öröm! Tiszta „Ááámerika”! Más szóval, „impala”. – bocs, de Üvegtigris fan vagyok

Hosszú ideje vártam ezt a pillanatot

Arról nem beszélnék, hogy ez mennyire volt jó és arról se, mennyire tudtam a szerelékem az etetési sávon tartani, de hát, kérem szépen, annak is eljön az ideje. Kitekertem szerelékem, majd vártam, míg Marci is ezt teszi, hogy ne akadjunk össze.

Folyamatos kontroll alatt van a szerlék

A bevágás pillanata

Jöhetett a közös dobás, ami igazából úgy nézett ki, hogy szinte a csónak végében leengedtük a szerelékeinket. Az úszók távolodtak, miközben kaptam a tanácsokat, mire figyeljek és mitől lesz jobb az, amit csinálok. A következő dobás előtt jött a kérdés.

-          Biztos nincs nálad ólom.

-          Viccelsz? Van! Tessék! – mondtam, hogy én készültem.

Párszor még hagytam úszóm a gyors sodrású vízben kalandozni, de érezni lehetett, hogy ez a helyzet most más technikát kívánna meg, nem azt, amihez én foggal-körömmel ragaszkodtam. Ezt abból is leszűrtem, hogy Marci szereléke vagy háromszor körbe tekeredett a botjának az első 10 centijén. Rövid pálcák voltak kezeinkben ehhez a mai mélységhez ahol most horgásztunk. Éreztem, hogy társam már elég feszült, nem ehhez van szokva, hanem a pesti másfeles mélységhez. Nem is engedtem le többet szerelékem,  így összesen csak 10-et ha úsztattam, de legalább kidobáltam. Hagytam, hogy Marci kicsit kedvére nézze, ahogy úszója a vízben távolodik, majd elbukik. Kellett ez, mert érezni lehetett, feszült a srác egy kicsit. Hamar kiderült, ismét egy leánykoncér akadt a horgára. Aki tud, az tud. Újra csalizott és amolyan búcsú úszatásba kezdett, hiszen megbeszéltük, hogy kimegyünk a partra és fát szedünk a vacsora elkészítéséhez. Naná, hogy ismét kapása volt és mi mást foghatott volna, mint egy koncért.

Mindketten eredményesen zártuk a kis csónakos horgászatot, hiszen míg én láthattam és kipróbálhattam a számomra még új technikát itt élőben, addig Marcinak összejött pár tenyeres védett hala, melyeket vissza is engedett, ezzel bizonyítva, hogy ügyes horgász és a szabályokra is figyel.

A köteleket eloldottuk a fa ágaitól és visszacsorogtunk a táborig, majd miután kipakoltunk, elindultunk fát szedni a rejtelmes és vadregényes szigeten.

Igazi vadvíz

Homokpadon a hordalék fa

Nem egy mesterséges meder

Jó lenne a kert végében egy ilyen kis patakocska

Nem ezeket a gombákat ettük meg vacsira

Úszadék fák, alatta változó vízmélységgel, ezért óvatossan kellett közlekedni

Sajnos itt is akadt pár palack

A kábelen nagyon meglepődtem

Vissza a zöldbe

Nyáron milyen jót lehetne itt strandolni a kánikulában

Napos és árnyékos helyek is vannak

Hoppá!

Hódok is vannak?

Ami nem kellett, azt itt maradt

A sziget csücskéhez értünk

A képen egy béka látható, valahol

Menet közben Isti kihozta apukáját, kollégáját és az ő kislányát, hogy megnézzenek miket. Szerencsére voltak kapások, melyeket ismételten annak köszönhetünk, hogy a keszeg félékre horgászatunk. A sziget végében igazán szépen szedegették a paducokat és a szilvákat is, míg Marci a napozást választotta.

Én egy kicsit feljebb ültem tőlük, de szerencsére nem panaszkodhattam, mert a csillogó testű halak az általam felkínált csalikat is preferálták.

Mivel szerettem volna vízről is fényképezni, ezért meglovasítottam a csónakot, természetesen nem halkan. Istit nem zavarta, így már pakoltam is bele a felszereléseimet, miközben Marci is felébredt és úgy érezte, hogy velem tart a felfedezőtúrára. Hagytuk, hogy csónakunk a sziget végéig csorogjon a sodrásba, majd kicsit evezve már bent is voltunk a mellékágban.

A sziget alsó csücskén volt a bázisunk

Ez már a kicsi ág

Mögöttünk a Dráva

Mi most ezt a szakaszt igyekeztük feltérképezni

Igéretes hely

Nagyon sok jó és ígéretes helyet láttunk. Partra vittem társam, hogy ott is körbenézhessen, közben én is kiszálltam és készítettem pár képet, majd hagytam a fejemben motoszkáló gondolataimat és visszamásztam a vízi járműbe, hogy el tudjak onnan evezni Marci nélkül, miközben ő a legnyugodtabban sétálgat a sodrásban és kattintgat. Nem telt el sok idő és már jelezte is, ne hagyjam itt. Ekkor mosoly hagyta el szám és jeleztem neki, ússzon ide. Nem egy pánikolós srác, de mind a ketten tudtuk, elég közel vagyunk a horvát határhoz és nem sok esélye lenne  a parton találni valakit, aki visszahozná, hacsak nem a vízi rendészet, mert a melles csizmájában hamar elmerülne ebben a mélységben, ami a kiságban most van. Jaj, az a drága jó szívem, hogy megsajnálta és a tudat, hogy egy értékes fényképezőgép van a kezében, ami nem is az övé. Ha saját gépe lett volna, talán még most is ott „zokogna” valamelyik fa tövében, mint nyuszika az erdőben. Nem volt mit tenni, érte mentem. Kicsit eveztem még, majd átadtam a lapátot, hogy hadd izmosodjon. Legalább büszkék lesznek rá a szülei, hogy nem csak koszos lett a Dráván, de izmos is. Elláttam pár jó tanáccsal, hogy miként tud eredményesen és csendesen lapátolni.

Kelet-Európa, legizmosabb férfi....

...felső teste,...

...nem látható, mert a Marcit fényképezem.

Miután belejött, elővettem kamerám és a csónak elejébe feküdtem úgy, hogy a kezemben tartva a víz fölé helyeztem azt. Az ifjú titán ezt gyorsan ki is használta, hamar törleszteni akarta a „bosszúságokat”. Egyszer csak arra lettem figyelmes, ágakba ütközök, majd ezek jobbra-balra hajlanak mellettem. Kis ravasz. Mondanom se kell, volt még ilyenben részem, de ez természetes, a magas labdákat le kell ütni.

Készítettem még pár képet, majd visszaeveztünk a többiekhez, hiszen indulni szerettek volna, de nem volt csónakjuk, mert elvittük.

Így kezdődik a horgászat iránti szenvedély :)

Isti nee! A szusit nem így kell enni

Nem nagy, de végre sikerült egy "normális" képet is csinálni

Miután ismét hárman maradtunk, dobtunk pár gombócot és kukoricát a vízbe, hogy estére ide tudjuk csábítani a nagy halakat is, mert tudjuk jól, ezen a szakaszon igazán szép és izmos pikkelyesek úszkálnak.  

Nem vettem le a régi partont a spiccről

Kedvenc megbízható orsómra és botomra sok jó pillanatban számíthattam

Sanyamester is rátalált  a szép keszegekre

Míg a kapásokra vártunk, körbeültük a száraz ágakat, ropogott a tűz, miközben székeinkben megpihenve beszélgettünk tovább, csak a kapásoknál léptünk oda botjainkhoz. Horgainkon a jászok, paducok és szilvák elég aktívak voltak, de méretben nem tudtunk a tenyeres fölé menni, ellenben élvezetes és szép estét varázsoltak. Az esti tűzrakás most se maradt el, pörögtek a nyársak, sültek a hagymák és a krumplik, illetve, Marci „gyíkúsa”, és ha nem csal az emlékezetem, valami székelykáposztát melegített a tűzön.

Hoppá! Mi lesz itt?

Már megint a Marcival van a baj?

Sanya gyakorlott apa, itt is elkelt a fegyelmezés :)
(a kép csak illusztráció)

Marci! Akarsz róla beszélni?

Készül a vacsink

Ötletes megoldás

Egészségetekre...

...és az enyémre is

Miközben a nap nyugovóra tért és az égen megjelentek a csillagok. Az utolsó este is igazán hangulatosan telt, melyet gyenge kapásokkal és egy nagy beszélgetéssel egészítettük ki, hiszen volt rá időnk. Sajnos ez a magas vízállás nagyon nem hozott szerencsét, de nem voltunk szomorúak, tudtuk, hogy mégegyszer vissza kell majd jönnünk. Az egyedüli előnye ennek az időszaknak az volt, hogy a szúnyog invázió még csak utánunk fog kezdődni. 

Itt még nincs készen  az éjszakai menedékem

Bőven éjfél múlt, mikor ágyba feküdtem, abban reménykedve, hogy ma éjjel nem fagyok meg. Ennek érdekében másképp állt az ernyőm, raktam még egy réteget a derekam alá és hőtükröt is használtam, bár azt inkább a szemerkélő eső miatt.  Nem túl komfortos 2-3 fokban a szabad ég alatt aludni, de ezeken a problémákon nem sokáig gondolkodtam, hiszen hamar elaludtam.