ÉLESBEN A DUNÁN

A mai napon több dolgot terveztem élesben tesztelni itt a Duna fővárosi szakaszán. A magas vízállás miatt a jelenlegi helyszínünkön nagyon húzott a víz, ezért kénytelen voltam nagyobb, számomra már szinte „felfoghatatlan” tömegű kosarakat használni. A hömpölygő vizet a lábunk előtt lepakolt kövezés igyekezte a medrében tartani (amennyire csak tudta), még akkor is, ha ezen a szakaszon hamar mélyül a part, nincs hosszan elterülő sóderos lapály, ahol a víz szépen „kiterülne”. 

Kiváló idő, de a kérdés az, hogy remek kapások és fogások is lesz

A rohanó sodrás, valamint a mélység is azt „diktálta”, hogyha rendszeresen ott szeretném tartani a kosaram, horgom, ahova bedobtam, szükség lesz akár százötven grammos kosárra, plusz a benne rejlő finomságok súlyára, még akkor is, ha a meghorgászott táv csupán 15-17 méterre volt a parttól. Mi volt ebben a tesztelés? Leggyakrabban 30-40, esetleg 70 g-os kosarakat szoktam használni, a 150 g már számomra már a „Gyúrunk vaze?” kategória, nem is szólva az ehhez méretezendő felszerelésről. 

Lássuk, hogy mik a határaink

Horgomra friss csontik kerültek, drabális kosaramat is megtöltöttem (mint a libát) barna tónusú etetőanyaggal,...

HOSSZÚ MÉG AZ ÚT!

A mai napra arra gondoltam, hogy bátor leszek, és miután több alkalommal volt szerencsém együtt úsztatni barátaimmal a Dunán (akiktől sokat tanultam), most megpróbáltam egy kicsit a saját lábamra állni. Úgy terveztem, ott fogok gyakorolni, ahol senki se lát, főleg azért is, mert aznap csak én értem rá. Persze sajnáltam a segítő kollégák távolmaradását (mert bőven lenne mit tapasztalnom még), de tudtam, hogy egyedül is meg kell próbálni, nem lesz velem mindig ott valaki, hogy megmondja a tutit, ráadásul az ember a saját hibáiból okul igazán. Ezzel a szemlélettel vágtam neki a mai horgászkalandomnak a fővárosi szakaszon. Lássuk, mire jutottam.

A kiválasztott parton a Duna medre apró sóderos, jól mélyül (de nem egyből nyakig), és ha jól választottam meg a helyszínt, illetve a pikkelyes barátaim is itt úszkálnak arra várva, hogy szájukba sodorja a víz a finom falatokat, akkor egy igazán kellemes napnak nézek elébe.

Szeletelt száraz kenyerem a zsákba helyeztem (majd a vízbe raktam, hogy szívja meg magát, míg az etetőanyagot kicsit benedvesítem), és magamra öltöttem „szexi” melles csizmám.

Mivel nem ismertem annyira az itteni mederviszonyokat, kicsit besétáltam a vízbe, és magam előtt végigtapogattam a merítő nyéllel az aljzatot, nehogy egy hirtelen törés esetén magával vigyen a sodrás, és komoly, akár tragikus kimenetelű horgászat legyen a gyakorlásból. A fenék...

EGY GYORS HAJNALI ÚSZTATÁS A DUNÁN

Alig több mint két és fél óra alvás után, az éj leple alatt igyekeztem ki az Öreg Hölgy, azaz a Duna partjára horgászni, hogy még ki tudjuk használni barátommal a legjobb időszakot, ami a várható kapásokat illeti, mielőtt beindul a nagy élet. Bár ha az éjszakai járatra visszagondolok, ott is volt élet. Jobbra-balra dőlve aludtak az emberek a bulikból haza igyekezve, a buszon zötyögve, kivéve azokat, akik még ébren voltak, beszélgettek.

Ahogy a rakpartra értem hajnali három óra harminc körül, megakadt a szemem, hiszen nem mindennapos, hogy ilyen idő tájt (vagy egyáltalán bármikor) lássak itt egy megvilágított asztalt, rajta kicsi tükröt, ahol egy hölgyet sminkeltek. Felmerült bennem, itt forgatás lesz, akkor aztán annyi a nyugodt horgászatnak. Körbenézve azt vettem észre, sehol a közvetítő kocsi, a kamera, de a stáb se. Csak ők hárman voltak, a színésznő vagy modell, a sminkes és még egy rendezőszerű emberke, de mit is érdekelt engem, hiszen ebből kiderült, nem lesz nagy hangzavar, nyugodtan lógathatom majd a csalijaim.

Ébredezik a város

A kiszemelt sóderos parton már volt egy kolléga, aki hajnali három óta fenekezett, és a dunai horgászok apró, de falánk rémei közül fogott csak párat. Szerintem a géb csak télen hasznos, mikor menyhalazni szoktunk, mert nagyon jó csali, imádják a menyusok, meg a többi ragadozó is. 

Ebben a koromsötétben nemigen láttam még semmit, az úszómat is nehéz látási viszonyok mellett voltam kénytelen kisúlyozni, hosszú percek alatt. Mire végeztem, már Máté is leért, aki a lehetőségeinket mérlegelve azt tanácsolta, hogy menjünk egy másik szakaszra, ma nem lesz ez a hely annyira jó. Régi motoros már a dunai horgászatban barátom, iszonyatosan sok tapasztalattal rendelkezik, így egy percig se vitattam döntését, és elkezdtem pakolni.

Így már azért könnyebb lesz szerelni

Az új (szintén sóderos medrű) helyszín nem volt messze, ami nem véletlen lett kiszemelve, hiszen ilyen adottságú aljzaton akartuk felcsalizott horgainkat bevetni, ...

VÉGRE NYOLC FOKOS!

Március elejét írunk, és a nappali hőmérséklet már a 17 fokot is eléri, ami nagyon kellemes, a tavaly ilyenkor emlékezetes időjáráshoz képest.




Sokan kaptak ilyen üzenetet 

Sajnos nem volt ennyire vicces a helyzet

A víz is kezd már melegedni, persze most nem a strandszezonra gondolkodtam, csak arra, hogy ha eléri a nyolc fokot, a halak is jobban elkezdenek táplálkozni. Elméletben.



Most sokan a fejükhöz kaphatnak, miközben arra gondolnak, hogy ebben a történetben biztosan nem fog szó esni nagy fogásról vagy rekordlistás halakról. Jól tippeltél, kedves Olvasó! De csak majdnem! A sztorimban lesz esemény, még hal is, de csak nagyon szerényen. Ha ennek ellenére tovább olvasod, megígérem, hogy nem lesz benne termékmegjelenés, magyarul, reklám.

Kicsivel hat óra előtt érkeztem meg a partra,...... oda, ahol buliszezonban nagyon sok szeszes üveg, csikk és még sorolhatnám, mi minden hulladék szokott lenni. Most nem ez történt, két okból is kifolyólag. Egy, hogy most nincs buli, kettő, az egész Hajógyári szigetet bezárták az oda dolgozni vagy szórakozni vágyó közösség elől, mert bontás, aztán építkezés lesz. Oh, azért hiányozni fog az ottani „éjszakai” élet, hiszen rendszeren jártam pénteken és szombaton is oda, a salsa bulikba.



Éveken át jártunk ide
 

Party time:)

Te atya ég, ha most kiszámolnám, hogy hány órát táncoltam ott… De ez már a múlt. A sziget bezárt, így több időm marad horgászni, táncolni meg sok helyen lehet még, ha nagyon szeretnék menni. De térjünk vissza a jelen pecára.

A mai napra is két feeder botot hoztam magammal, mert azt terveztem, az egyik szereléken használni fogok kosarat (hátha hamarabb megtalálják a halak a horgom és a rajta felkínált csalit a finom etetőanyag illatának-ízének köszönhetően), míg a másikra csak valami gyári ólmot teszek.

Ma nem voltak kajakosok



Kapásra várva

A második dobásra ért oda a partra Máté barátom, aki úgy gondolta, üljünk arrébb egy kicsit, mert itt nagyon húz most a víz. Míg rá figyeltem, a csontijaim elcsábítottak egy dunai szörnyeteget, melynek kapásából semmit sem vettem észre.

Ki fogott már ennél kisebbet?

Mi másnak lehet hívni ezeket a gébeket, amik szinte minden csalit felzabálnak? Azt csak mellékesen jegyzem meg, mérete a vicc kategóriába volt sorolható. Miközben átsétáltunk a következő helyre, kicsit sztorizgattunk, hiszen többször is előfordult már velünk az, hogy itt márnát fogtunk. Titkon ma is ebben reménykedtünk, hiszen ideje lenne már végre valami izmos, termetes hallal elkezdeni az idei horgászszezont, jól elfelejtve a gébes bosszúságokat.
     
Horgaink már felcsalizva bent várták az arra úszkáló halakat, mi meg a botjaink spicceinek mozgását. Nem is kellett sokat várni az első kapásomra, de a meder mélyén úszó halnak nem volt ínyére a felkiált lakoma, ezért faképnél hagyott.

Szerencsére a szomszéd pecásnál nem ez történt, neki be is fejeződött az akció. Tekintetem a tenyerére szegeztem picit, melyben egy bucó pihent meg.

Bucó és a tuti csali

Hamar jött a tanács, a harmatgiliszta a tuti. Miközben egy kis illatos kaját gyúrtam a kosárba, Máté barátom nem tétlenkedett sokáig. Már a második bucója kapott szabadságot, hisz máris engedte vissza, a Dunába. Persze hamar meg is jegyezném, hogy nem véletlenül, hiszen mi is tudjuk, védett hal, és komoly pénzbírság is jár azért, ha nem kap amnesztiát. A jó tanács most se maradt el, de úgy gondoltam, bíznom kell a csonti sikerében. Elszántságom és kitartásom bizonyítást nyert, kapásom lett. Na, ugye, tudtam én! Halam súlyát már a kifelé tekerés közben meg tudtam volna tippelni, ha lett volna értelme. De nem volt. A szokásos "porszívó" jutott nekem, egy géb. Még tízig se számoltam fejben, mikor szólt a szomszéd: - A harmatgiliszta a tuti!

Elegem lett a gébekből

Éreztem, nem szabad tovább várnom, eljött az ideje, csalit kell váltanom. Mondanom se kell, míg a giliszta felfűzésével foglalkoztam, Máté már a harmadik bucóját terelte a part felé.



Szomszédom jól szelektált

Nem is haboztam sokáig, lendítettem is a botom, bízva valami gébnél értékelhetőbb fogásban. Persze, tudom, ő se annyira haszontalan hal, hiszen a hideg téli hónapokban, mikor menyhalazni járunk, nagyon sok esetben ezek a tarka halak a legjobb csalik, de most nem volt ennyire felhőtlen az örömöm, lévén se tél, se hideg, se menyhal.

Egyik horgomon továbbra is csontik mozgolódnak (csak azért is), míg a másikon a mázlista szomszédtól kapott „tuti” giliszták igyekezték a halak figyelmét felkelteni. A kapások azonban nálam és Máténál is megszűntek, így jobbnak láttuk, ha pakolunk, hiszen az idő is későre járt, holnap pedig jönnek a munkával töltött (csodás) hétköznapok. A víz már nyolc fokos volt ugyan, de ezen az estén a keszegek és a márnák nem erre keresték a táplálékot. Legközelebb talán jobb lesz!

Képek forrása: Dj Alan, Ördögh Máté, Figura, Internet

AZ ELSŐ DUNAI BAJSZOS

Este kilenc óra múlt, mikor a fővárosi tömegközlekedés egyik csodálatos szerelvényén zötyögtem a Corvin plázába, hátamon az ólmokkal, horgokkal és csalival pakolt táskámmal, kezemben két feeder bottal. Elég abszurdnak tűnhet így elsőre a történetem, hol és mit akarok fogni egy bevásárlóközpontban az éj leple alatt? Na, lássuk a csavart a sztoriban!

Rafi (szül. neve Zsolt) és Tibi voltak ott, mert salsa órát tartottak tízig, majd terveink szerint onnan indulva vetjük bele magunkat a város éjszakai életébe. Aha, de akkor miért írom ide, egy horgász blogra a soraim? Azért, mert nem egy szórakozóhelyen akartuk eltölteni kevéske szabadidőnk, hanem a csodálatos, kiszámíthatatlan és kihívásokkal teli Öreg hölgy partján. Igen, horgászni indultunk. Két barátom nem igazán nevezhető folyóvízi pecásnak, de ez mit sem von le az est hangulatából. Rafi és az én éves engedélyem bőven elég lesz a ma estére, mert Tibi csak a bandázás és a „vérszívás” kedvéért tartott velünk. Két botra állítottam össze gyorsan egy-egy szereléket, melyet a tavi horgász haverjaim csak pislogva néztek, bár tudjuk, hogy nem egy nagy durranás a "nagyhurkos" végszerelék.

Az egyik horogra csonticsokor került, míg a másikra két kicsi sajtkocka. Míg e falatok a meder fenekén várták az éhező halakat, addig gyorsan egy kis "magyarázkodás" következett, mert barátaim a gyakori kapásokhoz és eredményes pecákhoz vannak szokva. Ezzel szemben a Duna nem ilyen bőkezű és nagyvonalú, sőt mi több, gyakorta igen fukar és szeszélyes. Talán ezért is annyira izgalmas és szép ez a folyóvízi horgászat. Soha nem lehet tudni, hogy mit ad (ha egyáltalán ad) nekünk a folyó, illetve soha nincs két ugyanolyan nap.

Talán már el is könyvelték, hogy itt az ég egy adta világon semmit sem fogunk fogni, mire a spiccem erős mozgásba kezdett. A kapást és a botom vízbe esését a határozott bevágásom szakította meg. Oh, ez jó hal lehet! Nem is hezitáltam tovább, átadtam botom Rafinak, hogy bármi is legyen a cájgon, az legyen az ő érdeme (és persze volt ebben némi marketing is). Rafi is érezte, ennek most a fele se tréfa. Fárasztás közben többször is kirohant hala, majd mikor már azt érezte, hogy a felszerelés nem mozdul, csak egyhelyben áll, elkönyvelte, hogy a pikkelyes kifogott rajta. Alkalmi botjával kicsit közelebb ment a folyóhoz, majd a zsinórt kicsit megtekerte. Ennek hatására a felszerelés ismét visszanyerte szabadságát, mi pedig a jó hangulatunkat.

Nem véletlen az öröm, hisz barátom ismét érezte a ficánkolást a sodrásban. Határozottabbra vette a fárasztást, örvendezve, hogy most végre nem vacak géb van a horgán, mint a hetekkel ezelőtti alkalommal. Közel nyolc perc is eltelt, mire partra terelte élete első komolyabb folyóvízi halát. Csillogó ruházata és hosszúkás teste jól festett a parton, majd Rafi kezében. Barátom, soha rosszabb kezdésed ne legyen, mint egy szép, sérülésektől mentes dunai bajszos! Fotózás után már úszhatott is tovább a barbus, majd gyorsan újra csaliztunk, mert friss csontikat akartunk a horgunk szárára húzni, hátha van még ott hal, ahonnan ez jött. :) Örültem barátom sikerének, mert így élőben láthatta, van itt hal, nem is akármilyen! Persze, nem a gébekre gondolok!

51cm és közel kettő kilogrammos volt

Az éjszaka ajándéka

Beszélgetés közben a bot spicce ismét táncba invitálta pillantásom. Apám! Ez már döfi! Gyors reakciómnak köszönhetően már éreztem is botomon az ellenfelem menekülését. Most is át akartam adni a lehetőséget Rafinak, de mondta, hogy ezt most én "oldjam" meg. Oké! Akkor tovább figyelek vízi partneremre, mert úgy tűnt, van meg benne kraft. Nem adta könnyen magát, így csak arra koncentráltam, nehogy most is a mélybe ússzon, és elakadjon a felszerelésem. Izgalmas percek végén partra tessékeltem őkelmét, majd "nyakon" ragadtam. Fényképezés végén ő is visszanyerte szabadságát, tovább úszhatott a márna.

Úúúúútálom a vakut!

Még egy búcsúdobás fért bele az időnkbe, mert már hajnali egy óra volt. Több kapás ugyan nem jött, mégis boldogan pakoltam össze motyómat, mert tudtam, barátomnak is nagy élmény volt ebből a nagy és titokzatos vízből kifognia márnáját. Egy rossz szavunk sem lehetett, mert másfél óra alatt fogtunk két szép dunai torpedót, jó társaságban és kiváló helyen.