A TITOKZATOS DUNAKANYAR

Mostani kalandomban kicsit elrugaszkodtam a Duna fővárosi szakaszától és új szakasszal ismerkedtem meg. Abszolút nem bántam ezt, mert fő a változatosság és jó lehetőségnek ígérkezett. 

A titokzatos Dunakanyar látképe fogadott minket

Két remek horgászt kísértem el, míg ők kedvenc hobbijuknak hódoltak, addig én őket figyelve tanultam. Miért tettem ezt? Azért, mert tőlük sokat okulhatok az úsztatásról. Igen, már „megint” ez a téma. Az idei évben nagyon rákaptam, sőt, mondhatni fanatikusan tanulni akartam ezt a remek és szép horgásztechnikát, ennek fényében minden lehetőséget megragadtam amíg tartott a szezon.

Évek óta járok úsztatni Ördögh Máté barátommal  a fővárosi szakaszra (egy közös történetünkről itt olvashatsz), de a sokszor áradó vagy apadó víz, illetve a sűrűn közlekedő hajók miatt a mélybe húzódó halakat már nem tudjuk a part szélén tartani, elég kevés alkalmunk adódik a jó lehetőségekre. Amennyiben melles csizmával rendelkezünk, a lehetőségeink kitárulnak...

EGY NAP, MIKOR KOLBÁSZBÓL VOLT A KERÍTÉS

Sötét volt még, csak a part másik oldalán világított pár lámpa az úttest mentén a gépkocsivezetők örömére, innen nézve csupán halovány fénycsóvák.

Mögöttünk egy kis erdős rész terült el, de az ide vezető úton néhol látni lehetett pár házat, viskót. Nem voltak jó állapotban, ami cseppet sem izgatott, mert nem ingatlanvásárlás végett érkeztünk ide az élő víz partjára, hanem egy jó márnás (és remélhetőleg keszeges) úsztatásban bizakodva.

A pirkadatig hátralevő hatvan-hetven percet reggelizéssel, beszélgetéssel és a víztükör figyelésével töltöttük el. Szerencsénkre aktívak voltak a halak, jelezték, hogy itt vannak, de nem csak ők mutatkoztak.

A fák hulló levelei között egy mókust vettem észre, ahogy egyik ágról ugrott át a másikra, fittyet hányva arra, melyik lombkoronán van épp fent vagy lent. Hát igen, én is másztam fára kölökkoromban, de soha nem voltam ennyire fürge, gyors és könnyű.

Néhol kissé hiányosan, de őszi pompában a part

Marci sztorizni kezdett, hogy tegnap este, a mai napra kevert márnás etetőanyag összekeverése közben szagra mentek a lakók a pincébe, köszönhetően az erős sajtaromának. Hát, érdekes lehetett ezt az intenzív bűzt a másodikon érezni, de nézzük az előnyét, jó a szomszéd szimata és az aroma se idejemúlt, még friss. Azért azt hamar hozzáteszem, örülök, hogy nem vagyok ifjú barátom szomszédja, bármikor nyugodtan kinyithatom az ablakot és az ajtót is, ha friss levegőre vagy szellőztetésre vágyom.

Nyílt a vödör teteje a parton, mit mondjak, nem viccelt az a tömény szag, ami facsarta az orromat. Ezzel a mozdulattal a környék összes hölgy tagját...

RETRÓ HORGÁSZVERSENY

Akik a mai cikkem végig olvassák, részt vesznek egy időutazásban. Nyugalom, nem kell bevenni semmi kapszulát, űrhajó sem fog jönni, mert most is horgászatról lesz szó, azzal a különbséggel, hogy nem napjainkban használatos felszerelésekkel űzték a pecát szereplőim. Nem lesz lágy match, feeder, de picker bot sem történetemben, hiszen egy igazi Retró horgászversenyt fogok bemutatni, melyet Tibi barátom szervezett egy kis tavon, Turán.

Ébred a természet

Ha azt mondom, hogy Forelle, Relah, Neptun, akkor most sok olvasómnak talán még gyermekkorát idéző horgászatok, apával vagy nagypapával őrzött emlékei ugranak be. Ugye? Velem biztos ez történt, még akkor is, ha napjainkban inkább a finomabb és korszerűbb technikákat részesítem előnyben, ha horgászni megyek. Na, de most ne erről beszéljek már. 

Minden előkerült a sufniból

Immár a harmadik versenyre érkeztünk meg ide Pest megye egyik kicsiny községébe, ahol pár elszánt horgász szeretné összemérni tudását és szinte már teljesen elavultnak tűnő készségét, egy baráti verseny kereteri között, ahol nincsenek kőbe vésett szabályok és nem szól senki, ha fárasztáskor átúszik a hal a mellettünk ülő versenyző területére. Azonban itt is kell egy-két megkötés, hogy valamennyire garantálhatóak legyenek az egyenlő esélyek.

Hamar elhangzanak a szabályok és megtörténik a sorsolás, mindenki megkapja a horgokat, amiket a verseny alatt kell használni. 

A rajthely és a kapott horgok

A küzdelem ideje alatt, minimum 0.20-as monofil zsinórt lehetett nyúzni és kizárólag azokat a kampókat, melyeket most kaptak.

A technika nem volt megszabva, csak annyi, hogy nem lehet csili-vili hetvenöt csapágyas orsót, picker, feeder vagy matchbot használni. Etetni sem lehetett gyári szuper kajával,...

ÉLESBEN A DUNÁN

A mai napon több dolgot terveztem élesben tesztelni itt a Duna fővárosi szakaszán. A magas vízállás miatt a jelenlegi helyszínünkön nagyon húzott a víz, ezért kénytelen voltam nagyobb, számomra már szinte „felfoghatatlan” tömegű kosarakat használni. A hömpölygő vizet a lábunk előtt lepakolt kövezés igyekezte a medrében tartani (amennyire csak tudta), még akkor is, ha ezen a szakaszon hamar mélyül a part, nincs hosszan elterülő sóderos lapály, ahol a víz szépen „kiterülne”. 

Kiváló idő, de a kérdés az, hogy remek kapások és fogások is lesz

A rohanó sodrás, valamint a mélység is azt „diktálta”, hogyha rendszeresen ott szeretném tartani a kosaram, horgom, ahova bedobtam, szükség lesz akár százötven grammos kosárra, plusz a benne rejlő finomságok súlyára, még akkor is, ha a meghorgászott táv csupán 15-17 méterre volt a parttól. Mi volt ebben a tesztelés? Leggyakrabban 30-40, esetleg 70 g-os kosarakat szoktam használni, a 150 g már számomra már a „Gyúrunk vaze?” kategória, nem is szólva az ehhez méretezendő felszerelésről. 

Lássuk, hogy mik a határaink

Horgomra friss csontik kerültek, drabális kosaramat is megtöltöttem (mint a libát) barna tónusú etetőanyaggal,...

HOSSZÚ MÉG AZ ÚT!

A mai napra arra gondoltam, hogy bátor leszek, és miután több alkalommal volt szerencsém együtt úsztatni barátaimmal a Dunán (akiktől sokat tanultam), most megpróbáltam egy kicsit a saját lábamra állni. Úgy terveztem, ott fogok gyakorolni, ahol senki se lát, főleg azért is, mert aznap csak én értem rá. Persze sajnáltam a segítő kollégák távolmaradását (mert bőven lenne mit tapasztalnom még), de tudtam, hogy egyedül is meg kell próbálni, nem lesz velem mindig ott valaki, hogy megmondja a tutit, ráadásul az ember a saját hibáiból okul igazán. Ezzel a szemlélettel vágtam neki a mai horgászkalandomnak a fővárosi szakaszon. Lássuk, mire jutottam.

A kiválasztott parton a Duna medre apró sóderos, jól mélyül (de nem egyből nyakig), és ha jól választottam meg a helyszínt, illetve a pikkelyes barátaim is itt úszkálnak arra várva, hogy szájukba sodorja a víz a finom falatokat, akkor egy igazán kellemes napnak nézek elébe.

Szeletelt száraz kenyerem a zsákba helyeztem (majd a vízbe raktam, hogy szívja meg magát, míg az etetőanyagot kicsit benedvesítem), és magamra öltöttem „szexi” melles csizmám.

Mivel nem ismertem annyira az itteni mederviszonyokat, kicsit besétáltam a vízbe, és magam előtt végigtapogattam a merítő nyéllel az aljzatot, nehogy egy hirtelen törés esetén magával vigyen a sodrás, és komoly, akár tragikus kimenetelű horgászat legyen a gyakorlásból. A fenék...