2015. január 6., kedd

KÖZEL HÚSZ ÉVE VÁRTAM ERRE A PILLANATRA

A múltkori Dömösi kalandunkról (ide klikkelve olvashatod el) tartottam épp hazafelé, mikor kaptam egy meghívást Janitól, hogy szeretne engem is vendégül látni szokásos három napos évadzáró horgászatának valamelyik napján, ami számomra is megfelelő az egyik kedvenc helyén. Örömmel fogadtam a meghívást, hiszen már régóta várok arra a lehetőségre, hogy valaki megmutassa, miképp érdemes horgászni Szentendrén. 

Megérte megvárni a legjobb pillanatot
Gyermekkorom óta járok ebbe a kis városba, hol bringával, hol autóval, de az utóbbi időben HÉV-vel. Az esetek kilencven százalékában két helyre biztos elmegyek. A főtérről nyíló kis sikátorba, hogy egy finom - országosan híres - sajtos-tejfölös, és ha aznap nincs buli, akkor fokhagymával megkent lángost egyek. Igaz, most sokan a töltött káposztára esküdnek, mint én is, de az a lángos, hmm....

A másik örök helyszín ahova elmegyek, ha esik, ha fúj, az a szentendrei Dunakanyar. Magával ragadó ahogy a gáton állok és szemem előtt elterül az öreg folyam. Ilyenkor mindig megfogadom, egyszer nem csak a hasam jövök ide megtömni, de horgászfelszerelést is hozok. Gyakran látok itt horgászokat, ilyenkor aztán jobban elkap a vágy egy kellemes szentendrei pecához. 

Végre horgászni jöttem, nem lángost enni!
A jeles napot nagy várakozás és készülődés előzte meg, bár nem kellett túlzásba esnem, ami a pakolást illeti. Persze ez is elég volt ahhoz, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljek. Mire gondolok?

Például arra,...
...hogy több mint fél liter csontit hoztam magammal csalizni, teljesen feleslegesen, mert mint kiderült, kenyérrel etettünk és csaliztunk. Jó pap is holtig tanul. A másik gondom az aznapi horgászat tervezésekor megoldódott, hiszen Marci hozott nekem kölcsönbe hosszabb botokat az én közel négy méteres match botjaim helyett. Ennek megfelelően fényképezőgépet, kamerát, állványt és a melles csizmához szükséges meleg ruházatot, illetve jó pár előre kötött horgot hoztam. Így is elképesztő mennyiségű felszerelés került a hatvan literes hátizsákomba úgy, hogy alig volt nálam peca cucc. Jövőre ezen is változtatni szeretnék, mert sokszor alig bírom el a táskám, amiben tutira van felesleges felszerelés.

Míg Marci felszerelte botját, Jani odébb rendezgette a partra vetett uszadék faágakat, hogy ne zavarjanak minket horgászat közben. Pár perc múlva kenyérrel (finom paduc-falatokkal) tömte meg a zsákot, majd miután az kellő nedvességet kapott, elindult vele a gyors folyású folyamba.

"Tiszta udvar, rendes ház!"- Jani mindenre figyel
Készül a paduc menü
Egy látványos, de nagyon veszélyes pillanat
Egy fontos támpont a vízben
Igyekeztem hasznos lenni és képekkel dokumentálni a történéseket. Időközben Marci is a hullámok közé gázolt, térdig a sodrásba, felcsalizott horgával az éhes pikkelyeseket keresve.
Jani nem habozott sokáig, már a vízben állva vallatta a szakaszt és közben az ideális vízmélységet is megtálalta, melyet egy alsó száj-állású, hosszúkás testű padró igyekezett értékelni.

Nem kellett sokat várni az első pikkelyesre
Ennyire egyszerű?
Összeszokott páros a vízben
Miközben kattintgattam róluk pár képet, Jani szólt, hogy jöjjek be a vízbe és álljak mellé. Éreztem, most jött el az én időm, amit már szinte évtizedek óta vártam. Ott álltam az erős dunai sodrásban, lábam alatt csúszós kövek, mellettem egy segítő kéz, ami irányt mutatott nekem a sokszor kiismerhetetlen folyami horgászatról. Talán most pont ideális a szlogen, picit átalakítva:

Melles csizma 16000 forint, cica nadrág 3500 forint, sí zokni 1290 forint, segítséget kapni, hogy jobb horgász legyek, felbecsülhetetlen. Van, amit nem lehet pénzért megvenni. Minden másra ott a Mastercard!

Jani összefoglalta nekem, hogy mire figyeljek, pár perc múlva átadta egyik felszerelt botját, hogy tanuljak azzal. Készült az okításomra, ezért direkt egy nyolc grammos úszót kötött fel, amivel az elején jobban be tudom gyakorolni a mozdulatokat. Nagyra értékelem, hogy saját pálcáját kezembe adta, hiszen magamból kiindulva, én sem szoktam bárkinek odaadni botjaim, ez igazán megtisztelő érzés volt számomra.

Az elején igyekezett elfeledtetni velem rossz dobótechnikám és elmagyarázta nekem, mitől lesz jó az íve, iránya és távolsága a dobásnak. Dobtam vagy százötvenhármat, mire kezdett alakulni - némi túlzással, majd jöhetett a tánc a bója körül.

Kis gyakorlás után megálltunk a pecával egy kicsit, és mutatott pár csalizási trükköt, hogyan érdemes a kenyérdarabot a horogra tűzni. Folytattuk a gyakorlást, és ennek köszönhetően sikerült a teljes szakaszon úsztatnom, mert jól dobtam be, és az etetési sávon tudtam tartani a piros bóbitás úszót. A felkelő nap erősen visszatükröződött a víz felszínén, ezért volt olyan rész, ahol nem erőltettem az úsztatást, mert még polarizált napszemüvegben sem láttam a távolba sodródó kapásjelzőm.

Jani a közeli pékség felé vette az irányt, „gyakoroljatok fiatalok míg visszajövök” szavakkal, így Marcival ketten álltunk a Dunakanyarban, és kedvenc hobbinknak hódoltunk távol a főváros zajától.


Alig telt el pár perc, mikor a friss pékáru illata engem beindított, reggelizni kezdtem, miközben János régi barátja, Czibi Lajos, egy igazi „régi motoros”, vérbeli horgász érkezett meg a partra. Hamar kiderült, tapasztalt horgász ő is, nem kezdő az úsztatásban.

Házigazdánk hamar meginvitálta egy közös pecára, aki szívesen fogadta a lehetőséget, de sajnos szandálban jött, felszerelés nélkül. Ez elég ok lett volna arra, hogy a parton maradjon, de Jani nem bízta a véletlenre, minden lehetőségre készült. Nyílt a csomagtartó, ahonnan egész véletlenül előkerült egy combcsizma, és ha ez nem lett volna elég, három előre felszerelt bot közül választhatott kedve szerint. Micsoda kiszolgálás!

Pár perc múlva már bent állt a vízben, köré gyűltünk, mint a sáskák, annak reményében, hogy ellessünk pár apró trükköt, vagy abban bízva, hogy „elkotyog” valami tutit. Nem maradhatott sokáig velünk, ezért a rövid közös horgászat után a parton összegyűltünk, hogy egy közös fotó erejéig összeállva megörökíthessük azt a pillanatot, amikor "négy generáció" volt lent a vízparton úsztatni.

Lassan fent a combcsizma,...
...majd kézben egy választható előre felszerelt készség.
Szenvedélyük a horgászat :)
Igyekeztem nem keresztbe dobni vagy telibe akasztani horgomat a bója madzagán
Ritka pillanatok egyike, négy generáció a parton
Lajos távozása után Jani ismét szárnyai alá vett és kezembe nyomta az eddig általa használt botot. Miközben Jani tanácsaira, és a technika elsajátítására figyeltem, észre se vettem, hogy Marci a parton állt, és fényképezőgépemmel a kezében igyekezett megörökíteni első szentendrei paducom fogását. Nagyon jól sikerültek a képek, öröm lesz nézegetni őket olyankor, mikor nem tudok kimenni horgászni, vagy újra szeretném ismételni a mozdulatokat. 
Ha valaki nem olvasta előző bejegyzésem, amiben Jani közösségi oldalán megosztott posztját töltöttem fel, ide kattintva végignézheti lépésről-lépésre. Szerintem nagyon érdekes és velős. 

Boldogságom határtalan volt, jókedvűen álltam vissza a kövekre, hátha újabb elfáradt paducot foghatok tarkón. 


De jó érzés volt!


Türelem paducot terem

Marci és Jani fogott pár paducot, mire én is beálltam közéjük horgászni. Annyira koncentráltam, ha Marci nem szól, észre sem veszem, hogy házigazdánk már a parton guggolva, halát kézben tartva mutatja a paducot és mesél az arra sétáló érdeklődőknek a horgászat szépségeiről. Jó lenne, ha még több horgász lenne és olyan is, aki átadná a rengeteg tudását, hogy ne legyenek generációs hézagok horgászkultúránkban.

Jani nem csak nekem, de az érdeklődőknek is szívesen beszélt a horgászatról
Egy óra múlt, mikor a távolban Lajost pillanthattuk meg, kezében egy táskával. A partra invitált minket, friss és meleg kávét hozott nekünk. Megadta a módját, tálcát, poharat, cukrot is hozott, mintha otthon lettünk volna. Igazán jól esett a kedves gesztus mindenkinek, ezért aztán a parton maradtunk kicsit beszélgetni, és régi helyi horgász történeteket hallgatni. Mielőtt Lajos elment volna, meginvitált minket egy közös tavaszi horgászatra az ő kedvenc, gyakran látogatott partszakaszára, melyet boldogan elfogadtunk.

Mielőtt haza indultunk volna, újra a vízbe gázoltunk, hátha esznek még a paducok, de a mai hideg, 11 fok körüli vízben nem vitték túlzásba a dolgot. Lelkesedésünk hamar alábbhagyott, semmi érdeklődést nem tapasztaltunk ezüstös barátainktól, nem úgy a körülöttük összeverődő kacsáktól. Ők bezzeg nagyon várták a hálóban maradt finom falatokat, melyekért néha komoly vita alakult ki közöttük. 

Vita támadt a falatokért
Remek peca közben sokat tanulhattam
A nagyon hideg víz ellenére is eredményes napot zártunk
Marci és egy szép paduc
Jani boldogan mutatja vésett ajkú halát
Fáradtan kezdtem el átöltözni, és összepakolni a holmit, miközben azt vettem észre, bal lábam kicsit vizes lett. Beázott a lábamnál a melles csizmám, világossá vált, többek között miért fáztam annyira a nap folyamán.

Ennek ellenére boldogan néztem vissza Jani kocsijának ablakából a Duna partra. Nagyon eredményes és igazán remek napot tölthettem el Szentendrén jó társaságban. Köszönöm!

Jövőre újra találkozunk!


Fotó: Komlós János, Futó Márton és Tóth József (Figura)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a véleményed a cikkemről?