Én is, mint sokan mások, gyerekkorban szerettem bele a
horgászatba és jártam a tavakra, illetve a Kis-Duna partjára. Ahogy nőttem, a
sok elfoglaltság mellett picit háttérbe szorult szeretett hobbim. Mikor
kettőezerben újrakezdtem, vizsgáznom kellett, de utána újra elfogott az a boldogság, amit kicsiként éreztem.
Szerettem a horgászboltba járni, Imiéket faggatni, mit és hogyan érdemes csinálni.
Jártam Dénesbá előadásaira, ahol Nigróval megbeszéltünk egy közös pecát, vele így barátkoztam össze. Szerintem nagyon jó, ha nem egyedül, hanem
baráttal vagy barátokkal járok le a partra.
Teltek-múltak a szürke hétköznapok míg egy alkalommal más játszódott le, mint vártam. Az történt, hogy a partner
cégünknél jártam és ott megismerkedtem az akkori logisztikai osztályvezetővel, Rácz Józsival. Az
események és az élmények rögtön felpörögtek, egyik horgászat váltotta a
másikat, nem törődve azzal, hogy két óra alvás után indultunk Tiszaújvárosba
vagy Bokodra, mert az ilyen hideg téli hónapokban, mikor be vannak fagyva a
tavak, lehetetlen horgászni más helyeken csak itt, de ha hajt a vágy, hát menni kell.
 |
A téli időszakban remek lehetőségekkel kecsegtet a hőerőműből távozó
meleg víz, bár Tiszaújvárosban ezt nem mondhattuk el a nap végén |
 |
Bokodon volt olyan alkalom, amikor törpefogó versenyt csináltunk magunk között, annyira nem evett a hal |
 |
Persze mindig vannak kivételes esetek |
Az erőmű kifolyójához több alkalommal is ellátogattunk, bízva
valami jó fogásban és függőségünk csillapításában. Persze ha párjaink
véleményét kéne leírnom, az egyszerűbb lenne, mert ismeretlenül is közös
véleményen voltak:- Nem vagytok Ti normálisak!
Ugye ismerős mondat. Volt benne igazság, ezt mi is
beláttuk, de hajthatatlanok voltunk. Olyan szituáció is előfordult, mikor
hajnali fél háromkor találkoztunk az egyik...
...autópálya kivezető szakaszán a gyorsétteremnél
és a szakadó havas esőben a kocsiban ülve tanakodtunk, hogy tényleg hülyék
vagyunk, de hajrá. Aznap Komárom-Esztergom megyébe mentünk egy magántóra, mert
bíztunk… nem is tudom miben, de valamiben nagyon, az tuti.
Természetesen voltak ésszerű vállalásaink horgászat terén,
mikor más tavakon süttettük a hasunkat vagy versenyeztünk, sőt az is előfordult,
hogy a kíváncsiság és a barátkozás lehetősége vitt minket vidéki „haknira”.
 |
Kiskunhalason is jártunk, részt vettünk egy baráti találkozón és horgász versenyen |
 |
Áh, ezt tuti kölcsön kapta a fotózás idejére :) |
 |
Józsi Nigrót "büntette", mert halat fogott |
 |
Én is ezt tettem volna. Télen pofátlanság bajszost fogni, ha mások csak betliznek |
 |
Tibi is kiveszi a részét a viccelődésből. Ketté törte botját, de... |
 |
...nem vette zokon, volt nála másik és bevált. |
 |
Sok estben volt dupla fárasztás és puszi a halaknak |
 |
Retró horgászversenyen is megmutatta mit tud. Pici halat fogni és... |
 |
...upsz,... |
 |
...csomót csinálni többek között. |
 |
Ettől függetlenül a dobogóra így is felállhatott:) |
A nagy baráti körnek köszönhetően pár éve kitaláltuk, hogy az
év elején jöjjön össze a brigád, ezért megalakult a József-ek és Nigró napi
horgásznapunk, mert mi ketten voltunk a névnaposok, Nigró a születésnapos. Március
közepére gyakran viszketett már mindenki keze egy kis pecáért, ezért sok esetben nagy banda gyűlt össze. Ilyenkor azok
is eljöttek, akik a sok munka és egyéb elfoglaltság miatt gyakran távol
maradtak az év többi napján. Soha nem az ajándékozásról szólt, csak arról, hogy
menjünk ki együtt a partra és horgászat közben beszélgessünk, vicceljük meg
egymást és süssünk vagy főzzünk valami finomat.
 |
Ez a kép, "tipikus" Rácz Józsi. "Vigyázz koci!"- ahogy rendszerint mondta (nem elírás) |
 |
Gyakran bográcsoztunk... |
 |
...a vízparton, ilyenkor aztán jól jött az etetőanyag keverő vödör és a frizbi. |
 |
Ma paprikás krumpli készült, hm...de finom volt, csakúgy, mint... |
 |
... a három kilós parasztkenyér az ebédhez |
 |
Persze előfordultak kisebb balesetek, amiket... |
 |
...hamar megoldottunk. |
 |
Rácz Józsi, ha ezt mind megiszod, gyalog mész haza. |
 |
Néha ismert sportolók is velünk pecáztak vagy... |
 |
...ettek is, mint Cseh Laci. |
 |
De a régi barátok és... |
 |
...horgász kollégák úgyszintén. |
 |
Erre most azt mondaná Józsi, hogy "Mi az a biz-bassz a kezedben?" |
 |
Gyakran kacagtunk másokon... |
 |
...ugye Miki? |
 |
Ha nem bográcsban főtt az ebéd, akkor tuti előkerültek Józsi szuper nyársai és ilyen finomságokat készítettünk |
 |
Ebéd után mindig jól esett a pihenés és közben a kapásokat figyelni a székből |
Jó kedélyű, vidám hangulatban teltek ezek a horgász napok, de
talán nem csak én mondanám ezt és a képek a cikkemben, de a barátaink egyaránt.
 |
Józsi céges horgászversenyt is szervezett, amin részt vett, de... |
 |
...a baráti összejöveteleket szintén kedvelte, időjárástól és évszaktól függetlenül. |
 |
Imádta a közös horgászatokat,... |
 |
...a humort,... |
 |
...az ebéd utáni szundikálást, de a legjobban a ... |
 |
...horgászatot! |
 |
Az utolsó József-ek és Nigró nap névadói |
Ezt a bejegyzést azért írtam, mert Józsi barátomat tavaly év
végén, az ünnepek előtt kísértük el utolsó földi útjára. Hosszú ideig tartotta
magát és tett meg mindent a leküzdhetetlen kór ellen, amiben végül elfáradt.
Józsi mindig vidám és jókedvű barátom volt, ezért nem írtam
érzelgős búcsú történetet róla Nektek, ennek fényében egy rá jellemző képpel zárom soraimat.
 |
Nyugodj békében Barátom! |
Fotók: Néder Attila (Nigró), Tóth József (Figura)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mi a véleményed a cikkemről?